Látogatás a sváb múltban

Mint Deutscher Reichsadler repültem rá a Heimatmuseumra ma délelőtt. Azt olvastam a neten, hogy minden nap nyitva van 10 és 12 óra között, ma meg a hét egyik napja volt, hát hajrá! Látom is, hogy ég bent a lámpa, hát jókor jöttem! Aztán kiderült, hogy a kedves hölgy, aki bent tartott éppen órát egy csomó kisgyereknek, nem a tájház gondnoka, csak egy tanárnő a vidékről, és elhozta a gyerekeket tájházat nézni. Na, akkor ezt a védasszony intézte így nekem az égből, mert az is kiderült, hogy a hivatalos látogatás az nem lehetséges, csak előre megbeszélve. De nekem jó volt így is, partizán módon, jól besétáltam az egész tájházat, később a tanárnő kiment az udvarra, hogy futkározzanak a gyerekek a szabadban a friss napon, én meg egyedül maradtam intim kapcsolatban a régmúlttal. Irtó izgalmas, hogy 300 év múlva is ennyire őrizték a nyelvüket, népi eszközeiket, nemzeti szokásaikat. Ismeretlenül is szeretem ezt a népet, nagy szimpátiát érzek irántuk. És itt a nyomuk, a bizonyíték, hogy itt éltek, itt jártak, itt dolgoztak, gyereket szültek és neveltek, valamennyiünk közös országában.