Jó kis túra után érkeztünk Kékestetőre. Éhesek voltunk, de kevés pénzt akartunk étkezésre fordítani. Erre tökéletesen megfelelt a Tető étterem. Viszonylag széles választékból, nagyon kedvező áron vásárolhattunk. És kis adagot is lehetett kérni. Önkiszolgáló jellegű az étterem. A minőségre semmi panaszunk nem lehetett.
A barátnőmmel a mátrai hosszú hétvégénken az ebédünket a Tető Étteremben fogyasztottuk el. A rántott hús hatalmas volt (1190Ft), a sült krumpli is korrekt mennyiségre sikerült. Annak ellenére nem volt olyan drága, hogy hol is van az étterem. A kávé finom, a forró csokit viszont meleg vízből és instant kakaóból készítik, így ezt kivételesen nem tudom ajánlani.
Véletlenül tévedtünk be ide a fiammal. Nem túráztunk, csak sétáltunk a környéken egy kicsit a következő buszig. Nagyon éhesek voltunk, kedves kiszolgálás, önkiszolgáló feeling fogadott. Menüből lehet választani, az ételek italok átlagosak, átlagos ár-érték aránnyal. A a Jókai bableves jó, a rizs menzás, a sült csirkecomb viszont zseniális volt.
Mátrában töltöttünk öt napot a párommal, erdőt járva, túrázgatva a tavaszi napsütésben. Egyszer a mátraházi parkolóban lángost, kétszer a Tető Étteremben Kékestetőn ettünk meleg ételt. A Tető önkiszolgáló étterem kellemes meglepetés volt számomra, mert vasárnap széles választékból lehetett választani, tiszta mosdó és tágas-világos ebédlő várt itt.
A mátrai palóc húsleves finom volt, valamint a szilvalekváros gőzgombóc is nagyon ízlett. Az ételek ára elfogadható, az italok, vagy jégkrém ára kicsit húzósabbak. Szerdán is vissza tértünk két túra között ebédelni, a választék sokkal kisebb volt, de ez érthető egy áprilisi hétköznapon. Összességében csak gratulálni tudok az üzemeltetőnek, hogy ilyen színvonalon tudja ezt üzemeltetni, itt a "világvégén", a semmi közepén. Az erdőjáróknak ez egy gyöngyszem, meleg ételek, italok, mosdó. Kell ennél több?
Idén nyáron a Kékestető volt az egyik úti célunk. Pár órát eltöltöttünk ott, csodás látvány tárul fent elénk! ! Ebédkor betértünk a Tető Étterembe, kellemes hely, először olyan érzésem volt, mintha menzán lennénk. De a választék elég szimpatikus volt, végül gyümölcs levest kértem, majd fasírtot krumplival.
Nagyon finom volt, bár árban kicsit elszálltak. Nem volt egy olcsó ebéd, de jól laktunk mindannyian + az ételeket kint fogyasztottuk el, friss levegőn és szép kilátásban volt részünk.
Egyszerű étterem a Kékestetőn, ahol többféle meleg étellel lehet csillapítani az éhséget. Az árak elfogadhatóak,finomak az ételek, önkiszolgáló rendszerben válogathatunk az ételek között. Gyönyörű környezetben a Mátrában a jó levegőn jólesik a pihenés, étkezés, érdemes kipróbálni.
Aki az ország tetején akar étkezni, az egy önkiszolgáló étteremben megteheti azt, többre ne számítson. Igazából olyan mint amikor síelésnél gyorsan bekapunk valamit és gyerünk tovább! "Fantasztikus mátrai ízek mellé, fantasztikus panoráma jár. Legalábbis mi így gondoljuk. Az év bármely szakában jár éttermünkben, mindig felejthetetlen élményekkel gazdagodik.
" Ez a szöveg az étterem honlapján található igazából ezért mentünk oda, de felejthető az élmény, igazából nem is volt élmény számunkra! Az ízek teljesen átlagosak voltak, sőt a sztrapacska azt én nagyon gyengének titulálnám!
Először voltam ebben az étteremben. Az étterem környezete tiszta és rendezett volt. Első benyomásra szimpatikus volt. Kiszolgáló személyzet kedves és segítőkész volt. A problémám az volt, hogy a terasz részt a hőség miatt nem tudtam igénybe venni, mert oda tűzött a nap és csak 1 napernyő volt.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A TV-toronyban tett liftes felröppenést követően szerettem volna valami gyors estebédet enni, miután a toronybeli büfében már egy kávét sem lehetett meginni, mert "mindjárt" zárnak. A toronnyal szemben, a hegy tetején lévő Tető Gyorsétterem is elvileg bőven nyitva volt még, de belépve már egyetlen ételt sem lehetett a pultban látni.
A hodályszerű, hatalmas, rendkívül puritán módon berendezett, "fapados" étkezdében egy mindenes pultos-pénztáros-tálcagyűjtő fiatal lány volt csak, aki szabadkozva mondta, hogy sajnos ilyenkor már nincs semmilyen meleg étel, és leállt a konyha, mert nemsokára - 1 óra múlva - zárnak. Kérdeztem, hogy ha már így alakult, mégis mit lehetne enni, nos, be kellett érnem 2 csokiszelettel és 1 palackos üdítővel (és kerestem egy másik helyet, ahol lehetett "rendes" ételt is találni). Az árak átlagosak, a kínálat gyengécske. Ez a látogatás tényleg gyors volt, de ez nem rajtam múlott.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.