)
Szegedi vagy bajai az igazi halászlé? Erre a kérdésre sem én fogom megadni a választ, mert be kell, hogy valljam, nem szeret(t)em a halászlét. Gyerekkoromban, hiába ettünk sok halat, és kaptam minden megtalált szálkáért 20 fillért, az étlapok vízi élőlényeiből készült ételek, nem dobogtatják meg a szívemet. Ez alól apósom halászleve a kivétel, amely, mióta megházasodtam, minden karácsonyunk ünnepi menüsorának elengedhetetlen része. Először udvariasságból nem utasítottam vissza, de megkóstolva el kellett ismernem, hogy nagyon finom. Ám máskor és máshol nem vágytam eme étekre. „si fueris Romae, Romano vivito more; si fueris alibi, vivito sicut ibiDe,” tartja a latin mondás, azaz ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak; … Ezért amikor Szegeden jártunk, megkóstoltam a helyi nevezetességet és most, hogy az óévet Baján búcsúztattuk, természetesen megkóstoltam az itten halászlevet is. Szállásunkhoz volt közelebb étterem, sőt a szállodában is ehettünk volna, mégis sokan ajánlották a Véndiót. Hát egy kiadós korcsolyázás után betértük, hogy ott ebédeljünk meg. A hely otthonos, mégis modern hangulatú. Ami külön tetszett, hogy bár fel volt díszítve karácsonyra, mégsem borult ránk egy giccsparádé. Pont annyi üveggömb, fenyőág volt körben, amit a jóízlés elbír. De nem nézelődni, hanem enni akartunk. A felszolgálók is nagyon kedvesek voltak. Aki szerencsés, azt János fogja elkísérni, sajátos humorával, mégis tisztelettel a kulináris kiránduláson. Jó túravezetőként mesél a városról, az ételről megtűzdelve egy-egy helyi legendával vagy vicces történettel. Nem telepszik le az asztalhoz, se rá a társaságra, de a tányérok összeszedését biztosan nem kíséri feszengő csend. A „felnőttek” halászlevet rendeltek, amit egy hatalmas tálban kaptunk meg, és még a gyerkőcök is meg tudták kóstolni egy-egy tányér erejéig. A „köret” jófajta házi jellegű kenyér, amit nem ajánlok a szénhidrát diétát tartóknak, még csak megillatozásra sem, mert 3-4 szelet után kap csak észbe az ember, hogy mennyit is fogyasztott belőle. De tudom ajánlani e város hírességét, mert már az első tányér is olyan kellemesen eltöltött minket, hogy nem is éreztük a korcsolyázás fáradalmait. Mi jól is laktunk a levessel, fiam kérte a szokásos lekváros palacsintáját, s míg ette, csak az elégedett szuszogását lehetett hallani. Sör, házi limonádé volt az italunk. Megtelt a gyomrunk és a lelkük is, így az újesztendő első napján ismét itt jártunk. Szegedi vagy bajai? Mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy ebben nagyon sokat „segít” a Véndió étterem. Köszönjük nekik!
