A leghűségesebb valami

A környéken barangolva egy csomó ember emlegette Zajtát, hogy hűű, ha valami, akkor Zajta az igazán az, ki ne hagyja, ember, oda el kell menni! Hát így aztán el is mentem. Nem pontosan tudtam, hogy mit kéne néznem Zajtán, de próba-szerencse. Elgurultam a román határig, meg vissza. Van egy elég jelentős és szép nagy temploma Zajtának, a Google térképén rá is van írva, hogy katolikus templom, meg az is, hogy Reformed Church na, ezt add össze. Körbejártam, tényleg szép, távol a házaktól. Na, és ott van a német nemzetiségi önkormányzat is. A kerítésén ült vagy 5-6 cigányasszony, biciklik letámasztva. Gondoltam, érdeklődöm. Jó napot kívánok! próbálkoztam. Erre az egyik automatikusan azt mondta, hogy Jó napot kívánok! Erre többen ráförmedtek, hogy hát te meg minek mondod azt, hogy jó napot kívánok? Erre amaz védekezett, hogy azért, mert ez itt (mármint én) azt mondta, hogy jó napot kívánok! Na, erre mindenki azonnal kapta a biciklijét és elhúztak onnan. Én meg ott maradtam a kérdéseimmel. A ház ablakában volt valami kiírva, hogy helytörténeti gyűjtemény. Az oldalán meg állt egy emléktábla, hogy Gaál Lajos meg Huszár Károly és hát nekik köszönhetjük Zajtát visszacsatolva. Történt ugyanis, hogy a Trianoni Szerződés után pár hónapig Romániához tartozott a község, aztán Gaál Lajos kántortanító a homlokára csapott, hogy hopp, nem így kéne ám lennie, aztán szólt is a volt osztálytársának, a miniszterelnöknek, hogy ezt aztán csatolják vissza. Erre puff, visszacsatolták. Mert ugye ez csak így ment. Na, Nagyváradon meg Aradon nem szóltak, hogy hopp, aztán azok maradtak is Romániában. A történet ott sántít, hogy az események idején az egyik főhős, Huszár Károly nem is volt miniszterelnök, De azért csatolt. Na, de nézzük inkább Zajtát. Hát, rángatom ám a Német Nemzetiségi Önkormányzat összes ajtaját, kilincsét, senki nincs ott. Na, menjünk beljebb a faluba. Hoppá, hát ott a Művelődési Ház! Megyek, tépem az ajtaját, semmi. Zárva. Na de önkormányzat csak van? A sarkon túl megvan az is! Megyek ajtót tépni, csengetni, semmi. Egy hölgy, aki elütött a többi helyi lakostól habitusában, viszonylag sietve közeledett. Na, és találkoztunk. Mit keresek, kit keresek? Messziről látta, hogy valaki jön ide községházra. Nemrég zárta be az ajtót. Hétköznap délelőtt?? Nincs itt senki? Aztán előadtam, hogy mit is szeretnék, mi van itt látnivaló, hová mehetnék be hát, sehová. Nincs itt semmi látnivaló. Az a nagy templom régen zárva van, valami öregember sztrókot kapott és azért. A reformátusok meg nemrég gyűltek össze itt, az önkormányzat épületében. Na, annyi jutott ebből nekem. Bánatosan kiténferegtem a temetőbe, ott behatoltam egy félig rombadőlt kriptába, mert csábítóan nyitva volt az ajtaja, aztán találtam ezt a málenkij robot emlékművet is, itt, a temetőben. Hát, legalább ezt megnéztem.