Kihagyhatatlan
2023. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. november 4.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy nagyon különleges szobor egy csendes kis parkban az óvoda mellett, Zalakaros északi részén, az Ófaluban. A termálvíz megtalálását megelőzően a falu központja még errefelé, északabbra volt. A millenniumi ünnepségekhez kapcsolódóan 2000-ben avatták fel Szent István királyunk és hitvese, Bajor Gizella szobrát itt, a Napnyugat közben. A millenniumi megemlékezésen túl a magyar és a bajor nép barátságát is szimbolizálja ez a alkotás, ahogy olvastam, ami abban is megmutatkozik a modern mindennapokban profán formában, hogy Zalakaros a német vendégek körében is nagy népszerűségnek örvend, mármint a fürdő.
A szobor a budapesti születésű, de Zalaegerszegen élő Béres János alkotása, aki Zalakaros Pro Urbe díjának kitüntetettje.
A szobor érdekessége, hogy a két alak egy földgömbön vagy országalmán helyezkedik el, míg István kitárt karral, királyi díszben, koronával a fején áll, addig felesége, a bajor származású Gizella a lábánál ül. Mintha a gömb repülne, meg kell kapaszkodni, nehogy leessen róla Gizella.
Én még ilyen ábrázolását nem láttam István királynak, illetve a királyi párnak, de nekem nagyon tetszik. Korszakokon átívelő, dinamikus, mozgalmas, de egyben romantikus is, mintha egy játék, móka részese lenne a fiatal uralkodó pár. A valóságban meg nyilván nem ilyen móka és kacagás lehetett az életük.
Nyáron a parkban rózsaliget veszi körül a szobrot.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Szent István és Boldog Gizella szobra további értékelései
2025.01.01a párjával
Érdekes
Az ittjartam (azaz ZigZag) útmutatása alapján jöttem ide, és itt szakadt rám éppen az országos köd, ami december 30-án hirtelen felváltotta az addigi sziporkázó téli napsütést, ez látszik is a képeken. ZigZagnak is volt pár asszociációja a szoborról, nekem is támadt. Nos, az első nyilván a...
Népszerű szállások a környéken
41.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
128.688 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval