Az ötcsillagos Hotel Divinus Debrecen belvárosától sétatávolságra található, a mediterrán világ színeit viselő, emberközeli szálloda. Egyedülálló fekvése egyszerre nyújtja egy városi és egy zöldövezeti szálloda előnyeit és kényelmét.
Egy szállásközvetítő öt éjszakás csomagját elfogadva utaztunk a civisvárosba. A debreceni Hotel Divinus wellness-és konferencia szállodának pozicionálja magát. Hamar kiderült, hogy itt inkább üzletemberek szállnak meg, akik viszonylag korán távoznak és későn térnek vissza a hotelbe.
(a felső szinten nagy légterű apartmanok is vannak hosszabb tartózkodásra) Fentieket csak azért bocsájtottam előre, mert ez néhány kifogásunkra magyarázatot ad(hat). Kezdjük a szobával. A tapéta hólyagos, fürdőszobai bekészítést kérésre kaptunk. (tusfürdő, sampon, testápoló) A reggeli: összehasonlítva a "klasszikus" wellness szállodákkal a választék meglehetősen visszafogott. Ez nem olyan nagy baj, bár javallott a bőséges reggeli. Feltünt azonban, hogy - tapasztalatainkkal ellentétben - a lekvárkínálat és "kiszerelés" meglehetősen szegényes. A vacsora: a Félpanziós étlap-ról egy hideg-, egy meleg előételből, három levesből, három sertéshúsból és három szárnyasból készített ételből lehetett választani. Ezen kívül a séfek is ajánlottak négyféle fogást, salátából és desszertből is tartalmazott az étlap jónéhány ajánlatot. A konyhában a vegetáriánusokra és gyerekekre is gondoltak. Tiszteletre méltó változatosság. Találkoztunk azonban néhány furcsasággal. Az egyik levessel arra hivatkozva, hogy étlapváltás van nem tudtak szolgálni. A második este próbáltak valami hasonlót előállítani. (méltatlan volt) Közölték, hogy előétel és leves együttes rendelése esetén a főétel mennyisége kisebb lesz. (? ) Találkoztunk a recepción, az étteremben és a wellness részlegben is udvariatlanul viselkedő munkatársakkal, de olyanokkal is, akik az öt csillaghoz méltóan igyekeztek a szállodai tartózkodásunkat kellemessé tenni. Bakos L.
Egy hetet (7 éjszakát) töltöttünk itt a lányommal. A hotel mind kívül, mind belül kifogástalan, méltó az 5*-ra. Deluxe típusú szobában voltunk, mely meglepően tágas, kényelmes, felszereltsége, tisztasága makulátlan volt. Fürdőszobája gyönyörű, tágas. A hotel teljes személyzete kedves, segítőkész.
Leginkább a szilveszter este és annak is az étkeztetés része nagyon gyenge volt. Semmiképpen nem ötcsillagos színvonalú. A menü ételeinek jelentős része hidegen lett feltálalva. Az esti menü nélkülözött minden olyan fogást, ami ünnepinek lenne nevezhető. Talán az egyetlen szürkemarha szeletek lett volna olyasmi, ami nem mindennapos, de az meg főtlen/sületlen és igen hideg volt.
Az étkeztetés csimborasszója az éjféli lencse idő előtti elfogyása volt. a vendégek egy jelentős részének nem jutott belőle. Mindösszesen nem ajánlanám a hotelt ismerőseimnek, barátaimnak. Az öt csillagot pedig el kell venni tőlük, méltatlan a szálloda erre.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Most szilveszterkor töltöttünk 3 éjszakát a szállodában! Minden szuper volt, nagyon kellemes élményekkel tértünk haza! Külön kiemelném a személyzetet, nagyon segítőkészen voltak! A szoba tágas, az átlagnál nagyobb méretű. A wellness részleg lehetne egy picit nagyobb, mert a teltház miatt elég zsufi volt.
Szilveszterre mentünk a Divinusba. Az egész szálloda szép, a szobánk kényelmes és tiszta volt, a fürdőszoba különösen igényes. A wellness kiválóan alkalmas volt, hogy eltudjunk lazulni kicsit. Nálam a legkritikusabb pont az étkezés szokott lenni: nem volt semmi gond, teljesen rendben volt minden.
A szilveszteri vacsora bőséges volt és finom, megvolt az a plusz az ízekben, amit elvártam. Az élőzene illetve a fellépők feldobták az egész estét. A másnap esti video disco nagyon bejött! ! A személyzet udvarias volt és mindig készségesen válaszoltak ha pl. a programokról kérdeztünk vagy az étkezések időpontjairól stb. Ez egy kiváló szálloda, nagyon jó élményekkel távoztunk.
Ezzel a véleménnyel szeretnék köszönetet mondani a hotelben töltött napokért, nagyon jól éreztük magunkat a párommal. Szilveszter estéjén nagyon sok vendég volt az étteremben a vacsoránál és utána nagyon jót buliztunk, a hotelben több helyszínen is volt zene és tánc lehetőség. Ez jól meg volt szervezve, tetszett, hogy választhattunk.
Örültem, hogy a főtérre is hamar odaértünk, hogy megnézhessük a tüzijátékot. A személyzet is figyelmes és segítőkész volt. Csak jót tudok mondani, pontosan ezt kerestük, amikor kiválasztottuk Debrecent és a hotelt. Másoknak is csak ajánlani tudom.
Fantasztikus napokat töltöttünk el. A szoba kényelmes, tágas volt és nagyon csendes. Az ételek a reggelinél és a vacsoránál is változatosak és finomak voltak. Az étteremben a pincérek nagyon segítőkészek! Kevés helyen találkoztunk ekkora úszómedencével! Nagyon jó volt a szauna szeánsz is. Jót buliztunk szilveszter este utána pedig jót pihentünk!
A szálloda nagyon szép helyen van, egy park mellett. Pár perc séta csak az élményfürdő. A belvárost is könnyen meg lehet közelíteni. Nem akartunk autózni ezért villamossal mentünk, vissza pedig gyalog, de ez sem volt sok, jól eset egy kis séta.
A személyzet nagyon kedves, segítőkész. Változatos programok voltak, szilveszter este a táncosok nagyon ügyesek voltak, de DJ Smash verhetetlen, óriási bulit csinált. :) Janklovics Péter nekünk nagyon tetszett, mi amúgy is szeretjük a stand upot. Az ételek finomak voltak, a szoba szép. Ital folyamatosan volt előttünk, ami igen lényeges számunkra. :) Bátran ajánlanám másnak is!
Életem első ötcsillagos élménye és valóban, minden szuper volt. Az árról nem beszélek, mert ajándékba kaptam, de a szoba kellemes, nagyon stílusos, a wellness részleg is szuper volt. A vendéglátáshoz van egy kedves, kis történetem: A svédasztalos reggelinél a Párom csinált egy giga-szendvicset és csak úgy odaszólt nekem, hogy már csak akkor lehetne tökéletesebb, ha lenne benne csalamádé.
Szép helyen van udvariasak, étkezésben semmi extra,kevés a wellnese..sétara kiválló alkalom az ótholdas pagony szuper de a kerekerdő mese élményparkot be lehetne venni a programokba de a programban csomagban több mindent kéne nyujtani.ugye a szaunaszeánsz az egy vicc nincs só nincs sór ne már....de szép a szálloda...
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.