Kis potya vadnyugat

Esküszöm, nem ide készültem! Gondoltam, eszem valamit a tordasi csárdában, mert hát étekkel él az ember, de a western-falut nem kívántam meg, úgy tudtam, csak bizonyos napokon fogad, nem lehet benne csak úgy kószálni magán, még a neten is írják. Szóval, csárda megvan, csárdába be. de ott minden teremben valami vicces civil elfoglaltság volt, egyikben konferencia, másikban valami csoportos felnőtt játék... a harmadikban is ült egy csapat... kinéztem, aztán láttam, hogy egy sereg busz van a parkolóban, meg nagyon sok személyautó is... na, ahol ennyi ember ehet és elfér, ott talán még én is. Meg: jobbízű a falat, ha mindnyájan esznek... ilyeneket motyogtam magamban. Aztán sok mászkálás után végre találtam a vendégek között valami élő személyzetet, és aztán közölték velem, hogy csak nem képzelem? Most etettek meg 280 embert, elegük van az etetésből.. Na, hogy a mozgásszervi betegségek csapjanak le ide... morogtam. És így bosszúból kisétáltam és csak úgy, saját szakállamra megtekintettem a western-falut, minden jegy, regisztráció, hókuszpókusz nélkül. Sok gyerek volt benne éppen, iskolás csoportok valami szerepjátékokat játszottak, ilyen-olyan indián meg cowboy-nevű bandákban oldottak meg feladatokat, de leginkább csak lődörögtek, unatkoztak. A mai gyerekek már nem annyira western-rajongók. Szóval, van a területen fatemplom, pár indián sátor, western saloon, seriff-iroda, börtön, akasztófa, koporsó meg temető is. Gondolom, kevesebb látogató távozik, mint ahány jön. Végigsétálva, mindenhová bekukkantva azt gondoltam, hogy hármas, de aztán nem, ez mégis egy kuriózum, legyen inkább négyes. A derék EU ezt is finanszírozta nekünk, Összekeveredik a helyi népi sajátosság a western törekvésekkel, a helyi tájházat is beleaplikálták a mutatványok közé, az is ott látható, rá van írva, hogy a látogatása ingyenes, és így természetesen zárva is volt. És ezzel le is tudtam ezt a kis magyar vadnyugatot.