Elérzékenyültem

A Dunapartot a főtérrel összekötő kissé lejtős, hangulatos utcában található ez a hagyományos, magyaros ételeket kínáló, tradicionális vendéglő. Az étlapon külön kategóriát képviselnek a palóc ételek (palócgulyás, juhtúrós sztrapacska). Az étlap nem túl hosszú, izgalmaktól és mondhatom, kreativitástól mentes. A főételek 4500-5500 Ft között alakulnak, kínálnak 2 személyes bőségtálat is. A desszertek között a szilvalekváros gőzgombóc volt a legszimpatikusabb (1690 Ft). Meglepő, de nem volt kötelező szervizdíj.
A Toma rostos narancslé 490 Ft-ba került, szörpöket nem tartanak, pedig szerintem illene a hely profiljához, a tradicionális vendéglátáshoz. Balatonboglári Béla és Bandi olaszrizlinget kóstoltunk még, engem nem hozott lázba. A forralt bor 1350 Ft-ba került. Szívesen megkóstoltuk volna a téli ajánlatban szereplő téli puncsot vagy a rumos puncsot, de egyik sem volt kapható ottjártunkkor, azzal az indoklással, hogy azt előre készítik el nagyobb adagban, és ezért 1-1 pohárral nem lehet kérni bármikor. Kávéitalokból elég széles, változatos a kínálat elvégre egy kávéházban járunk.
Kiránduló csoportokat, külföldi turista csoportokat fogadnak előzetes foglalással, menü csomagajánlatokkal.
Összességében 3,5 pontos élmény, de nekem nagyon tetszett a belső tér régies hangulata, a szép régi bútorok, és a fiatal pincérünk is nagyon igyekvő és udvarias (bár tapasztalatlan) volt, ezért ezúttal felfelé kerekítettem.
Az épület nekem annyira tetszett, hogy próbáltam utánakeresni egy kicsit. A középkorban itt állt a várost körülzáró várfal kapuinak egyike, a Révkapu. Az épületet 2011-ben újították fel teljes körűen, de hagyományőrző módon, ekkor került a hajdani Révkapu helyére a kilátóterasz, ahonnan látható a a Duna-part és a hajók is. A belső kialakításban a kávéházak XX. század eleji hangulatát kívánták megidézni, ez szerintem jól sikerült.