Foglalás nélkül merészeltünk érkezni a nyaralás alatt egy szombati ebédre, amikor szemöldökét magasra emelve közölte a minket fogadó nem tudni ki, hogy hogy képzeltük ezt, hisz ide legalább négy napra előre kell asztalt foglalni? ! Ehhez képest a szintén felkapott és méltán méltatott Kővirág étteremben bár ugyanez volt a helyzet, a főpincér konstruktívan megoldotta és asztalhoz juttatott bennünket.
Azt hiszem ez itt is ment volna, hisz voltak üres asztalok, az elutasítás mégis azonnali és meglehetősen nagyképű volt. Ez jól jellemzi a hozzáállást (hozzánk állást). Átérezhettem a Micsoda nőben Julia Roberts által megformált karakter érzéseit két másodperc alatt. Talán ha udvariasabban és konstruktívabban állnak a hogyan oldjuk meg egy háromgyerekes család ebédjét kérdéskörhöz, értékelni is tudnám, mire a nagyképűség és a kivagyiság. Mivel azonban jobban szeretem azokat az elismert éttermeket és embereket, akik kellő alázattal állnak választott hivatásukhoz és nagyságukban is szerények maradnak, azt hiszem erre nem adok újabb esélyt a Márgának.
A hely gyönyörű, a kilátás felejthetetlen, a kiszolgálás kedves, de nem profi. Az ételek inkább szebbek, mint finomak. 1. Kovászosuborka-leves lazactatárral: tálalás: parádés ,íz: különleges és finom volt. 2. Csirkepaprikás: tálalás: kíváló,íz: nagyon gyenge átgondolatlan, a hús kissé kiszáradva. 3.
Filézett pisztráng brokkolival: tálalás: remek, íz: a hal nem volt elég szaftos, a brokkoli püré átlagos, rajta a brokkoli rózsák kifejezetten száraz, vacak. 4. desszert: mákosguba,Márga kehely,citromtorta: tálalás: látványos, íz: egyik gyengébb volt mint a másik. Mindennek ellenére jól éreztük magunkat.
Kilátás leírhatatlan, csodálatos. Étel: újragondolt klasszikusok, sajnos nem valami jól sikerültek, a szemet gyönyörködtető tálalás az íz rovására megy. Kiszolgálás: kezdő pincérek, akik szemmel láthatóan zavarban vannak. Amikor rendezvényt próbáltam szervezni, a válasz mindenre csak az volt, hogy mit miért nem lehet.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.