Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Fehér kisvonat

Zalakarosi Dotto kisvonat ZalakarosZalakarosi Dotto kisvonat Zalakaros a térképen

Érdekes 2023. augusztusban járt ittÉrtékelt: 2023. november 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A fehér Dotto-kisvonat inkább a gyermekek részére lehet érdekes, de a fáradékonyabb idősebbek is szívesen igénybe veszik, akik szeretnék körbejárni a települést, de esetleg gyalogosan már nem bírnák, vagy akiknek a szállása távolabb esik a központtól. A tavaszi-nyári idényben közlekedik a kisvonat májustól októberig, az időjárás függvényében. A központból, a Gyógyfürdő térről indul, majd észak felé veszi az irányt, az első megálló a Szilágyi Cukrászda, majd felmegy a Kilátóig a Szent Orbán Borozó és Panzió érintésével, bár ez utóbbinál nem mindig állnak meg. Igazából a főbb látnivalókat, a népszerűbb helyszíneket érinti a kisvonat Zalakaroson. Az út a Karos-Spa Hotel felé folytatódik egészen az Üdülősorig, ahol több szálloda is található. A kocsik teteje fedett, de az oldala-ablaka nyitott, szóval csak jó időben alkalmas az utazásra. Nyilván fűtés sincs rajta.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Zalakarosi Dotto kisvonat további értékelései

2023.11.01a párjával
Kihagyhatatlan
Kellemes kirándulás felülni a zalakarosi Dottora. Körbemegy a településen és idegenvezetéssel próbálja bemutatni azt. Nem csak a szállodasort láthatjuk, hanem a kisváros kevésbé ismert részeit. Gyerekekkel is jó program.
Népszerű szállások a környéken
Cédrus Apartman Zalakaros - Napi árak
Cédrus Apartman Zalakaros
38.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Május 1.
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
58.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel
Hunguest Hotel Helios Hévíz - Legjobb ár all inclusive ellátással a hévízi Hunguest Heliosban
Hunguest Hotel Helios Hévíz
127.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással