Kis szerencsével

Éppen csodáltam a bárómajori templomot, ami egy kiemelkedően szép remekmű, amikor felmerült a kastély megtekinthetőségének kérdése is. Mivel a templom tulajdonképpen hozzátartozik valamennyire a kastélyhoz, úgy képzeljük el, mintegy negyedik bástyáját annak. De hát ezt nem lehet, oda tilos bemenni, az egy pszichiátriai intézet. Kicsit elszontyolodtam, aztán megpróbáltam megmagyarázni, hogy de én a jófiúktól vagyok. Némi töprengés után azt mondta a kisérőm, hogy várjak csak, megkérdezi ő mégis a vezetőnőtől, aztán csak lesz valami. Elment. Nem találta a vezetőnőt, de mondta, hogy meg tudjuk oldani, jöjjek csak. Hát így. Így aztán pszichiátria ide vagy oda, beséta. Néha találkoztunk furcsa figurákkal, de hát ez ezzel jár. Furcsa figurát nem fényképeztem, természetesen. De a kastély... na, ide azért csak be kellett jönni egyszer! A kertben sétáltunk, a másik oldal sokkal jobban mutat, élményszép. Egyik sarokbástyáján a bárói korona, másikon a grófi... és ha már gyönyörködtünk, felmerült, hogy felsétálhatnánk a dombra, párszáz méter, ott a gloriette, közben megtekintettük a báró úr kedvenc kutyáinak a sírjait, kiderült, a kedvenc lovaknak is van, csak kint az erdő felé, közben sokat meséltünk egymásnak, én a kastélyélményeimről, a kedves vezetőm meg erről a kastélyról. Kell ennél jobb időtöltés?