Köszönjük 2018 08 13 08 16 ig foglatunk szállást. Nagyon kedves fogadtatás Reggeli finom választékos kedves a személyzett minden tagja akivel csak találkoztunk . Vacsora is finom bár mi az étlapról rendeltünk nem kértünk félpanziót 2 alkalommal fogyasztotunk mert későn értünk vissza a kirándulásból.
Nagyon jó kiránduló hely kiinduló pontja csodálatos killátó és a környék. Kívánunk sok vendéget önöknek és mardjon meg ez a kedves vendégfogadás :) Tisztelettel
Kirándulás közben tértünk be ebbe a panzióba, nem azért hogy megszálljunk, hanem mert megéheztünk. Kedves fogadtatásban volt részünk mind a recepciós, mind a kutyus részéről. Sok ülőhely van, kint is, bent is. Bent leültünk. Jött a recepciós, felvette a rendelést, a várakozási idő az ételekre közepes volt.
Egyikünk levest is rendelt, de sajnos egyből a főételek jöttek, és mikor szóltunk, a recepciós mondta hogy inkább akkor már ne együnk levest de nyilván így már nem is kértük volna. Bár már előttünk volt az étel, evőeszközöket és szalvétákat még nem kaptunk, úgyhogy kértünk. Az ételek finomak voltak, a mennyisége is megfelelő, viszont esztétikailag semmi étvágygerjesztő nem volt a tálalásban. Az árakat viszont nagyon sokalltam, és a végén még 10℅ szervízdíjat is felszámoltak. Az étteremrészben a tisztaság hagy maga után némi kívánnivalót, az asztalterítő morzsás, foltos, az ülőpárna szintén, a padlószőnyegen látszik, hogy nincs tisztántartva, kutyaszőr mindenfelé. Pókhálós, maszatos ablak és ablakpárkány. A mosdó viszont tiszta és igényes. Hiába az udvariasság és a finom étel, mégsem ajánlom ezt a helyet, a minimális elvárásokat sem teljesítette.
Sajnos kritikán aluli mind a kiszolgálás mind az étel. Arról nem beszélve hogy szervízdij nincs vagy csak eldugva szerepel az étlapon. Amikor beültünk több mint 15 perc kellett hogy észrevegyenek és kapjunk étlapot. A megrendelt levesek még rendbe is voltak de a főételek mínősthetetlenül rosszak voltak. Aki ismer tudja cigánypecsenye függő vagyok.
. . hát köszönöm hogy ezt is sikerült elrontaniuk. A hús nyers volt mikor visszaküldtem ujrasütötték és rárakták a tányérra amire az azon lévő burgonya hideg volt és a szalonna is kimeredt és mind a pirospaprika mind a fokhagyma lemaradt. A csinos 3 karika sárgarépa díszítesről ne is beszéljünk. . A szarvaspörkölt pedig minden füszer nélkül készült. Amikor szóltunk hogy szeretnénk fizetni 20 perc múlva odamentünk újra kérni a számlát. Akkor szembesültünk hogy a 9500 ftos fogyasztáshoz 950 ft a szervizdij. Mikor elmondtuk a hölgynek hogy mit tapasztaltunk azt mondta ez van majd legközelebb. . . biztosítottam nem lesz legközelebb. . sajnálom hogy ezt kellett tapasztalnom .
Három kellemes, csendes és nyugodt napot töltöttünk el itt tavasszal. A kirándulni szeretőknek nagyon ideális helyen van ez a kicsit retro panzió. A kiszolgálás átlagos, az étel bőséges, a szoba kicsi de praktikus volt. Ár-érték arányban megfelelő volt. Bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, azért jól éreztük magunkat!
Mint sokan mások, egy dobogókői kirándulás során láttam meg a kirakott bográcsokban rotyogó hagyományos ételek sorát, mindenhova kifüggesztet árakkal. Már akkor döntöttünk, hogy a séta után itt ebédelünk. Szerencsénk volt, mert a telt ház ellenére éppen érkezésünkkor üresedett egy asztal és le tudtunk ülni, de amíg ettünk, folyamatos sorbanállás és várakozás volt a bebocsájtásra várók részéről.
A hely harmad osztályú kialakítású, de ezzel nincs bajom. A pincérek igyekeztek gyorsan, és előzékenyen kiszolgálni, nem volt egy rossz szó, vagy fintor, sőt igen kedvesek voltak. Az árak a helyhez mérten (frekventált hely, ne nem első osztály) korrektek. Bográcsgulyást ettünk, ami kimondottan finom volt, tisztességes adag, bőségesen volt benne hús és minden ami kell. A családi méretű limonádé is jó volt, a vlgén pedig a Bécsi almás rétes koronázta meg az ebéd élményét. Összefoglalva sem a kiszolgálással, sem az ételek minőségével, és mennyiségével semmi baj nem volt, talán a kiszolgálás egy kicsit fejetlen volt, de ezt betudom a valóban fullra telt háznak. Sajnos a 10% szervizdíj itt is meg van, de rendkívül korrekt volt, hogy amikor a pincér hozta a számlát, külön szóban is elmondta, hogy az már tartalmazza a szervizdíjat, ilyet eddig máshol nem tapasztaltam.
2019 nyarán jártam itt a családommal. Óriási csalódás volt maga a hely, rendkívül b*nkó kiszolgálással, korlátozott ételkínálattal (hiába választottuk ki mit szeretnénk 3 körben kellett próbálkozni, hogy találjunk valamit ami elérhető. . . . ), ingyen kioktatással, majd ezt követő gyomorrontással.
Mondanom sem kell, soha többet nem térünk vissza és természetesen nem ajánlom senki másnak sem, csak akinek megfelel a túlárazott nem friss étel - fapados ellátással.
Megértve,hogy húzósabb béreket kell kifizetni a dolgozóknak,de mindezzel együtt irreális ár egy csülkös pacalért,vagy egy vadpörköltért kifizetni 2500 Ft.-ot.És mindez műanyag tányérban szervírozva.Előnye,hogy frissen fő,bográcsban.Sokkal jobb forgalmat érne el szolidabb árakkal.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.