A zománcozás új értelme

Nem tudom, hogy honnan ered az a mondás, hogy a sikerért meg kell küzdeni, de mi a Zománc Bisztrócskáért alaposan megszenvedtünk, de kezdem az elején.
Mint minden nyáron, a kempingben most is előhalásztuk az Balaton parti étteremkalauzt és elolvasgattuk hol, melyik helyet, miért érdemes felkeresni. Így akadtunk egy cuki nevű helyre a Zománc Bisztrócskára. Vászoly nem is volt olyan messze tőlük, így kerékpárokra pattantunk az egyik ebédidő tájékán és nekiindultunk. Mit nekünk az a pár kilométerecske, hiszen mi már körbetekertük egyszer a Velencei tavat is. Szóval bizalommal tele, de üres gyomorral vágtunk a kalandba.
Minden pompás volt, az idő, az út, a táj … az első kanyarig. A tájképet a fák törzsének egyhangúsága vette át, míg az út is egyre jobban emelkedni kezdett. Szó, ami szó, ahogy azt az elején megírtam, megérdemelt díjként vettük birtokba az étterem épületének tornácára kihelyezett egyik asztalt. Hatalmas limonádékat és egy kancsó vizet rendeltünk és persze az ét lapot, hiszen itt szezonális kínálat miatt valóban egyetlen egy lapból áll.
Pihegés közben néztük körbe. Az épület gyönyörű fehérre meszelt parasztházacskának tűnik rengeteg muskátlival és nyomós kúttal. És a névadó piros zománcozott lábasokból. Hamar gazdagabbak lettünk két tálka forró levessel, egy hússal és egy raguval. Az illatokra még az asztalunk alól is előszimatolt kiskutyánk, de szomorúan vette tudomásul, hogy neki ennél több nem jut. Nem úgy mi, mindenki belekóstolt egy-egy kanál erejéig és nem tudtuk eldönteni ki járt jobban a rendelésével. Nem tudom, jobban leírni, de amikor megláttam a piros, zománcozott lábasokat, pont ezt a retro ízt képzeltem el. Nagyanyáink főztje egybegyúrva az úttörőtáborok menzáinak zamataival. Sajnáltuk, hogy mi nem kértünk, de amíg ezen morfondíroztunk tacskónk egy nagy tál friss vizet, mi pedig további rendeléseinket kaptuk meg. Elég változatosra sikeredtek. Mondanom sem kell én túrós csuszát kértem, míg a többiek töltött paprikát, rántott szeletet, valamint tökfőzeléket rendeltek éhségük csillapítására. Az asztal alá leszűrődő hangokból Bajusz arra a következtetésre jutott, hogy neki itt ma maradék nem marad. Az ízvilág a már a leveseknél megismert hagyományos, vidéki hagyományos ízeket követte és itt is körbe evésbe torkolt a falatozás. Jómagam még egy hatalmas túrógombóccal birkóztam meg lezárásként, de győztem, bár elég nehezen.
Mindent ki akarnánk próbálni, de az árak voltak azok, amelyek ennek gátat szabnak. A hely egyszerűségével ellentétben az árak egy budapesti belvárosi szórakozóhely kiadásaival érnek fel. Ám amondó vagyok, hogy egyszer mindenképpen megéri erre áldozni, mert ennek az étteremnek ott kéne szerepelnie a Magyarországot bemutató összes image filmben. Ezen a zománcon nincs csorba, csak büszkék lehetnek a tulajdonosai. Köszönjük a finom falatokat!