Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Luxus-szerda

Pálmaház TuraPálmaház Tura a térképen

Kiváló 2023. augusztusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2023. augusztus 26.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy régi, több éves álmom teljesült azzal, hogy végre sikerült eljutni a turai Schossberger kastélyba, amely Botaniq hotel nélkül született újjá igazi luxusban, pompában. A kastélyon belül a Clarisse étterem kizárólag este tart nyitva, tematikus vacsorákat szervezve, míg a Pálmaház kávézó, reggeliző, brunch funkciót tölt be. A szállóvendégek itt fogyasztják el a reggelit és az ebédet, míg a külsős látogatók a szabad időszakokban térhetnek be ide egy kis kulináris élmény iránt. A kastély bemutatásánál már leírtam minden szépet az épületről, illetve a parkról, ebbe a világba tökéletesen beilleszkedik a Pálmaház is, amelyet szintén csodálatosan felújítottak.
A Pálmaházban is a luxusról szól a vendéglátás. A személyzet minden tagja kitüntetett figyelmességgel, udvariassággal fordult felénk, készségesen vezettek minket körbe az épületben, bemutatták a kastély többi helyiségét is. A szalonban megtekintettük az italkínálat egy részét, a legértékesebb luxus italok (pl. XIII Louis konyak) az ún. üvegtrezorban találhatóak. Az árak is a luxus kategóriát nyalogatják, az eszpresszó 1290 Ft, a cappuccino 1590 Ft (+15% szervizdíj).
A rövid bisztrós étlapon Angus burger és Angus bélszín, Club szendvics, Cézár saláta, burrata és rántott mangalica hús szerepel, valamint magyaros érdekességként lecsó. A házi rétes 4200 Ft, a többi étel kb. innen indul, felfelé a határ a csillagos ég... majdnem.
Kávézni a teraszon is lehet, mi is így tettünk, ahonnan remek panoráma nyílik a páratlan üdezöld parkra.
A kávé mellé kínált csokis aprósütemény nemcsak kedves figyelmesség, de csodás ízbomba is volt.
Nem mindennapi élmény, nagyon örülök, hogy eljöttünk végre ide.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (23)
Pálmaház Tura - Étlap/itallapPálmaház Tura - Étlap/itallapPálmaház Tura - BelsőPálmaház Tura - Étel/italPálmaház Tura - Étel/italPálmaház Tura - Étel/italPálmaház Tura - MosdóPálmaház Tura - MosdóPálmaház Tura - Külső képPálmaház Tura - Külső képPálmaház Tura - BelsőPálmaház Tura - BelsőPálmaház Tura - BelsőPálmaház Tura - Étlap/itallapPálmaház Tura - EgyébPálmaház Tura - BelsőPálmaház Tura - EgyébPálmaház Tura - EgyébPálmaház Tura - Külső képPálmaház Tura - Étel/italPálmaház Tura - Étel/italPálmaház Tura - Étel/italPálmaház Tura - Egyéb

Pálmaház további értékelései

2022.10.31barátokkal
Kiváló
Az épület kívülről lélegzetelállító, az ápolt erdős kert csodás, a beltér pompázatos a dekorációtól az étkészleten át a bútorzatig. A jól szerkesztett, informatív honlapról megtudhatjuk, hogy a Loire menti chateau-kat idéző, neoreneszánsz és neobarokk stílusjegyeket hordozó kastélyt Schossberger...
Népszerű szállások a környéken
Termál Hotel Vesta Tápiószecső - Kikapcsolódás félpanziós ellátással
Termál Hotel Vesta Tápiószecső
38.525 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő - Kedvezményes előfoglalás
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
67.910 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Tó Wellness Hotel Bánk - Szilveszter
Tó Wellness Hotel Bánk
236.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval