Nem probléma, gondoltuk, mivel amúgy is Tokajban terveztünk kirándulni a vacsoránk előtt, az oda vezető úton beugrottunk az étterembe személyesen jelezni asztalfoglalási igényünket. Ez nem ütközött akadályba a fiatalabb pincér rögzítette ezt a pultnál valamilyen papír lapon, azonban arról nem érdeklődött, hogy bent vagy a teraszon (amit ugyan fűtöttek, de észrevehetően hűvösebb volt, mint odabent) kívánunk-e leülni. Ekkor valahogy ennek nem is tulajdonítottam jelentőséget, feltételezve, hogy a nem 'csak úgy' betérő vendégeket előnyben részesítik az asztalok kiosztásánál, valamint azt látva, hogy azon a bizonyos előbb említett naptár szerű lapon más foglalás egyáltalán nem volt felírva az adott időpontban, eszembe sem jutott, hogy minket esetleg majd a teraszon szeretnének elhelyezni. Márpedig később pontosan ez történt. 18:30-ra szólt a foglalásunk, már előtte 10 perccel megérkeztünk a helyszínre, hogy véletlenül se legyen probléma, ez az eddigi tapasztalataim alapján egyáltalán nem szokott problémát jelenteni, hiszen a foglalt asztal már általában több tíz perccel a foglalás előtt szabadon van tartva, hiszen nem elegáns az, ha a következő vendég érkezésekor távoznak a helyéről. Legnagyobb meglepetésünkre itt azonban egyáltalán nem volt számunkra dedikált asztal a benti térben, a kopasz (sajnos a nevét nem sikerült megtudnom) pincér rendkívül sietős tempóban (amit egyébként megértek, mivel jókora vendéglétszámot ketten, azaz összesen ketten szolgáltak ki a kollégájával) közölte, hogy kint tud a teraszon asztalt biztosítani, vagy ellenkező esetben várnunk kell. Ekkor megnéztük a teraszon ránk váró körülményeket; egy fóliasátor szerűség volt felállítva, valamint valamilyen PB-gázzal üzemelő fűtőoszlop-szerűség, azonban a társaságom hölgy tagjai azonnal jelezték, hogy az ott tapasztalható hőmérséklet számukra nem komfortos. Így a továbbra is rohanófélben lévő kopasz pincér úrnak jeleztem egy fél tagmondatban, hogy akkor várnánk a benti asztalra. Ahogyan telt az idő, a bejáratban állva bő tíz perc múltán egyre kellemetlenebbé kezdet válni a szájízem a tapasztaltak kapcsán, ekkor döntöttem úgy, hogy azért szóvá teszem ezt az imént már említett tar "úriembernek". Azt próbáltam volna tudtára adni, hogy nem vagyok elégedett azzal a helyzettel, hogy hiába foglaltunk asztalt, nem tartottak fent nekünk a lényegesen(! ) komfortosabb benti térben egyet, hanem azt a helyiséget más, a foglalási naptárban általam néhány órával korábban látottak alapján spontán betérő vendégekkel feltöltötték, minket és a foglalásunkat gyakorlatilag ignorálva. Igen ám, de az eddig sem kellemes tapasztalataink, ezen a ponton óriási lejtmenetnek indultak, ugyanis az idézőjeles úriember a mondatom felénél közölte, hogy "nincs erre ideje, kint van asztal, oda le tudunk ülni". Ez a mondat rendkívüli mértékben sokkolt, ilyen b*nkó lekezelő bánásmódban soha, semmilyen helyen nem részesültem még kiszolgáló személyzet irányából, pedig voltam már ennél lényegesen kevésbé igényes és felkapott helyeken is. Olyan embernek tartom magam, akinek fát lehet vágni a hátán, maximális úriemberként igyekszem viselkedni minden helyzetben a kiszolgáló személyzettel is, de ez a viselkedés kinyitotta a bicskát a zsebemben, rövid szóváltást követően, aminek során közölte még, hogy "amennyiben a teraszon lévő asztal nem felel meg nekünk, akkor sajnálja, de nem tud segíteni" távoztunk. Az autóba beszállva viszont jókora hiányérzetem támadt, úgy éreztem, hogy ezt a fajta viselkedést, nem fogom szó nélkül hagyni, szeretném, ha nyoma maradna. Nem vagyok egy kritikus beállítottságú személy, megvallom őszintén, ez életem első negatív visszajelzése, amit egy étteremről írok. Így azzal a lendülettel, amivel beszálltam a parkoló autómba, ki is szálltam, és visszamentem elkérni a vendégkönyvet. A tar "úriember" ebben a helyzetben sem tudta leplezni az idézőjeles jómodorát, és bár közölte, hogy persze, odaadja a panaszkönyvet, azt azért megjegyezné, hogy mi tulajdonképpen NEM VOLTUNK a vendégeik(! ! ! ). Erre ott helyben már nem is tudtam mit mondani, de órákig visszhangzott a fejemben, hogy honnan merített bátorságot ehhez az otromba megjegyzéshez. Miközben a vendégkönyvbe írtam a bejegyzésemet, még megütötte a fülemet, hogy az egyik asztaltársaság szóba hozta a pincérnek az esetet, amire válaszként elmondta, hogy évtizedes múlttal rendelkezik a vendéglátásban, de még ilyen problémája nem volt. (Ezen az általam tapasztaltak fényében őszintén meglepődtem. ) Majd a vendég közölte, hogy ők ezután is visszajáró vendégeik lesznek, majd elhangzott még valamifajta megjegyzés, amit sajnos nem hallottam, de azt követően diszkrét nevetésre fakadt a társaság és a pincér. A bejegyzésemet követően elköszöntünk egymástól és távoztunk egy másik étterembe, ahol maximálisan elégedettek voltunk a rendkívül jó modorú felszolgálónkkal. A leírtakat követően szerintem senkit nem ér meglepetésként, ha azt mondom, nem ajánlanám ezt a helyet senkinek, még az ellenségemnek sem. Magam részéről garantált, hogy nem fogunk visszatérni ide, amit egy részem sajnál, mert a konyhájukat kifejezetten jónak mondanám.