A konyha továbbra is a közkedvelt hagyományos magyar fogásokra épít, de kínálnak néhány nemzetközinek mondható ételt is, így többek között hideg libamájat hagymalekvárral, lazactatárt, zöld kagylót provance-i mártásban, serpenyős garnélát, főtt marhapofát mustárral és tormával, tucatnyi levest a nyírségi burgonyagombóclevestől a babgulyásig, nem számítva ide a négyféle halászlét. Kérhetünk még harcsapaprikást, Dorozsmai molnár pontyot, fogasfilét vargányamártásban s további négyféleképpen elkészítve, kecsegét szintén ötféle módon, békacombot rántva, libacombot, kacsasültet, csülköt Jóasszony módra, több fogást szarvasból és marhabélszínből, összesen hatvanféle főételt nem kevés alapanyagból, mint 30-40-50 évvel ezelőtt. Nehéz elképzelni, hogy fagyasztás nélkül ez miként oldható meg. Mindezeken túl tizenkétféle desszertből válogathatunk, beleértve a szilvásgombócot, a madártejet és a bundázott almát. Kétféle bort kínálnak a ház borként, a palackos választékot a magyar élvonal termékeiből válogatták össze. A kommersz import töményitalok mellett vannak Madarasi pálinkáik is. Nagyipari multisöröket tartanak az Asahi portfólióból, a csapolt Dreher kifogástalan frissességű. Banalitás, de miután ismételten beleszalad az ember kifejezetten állott, vagy az elvárt minőséget nem adó csapolt sörökbe, már ennek is örülni lehet. A kiszolgálás vegyes képet mutat, a negyvenes éveinek elején járó pincér stílusában, metakommunikációjában nyoma sincs a kedvességnek és szívélyességnek, ráadásul a vendég által jól hallhatóan mondott köszönömre nem érkezik semmiféle válasz a részéről. Hölgy társa hasonlóképpen mosolytalan. A legfiatalabb pincér az elvárásoknak megfelelően teszi a dolgát, ő rá is kérdez, hogy ízlettek-e az ételek, azt feleltem egyébként, hogy összességében igen. Részletek iránt nem érdeklődött. Haltepertővel indítottam, melyhez a pontyfilét vékony csíkokra vágták, majd ropogósra sütötték Dráva-szögi stílusban, mellé selymes, élvezetes hagymalekvárt, erőspaprika karikákat, paradicsom cikkeket és lilahagyma-szeleteket adtak. Tisztes produkció, kiváló sörkorcsolya. Rendeltem mellé tartárt is, mely javíthatónak, de egyben élvezhetőnek bizonyult, helyben készültnek tűnt. Főételnek egy másik meleg előételt kértem, bükki töltött gombát, melyről szerencsére az étlap elárulja, hogy libamájpürével töltött gombát fed, amit mazsolás tokaji mártásban szolgálnak fel. A világhálón nem leltem e fogást, vélhetően fantázianév a bükki. A gomba eredetére aligha utalhat, hiszen termesztett csiperkéből készítik. Két-két kisebb gombát egyberagasztva és hízott libamájjal töltve rántottak ki. A gomba élvezhető, a máj meglepő módon túlkészült, a retro stílusú mártás korrekt. Társam első fogásnak velőscsontot kért, amit az utóbbi bő évtized trendi megoldása szerint félbevágva sütöttek meg, majd lilahagymával, fokhagymagerezdekkel és hegyes erőspaprikakarikák társaságában tálaltak, kevés pirospaprikával és apróra vágott zöldpetrezselyemmel megszórva. Meggyőző alakítás, kár, hogy gyenge minőségű ipari kenyérből készült hozzá a pirítós. Második fogása halászlé volt, amit szintén megkóstolhattam. A lé jóízű, viszont uszadékos, az ikra szétfőtt, haltejet nem leltünk a belsőséggel kért lében, a ponty és az afrikai harcsa kissé túlment. Ettük jobbat is, rosszabbat is. A közösen fogyasztott somlói galuskánk szaftos, valódi tejszínhab van rajta, a csokimártás intenzív ízű. Kibékülnénk azzal, ha ez lenne a műfajbeli átlagteljesítménye a magyar vendéglátásnak, még akkor is, ha a tálalást lehetne finomítani. Mindent egybevetve az összélmény számomra pozitív volt, a különböző étteremértékelő portálok ötös skáláján inkább közelít a jóhoz, mint az átlagoshoz. Nem lenne ellenemre alkalomadtán beülni ide ismét egy rántott borjúlábra vagy rácpontyra.
