Először gondolkodtam, hogy talán a Robinsonban, de ott mindig olyan maffiózó légkör van, nagyarcú újgazdag gyerekek ott állnak a tengersokpénz autóikkal, nem, nem az én világom. De hát a Gundel! Az igen, az talán az enyém. És még csak nem is olyan drága. Mikor voltam itt? A múlt században? Kisgyerekként itt kezdtem a gasztrokalandokat, a kerthelyiségben a lufim felszállt a vászontető alá, a pincérek kétségbeesve tekerték a ponyvát, hogy valamit megoldjanak ebből. . . na, de nem is ez a lényeg. Ma a kerthelyiség zárva volt, zártkörű rendezvény miatt. Nosza, befelé a belső térbe! És Istenem! Odagyökereztem! Női cigányzenekar, élő zene! Meg voltam véve azonnal! Sarokasztal, hogy belássam a teret, pincér a lehető legmegfelelőbb módon jön hozzám, a lehető legjobban megválasztott kommunikációval, mindenkin sötét nadrág, szürke felső, elolvadtam a stílustól. Annyira, de annyira tud hiányozni egy klasszikus éttermi viszony, egy hely, ahol vendég vagyok, ahol kiszolgálnak, ahol tisztelnek, ahol csodálatos a környezet, ahol jó leülni, ahol minden pont olyan, amilyennek lennie kell, olyan meleg és olyan hideg, a zene, istenem, az élő zene, nem tolakodó, nem harsány, segít, veled van, a hangulatodat támasztja alá, az étellel eszed a hangokat is, ebben a pusztuló világban, ahol tahó pincérek, modortalan pultos libák, nyegle kisgyerekek dolgoznak éttermekben, hát ez egy felüdülés, sziget a viharban, a csend zenéje a világ zajától menekülve, a béke, az áldás, a harmónia, minden! Mennyit ér ez meg neked? Nekem bármit! Gulyáslevest kértem, majd borjú bécsit. Szép, istenemre mondom, szép, ahogy kihozzák. Széles tálcán egyensúlyozva, mint a boldog békeidőkben, leves anyagai helyre kis kupacot képezve a tányéron, a lé kis kancsóból pótlólag érkezik hozzá. Eddig ilyent így csak húsleveseknél kaptam, gulyásnál talán még nem. Egy fokozattal több volt a zöldség a gulyásban, mint szeretem volna, nagyon dominált, kevesebb krumpli fér bele a Gundel elképzelésébe. Ezért egy pontot levettem az étel értékelésén. A bécsi borjú remek formában érkezett szintén, nem is volt vele az égvilágon semmi gondom, csak annyi volt a dolgom, hogy eszem és jól érzem magam. Amikor a lányok elfáradtak a vonóval és a cimbalommal, amit csodásan használtak, akkor egy úr egy zongoránál megszólalt, nagyon kellemes szalonzenét játszott, meglepetésemben felemelkedtem és meghajoltam. Ma nekem dolgozott itt a világ. A főúrral kellemesen csevegve körbesétáltam, nagyon szívélyesen mutogatott meg mindent, mit szólok az új dizájnhoz, más ez, vagy nem így képzeltem? Milyen most a Gundel? Nagyon jó! Valahol az alapfogalmaim között ilyen az ÉTTEREM és a VENDÉGLÁTÁS. Köszönöm! Az alapító nagy elődöknek is, és a szellem mai örököseinek is!