Jó 2013. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. október 17.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A múlt hétvégén jártunk az étteremben. Szerencsére kaptunk helyet, mert mire megebédeltünk, már nagyon sokan várakoztak. Amiért mentem, az a pisztráng volt. Nem csalódtam! A pisztráng salátaágyon, nagyon finom volt. Ez valóban friss halból készül, nem csarnokokban kapható vacak hal. Párom vadhúsból készült pogácsát evett. Az is hasonlóan finom volt. Ami talán negatívum, a mosdó. egy előtérből nyílik a férfi és a női. Elég nagy a zsúfoltság. Annyian voltak, hogy szegény pincérlányok alig győzték, így nem volt teljesen forró az étel, de a frissessége és az íze kárpótolt mindenért. Az étterem melletti arborétumban tett kiadós séta után pedig vásároltunk helyben, frissen füstölt pisztrángot. Így a finom ízeket elvittük magunkkal. Mindenkinek ajánlom. Kisgyermekeseknek is, mert az étterem mellett van egy játszótér, is futkározhatnak a kicsik. Kolofon
Véletlenül tévedtünk ide, de ha már itt voltunk megebédeltünk. Nagy meglepetésemre a rendeléstől kb. 5 percen belül ki is hozták az ételeket, amik nagyon finomak voltak. A kiszolgálás gyors volt és udvarias.
Megérkezvén Visegrádra még nem lehetett elfoglalni a szobánkat a szálláson, így a közeli erdő felé vettük gyalogosan az irányt, elsétáltunk az Apátkóti-völgyben az Ördögmalom vízesésig. A játszótér mellett láttuk meg az éttermet, ahová már akkor is szívesen betértünk volna, de akkora tömeg volt,...
Még a vírus előtt voltunk itt. Tárkonyos ragulevest, hagymakrém levest,és Sült szarvas burgonyakrokettel ettünk. Akkor kiváló ízletes volt. Mai nap ugyanezt fogyasztottuk. Hatalmas csalódás volt semmi íze nem volt egyik ételnek sem.Nem ajánlom senkinek én sem térek vissza többé.