Átír és lerombol

350 ezer év! Bizonyos mértékig felfoghatatlan távolság az elődökhöz képest... na jó, persze, voltak nekünk többmillió évvel ezelőtt is őseink, de az is felfoghatatlan. A vallások eredetmondái persze mit sem tudtak ezekről, ezért párezer évben definiálták általában a nagymester alkotását, a Teremtést, a valóság meg egy sokkal kézzelfoghatóbb, racionálisabb dolog. Emberfajok haltak ki, megtalálták a maradványaikat, voltak sikeresebbek és kevésbé azok. A mi kis vértesszőlősi Samunk is egy valószínűleg nem folytatott ágazat lehet. Alapjában véve egy tarkócsontról és néhány fogról van szó, ami rájuk utalhatott, de volt itt egy egész telep, ami már valamilyen mértékben feltárt, úgy tudjuk, tüzet használó lények éltél e tájat, és ma már nem létező állatokra vadásztak. Ennek látható, értékelhető nyomai vannak, a mésztufa megőrizte nekünk. Hát ő volt itt az eredeti őslakos, a Samu. Aki azt sem tudta, hogy ő Samu volt. A bejáratnál kedves hölgyek igazítanak el, van egy rövid kis séta, aztán bemutatótáblákat láthatunk, az egykor élt állatok rajzolt, elképzelt képeivel, időbeosztást a biológia tengerén, aztán egy kis lépcsősoron felmehetünk a valódi szentélybe, az Élet legendájának hiteles nyomai elé járulhatunk, majd egy kerekded, inkább sokszögletű kőpavilonba kukkanthatunk be az ablakokon keresztül. Nincsenek itt az eredeti leletek, azokat a Nemzeti Múzeumban őrzik, a másolatok mutatják, mit is találtak itt. Önmagában a látnivalók összességét hármasra értékelném, de a lelet jelentőségével együtt azért ez egy négyes kell, hogy legyen!