HURRÁ! Szabad vagyok! Természetesen cirka 3-4 nap és már nem bírjuk nélkülük, jön a honvágy… no de addig! Beesett egy kis „talált” pénz, kisütött a nap, vágytunk a változásra és már pakoltunk is. Szinte nem is válogattunk a szállások közt. Este ittunk egy pohárka jóféle rozét, beszélgettünk az erkélyen a naplementébe és természetesnek vettük, hogy most mindenképp olyan vidékre kell mennünk, ahol finom borokat kóstolhatunk. 10 perc múlva már tudtuk, hogy Villány lesz a nyerő. Csak egyszer voltunk arrafelé és akkor is csak átutazóban, de azt láttuk, hogy gyönyörűhely. Mivel irdatlan melegek a nyarak mostanában, ott kellemes hűvös lesz az árnyas fák alatt. Ráböktünk gyorsan egy szállásra és foglaltunk! Hogy miért erre böktünk? Nem is tudom…. . A honlapjuk nem volt agyon hypeolva, az infók tömörek, lényegre törőek, de emellett hívogatóak és barátságosak. Kerékpár az autóra, kell egy pálya matrica és uzsgyi a Blum Pincészet. Várakozásnak megfelelően könnyen megtaláltuk a szállást, azonban kicsit hűvös volt a fogadtatás! Előző héten egy nagy rendezvény volt a városban, így most üres volt minden fogadó, mert mindenki haza ment. Amiről persze mi semmit sem tudtunk. Mikor mi betoppantunk a kapun iszonyat fáradt és elgyötört szempár fogadott. A letargia ellenére kedvesen megmutatta a szobánkat, eligazított pár dologgal kapcsolatban és távozott - „Majd 7-kor vacsora az előtérben! ” - felkiáltással. Összenéztem az urammal! Hű ha, ebből mi lesz! No, nincs gond, mi addig kipakolunk, csavargunk, nézelődünk. Meg is találtuk a legközelebbi rétesest ahol bevásároltunk, majd egyenesen Gere Tamás és Zsolt pince teraszán helyet is foglaltunk. Ekkor vette kezdetét a nyaralás! Az áldott, békés (sajnos szúnyogokkal megáldott) nyaralás! Egy hölgy annak ellenére, hogy nem voltunk törzsvendégek, nem csapatostól érkeztünk és nagy sommelier hírünk sincs, kezét lábát tördelve bő 2 órán keresztül szórakoztatott minket. Mindent elmesélt a pincészetről, a borokról, de még helyi (publikus) pletykákkal is ellátott minket, amitől hirtelen helyi vagány csávóknak éreztük magunkat! Mintha befogadott volna minket egy közösség egy kiállt teszt után. Csak mi nem vettük észre, hogy tesztet töltünk…
Miután kellőképp lehűlt a levegő és mi már igen csak mosolyogtunk, elindultunk vissza a szállásra. Az a kellemes meglepetés fogadott minket, hogy a korábban látott hölgy kedvesre váltott és beszélgetősre. Elmesélte a korábbi hét történéseit, hogy mennyi ember volt ott, a sok rendezvény egymás sarkát érte és ez az egész mekkora energiát igényelt tőlük. Ezért volt annyira fáradt mikor megérkeztünk. No de aludt egy hatalmasat és már kezd rózsaszínre váltani a világ! Azonban rákérdezett, hogy mivel csak ketten vagyunk az épületben jó lenne-e nekünk, ha azt az ételt kapnánk, amit Ők esznek, mert akkor nem főznének még külön ezt-azt. Ez nagy segítség lenne Nekik. Hát hogy a viharba ne lenne nekünk jó? Házias koszt? Azonnal, látatlanban belementünk mindenbe. Na de jött a vacsora! Ketten ültünk az asztalnál (szerényen megjegyezem 8 személyes asztalnál) és hozták az étkeket! És csak hozták, csak hozták, egészen addig, míg az asztal tele nem lett…. No kérem, aki fogyókúrázik, aki nem eszik húst és aki nem szereti a jó bort, az Villány közelébe se menjen. Konkrétan rosszullétig zabáltuk magunkat, mert mindent meg kellett kóstolni. A bab levest, a töltött káposztát, a rántott húst, a házi savanyúságot, a házi rétes, no de kedveskéim még sütöttem ám palacsintát, nehogy rám romoljon…. Bíz az este ágyban fetrengéssel és jajgatással ment. Azonban gondos előrelátással becsempésztünk egy kis rétest a szobába, nehogy valamilyen oknál fogva megéhezzünk. És fogyott belőle…
Reggel még mindig csak pihegtünk a vacsi után, de könyörtelenül jött a reggeli. Kezdőtött előről! Úgy éreztem magam, mintha az oroszlány királyban lennék. Ez az élet körforgása… Gondoltuk, ezt muszáj lesz lemozognunk, irány a bringa. Kaprunk térképet, eligazítást minden felé, merre érdemes menni és mit érdemes megnézni. Az út felejthetetlenűl gyönyörű volt, a levegőt szinte harapni lehetett. Mivel elég sok bicikli út van már megépítve, így a 80%-ban biztonságban, kényelemben lehetett tekerni. Természetesen a térképnek nem hittünk, mi azonnal tudtunk egy rövidebb utat, ami horror filmbe illő helyre vitt minket. Találkoztunk őzikével, vad disznókkal akik úgy néztek ránk, hogy Ti kik vagytok? Ilyet még nem láttam? Azonban mikor kikecmeregtünk, felséget kép tárult elénk. Hazafelé tartva bizony már betartottuk a mondást, mi szerint járt utat a járatlanért el ne hagyj, így szép komótosan gurulgattunk. Megnéztük a környékbeli falvakat, betértünk pár falu múzeumba majd a jól megérdemelt vacsorára gondolva, elindultunk haza felé. És szembe jött velünk a csoda…
Meleg volt, a tikkadt szöcskék csak úgy potyogtak az égből így nem volt az a víz mennyiség, ami elég lett volna nekünk, ezért mikor a harmadik faluban láttunk egy szebb napokat látott vendéglátóipari egységet, betértünk. Kiderült, oda a mezőkön dolgozók szokta beugrani Vera nénihez egy (természetesen alkohol mentes) sörre… Annyira el voltunk bűvölve, mert szinte azonnal kapta elő az asztalokat (hangsúlyozom két izzadt csövesre hasonlítottunk, nem emberre) és tette az árnyékba, hozta a frissen csapolt habzó sört és közölte, két órát maradunk, addig nincs tovább menetel! Annyira szívélyes és őszinte volt, hogy ennek nem lehetett ellenálni! Maradtunk, beszélgettünk és mindent, de mindent megtudtunk a hely történelméről, kultúrájáról. Mindenzt egy kellemes tájszólásban beszélő hölgytől, akiről kiderült, hogy 2 felsőfokú végzettsége van és 2 nyelvet beszél. Sose ítélj elsőre!