Budajenő Pest megyében, a Budakeszi járásban található, a főváros agglomerációjában. Budapest központjától csupán 22 kilométerre fekszik, a Budai-hegység választja el tőle. Négy településsel határos, ezek: Telki, Tök, Perbál és Nagykovácsi. A település nevének első ismert, írásos említése 1225-ből származik, Jenő formában, amikor is II.
Tovább olvasom >>
Endre király a budai szigeten levő Szent Mihály egyháznak adományozta a szolgagyőri várjobbágyok két itteni telkét. Nevezetességei: az Árpád-kori temetőkápolna, a 17. századi pincesor, a barokk Római katolikus templom, a klasszicista Bencés Rendház, a népi építészet jegyeit őrző lakóépületek és a Magtár műemlék.
Budajenőn szüreti mulatság keretében voltunk, amikor is betértünk ebbe a hangulatos vendéglőbe. Kedves a személyzet, szépen felújított az étterem. Belül búbos kemence, igazán barátságos berendezés. Finom, házias ételek. Ajánlom mindenkinek, aki kellemes étkezésre vágyik. Gazdag a választék.
A nápolyi pizzaláz elérte Halásztelket is. A La Casa Della jól sikerült pizzákat készít ebben a stílusban, jellemzően olasz feltétekkel. A helyről elnevezett pizzán például van mozzarella, olasz kolbász, rukkola, bivalymozzarella, koktélparadicsom és parmezán. Itt-ott engednek a saját...
A Sushi to Go nevű helyre azzal mentem be, hogy elvitelre kértek egy sushiszettet, de amikor láttam, hogy van a kínálatban pho is, akkor azt kértem. Továbbá egy adag kim chit. A számla 4170 forintra rúgott, ez átlagos ár/érték arány. A pho ízletes volt, a kim chi szintén, markánsan csípős, amit...