Ócsa város Pest megyében, a Gyáli járásban, a fővárostól déli irányban 30 kilométerre található. Ócsa mellett terül el a Turjánvidék, Turjános vagy Öregturján nevű ősi tőzegláp. Ritka fajok, mint a rákosi vipera, a fekete gólya, a kerecsensólyom, a jégmadár, az ezüst sávos szénalepke élőhelye.
Tovább olvasom >>
Az Ócsai Tájvédelmi Körzet a DunaIpoly Nemzeti Parkhoz tartozik. Nevezetességei: Premontrei kolostor, tájház, öreghegyi pincesor, Ócsai Madárvárta, Szentháromságnak szentelt katolikus templom, Turul-szobor.
Teljesen véletlenül vetődtem ide, Ócsáról tartottam vissza Budapest felé, és itt álltam meg az út mellett egy kicsit felfrissülni. Mivel az ebéd helyszíne és időpontja már adott volt, így itt előtte nem volt alkalmam enni is. Ennek ellenére illetve ettől függetlenül a személyzet nagyon kedvesen,...
Ócsán járva, a templom vezetéses körbejárását megelőzően sikerült ezt a csodálatos helyet felfedezni. A tájház és a templom közötti kis utcán bekanyarodva könnyű megtalálni a takaros portát és szépen felújított parasztházat, melynek verandáját végig piros muskátlik szegélyezik. Az udvaron fedett...
A Friss pékség, mint nevéből is sejthető, a város albán péksége. Vagy talán csak az egyik albán pékség, nem elképzelhetetlen, hogy egy 15000-es településen akár több is működjön. Egy mákos tekercset vettem, szokás szerint. 520 forintba került, ami átlagos ár/érték arány, maga hely jóindulattal...