Továbbevés Zalában

Zalaszentgróton a Fiáker már régóta várt engem, csak valahogy nem jött össze eddig a találkozás. Elméláztam, hogy korábban hányszor jártam már ebben a városban, meg mit csináltam itt, de maga az ottebédelés valahogy kimaradt, vagy csak nem emlékszem. Mindig csak valami egy-két órás munka volt itt, aztán siettem máshová. Most viszont direkt megcéloztam az éttermet, más okom nem is volt rá, hogy itt legyek. Kényelmesen lehet parkolni hétköznap a közelben, a vendéglő előtt is. Kint nem volt annyira vonzó a kerthelyiség, inkább beültem. Abban a részben az egyedüli vendég voltam. De ez tetszett meg. A Jókai bableves meglepően soká lett kész, pedig gondoltam, a levest nem most főzik, valahogy kész van az, vendég alig, hát mi az akadály? Egy idő után nyújtózkodni kezdtem, felálltam, sétáltam, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Erre csak megjött a leveském is. Nem sok bab volt benne, de akadt néhány sötét kolbászkarika, meg némi húsdarabok is, de egész ehető volt. Ezt olyan közepesre tippelném. A konfitált kacsacombok roppant gusztusos volt, és bőségesnek is látszott, meg nagyon finom volt a burgonya meg az almás párolt káposzta is, de a két kacsacomb... nem tudom, hogy mitől vagy hogyan, de tocsogott a zsírtól. Olyan sűrű és tömény volt, hogy valahogy azon gondolkodtam, hogy mivel lehetne leitatni róla a zsiradékot vagy lecsepegtetni, hogy ehetőbb legyen? Így azután csúnyán szétturkáltam és meghagytam egy részét. És szuszogtam, levegőért kapkodtam, hogy elmúljon az émelygés. Némi almalé könnyített a helyzeten. Egyébként meg vegyes benyomást tett rám a hely.