A cukrászdát 1840-ben Salis András cukrászmester alapította. Az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeumot rendeztek be. 2004-ben és 2014-ben felújították a cukrászdát. 2004 óta Balogh László cukrászmester és a Kézműves Cukrászat üzemelteti. A Százéves cukrászdában kóstolhatunk minőségi süteményeket, főzött fagylaltokat illetve Cadeau kézműves bonbonokat és csokoládékat.
Gyulán sétálva találtunk rá a cukrászdára. Sajnos nincs nagy reklámja, pedig megérdemelné. A személyzet kedves, mosolygós, a belépés után ajánlották, hogy tekintsük meg a házi múzeumukat, természetesen ez után sütizni is ott maradtunk. A cukrászda berendezése csodás, a régies barátságos hangulat kényelemmel párosul.
Ettünk egy képviselő fánkot, és egy ( sajna nem tudom milyen ) finom kockát, amit ajánlottak. A kiszolgálás figyelmes, és kedves, gyors, az árak jók, bár a kínálat nem túl bőséges, vagy kiemelkedő az látható, hogy minőségi a termék. Egy nagy hiba volt, és ez a végén agyon csapta a szépen felépített jó hangulatot. Az asztalokon kis papírlap jelzi, hogy azok fiókjában üzenetet hagyhatsz az utánad jövőknek. Az egyik kiszolgáló hölgytől kértünk papírt-tollat,hogy mi is üzenjünk, mondta, hogy azonnal jön, de 10 perc várakozás után sem kaptuk meg. A fizetésnél a kasszánál ott volt a hölgy, nem kért elnézést, nem mondta, hogy bocs elfelejtettem, csak jól elnézett másfelé. . .
Tiszta, hangulatos, csodaszép hely. Kedves , udvarias kiszolgálás. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Az ételek, sütemények, fagylaltok nagyon ízletesek, az árak is elég elérhetőek. Nagyon kedves személyzet figyeli a vásárlók minden kívánságát. Gyors és pontos kiszolgálásban volt részünk.
Ha Gyulán jár az ember, az egyik kötelező, de nagyon is kedves program a 100 éves cukrászda meglátogatása. A felszolgáló hölgyek korhű ruhája, valamint a hely miliője mint ha egy évszázaddal repítene vissza az időben. Ráérős szépasszonyok a szalonban fogyasztják délutáni süteményeiket és csevegnek egy finom tea mellett.
Igazán jól eső érzés mindezt átélni a 21. században is. Mindenkinek ajánlom, még ha a sütikért nem is rajong, a látvány és a hangulat el fogja varázsolni!
A karácsonyi ünnepeket töltöttük Gyulán, s egyik városi sétánk alkalmával felkerestük a Százéves Cukrászdát is. Kellemes hangulat, kedves kiszolgálók, finom sütik, ráadásnak pedig egy kis múzeum is. Így lehetne most jellemezni röviden ezt a régi cukit. Végignéztük a szép, korhű bútorokkal berendezett szobákat, s a múzeumot is.
A korabeli cukrászati eszközök mellett láttunk jégszekrényt, darálókat, teknőket, s még egy kemencét is. Nagyon jó ötletnek tartottuk ennek a kis múzeumnak a létrehozását, dicséret érte a kitalálójának. Jó hangulatban, szép környezetben fogyaszthattuk el a 100 éves sütinket, kedves idézeteket böngészve az asztaloknál. Ha legközelebb járunk Gyulán, biztosan elmegyünk újra ebbe a hangulatos, múlt századot idéző kis cukrászdába.
Aki Gyulán jár mindenképpen nézzen be ide. . . megéri. A hely varázsa magáért beszél. Kiszolgálás terén van még hová fejlődni :-( Sajnos kívülről nem annyira jellegzetes az épület, mint amit megérdemelne egy ilyen kurriózum, de a beltér valóban kárpótolja az embert a külső kinézet miatt.
Található bent egy kiállítás is ami valóban egyedivé teszi a cukrászdát. Sokféle bon-bonból is válogathat a vásárló a "hagyományosaktól" a levendulásig ízlés szerint.
Érdemes meglátogatni,akkor is ha cukor-ellenesek vagyunk és csak bámészkodni mennénk! A berendezés mesés,az eldugdosott kis üzenetek szórakoztatóak. Bájos hely,bályos személyzet. Viszont volt desszert amit műanyag tálkában kaptunk,ami minket mondjuk nem zavart,de valahogy nem illett a képbe,valamint mindennek megkérik az árát csípősen. A somlói mennyei volt.
A városismertetőben találtunk rá erre a cukrászdára, gondoltuk megnézzük. Először elmentünk mellette, én régebbi épületet vártam. Kívűlről teljesen úgy néz ki, mint egy fagyizó. Belül is előszőr annak tűnt, a pultok közt elveszett a belső tér bejárata. Régimódi sütemények közül lehet választani. Bementünk a belső terembe.
Itt már látszott az idő. Régimódi henger lemezjátszó, régi szekrények, ez szinte egy kiállítóterem, ahol közben fogyasztani is lehet. Vannak titkos rekeszek is vendégüzenetekkel, csak meg kell találni. Mi pld az asztal fiókjában találtunk több gratuláló üzeneteket, miközben ezeket olvasgattuk, a kiszolgálók összemosolyogtak. Egy kisebb folyosón régi cukrászati „gépek” voltak kiállítva. Visszatérve a sütikre. A recept is a régi. Felejtsük el a cukorpótlót, a fogyókúrát. Itt a sütemények édesek, mézzel édesítik őket, 1 szelettel is jól lehet lakni. Egyébként idén 174 éves a cukrászda.
Kirándulásunk során mindenképp meg akartuk nézni ezt a hírességet! A személyzet, 3 igen csinos hölgy fogadott! Szépek frissek és finomak a sütik! Régimódi kissé sötét a helyiség! Vettünk sajtos aprósüteményt is ami szintén friss és finom volt! A pulton áthaladva beülhetünk a régimódi részbe ahol a múltban érezhetjük magunkat itt tartózkodásunk alatt!
Érdemes kissé elidőzni egy süti meg egy kávé mellett hogy a hely szellemiségét átérezze az ember! Található még benn egy picike kis múzeumi kiállítási rész! Érdemes megtekinteni! (ingyenes-akit persze érdekel)
Azt hiszem túlzás nélkül le lehet szögezni, hogy a vendéglátóhelyek terén az Indonéz vendéglő megszűnte óta, mely a kilencvenes években felhelyezte Gyulát az ország gasztro-térképére a Száz Éves Cukrászda a legnagyobb turista-attrakció. Kínálata hasonló vagy azonos a Kézműves cukrászdáéval, kicsit eldugottabb helyen van, berendezése más, de nagyon szép.
Van, akit a falfestés színe zavar, de azért a századfordulós atmoszféra megnyerő. A kiszolgálás lehetne kedvesebb. A sütemények a fősodorhoz tartoznak, de jobbak az átlagnál, a csokoládék kitűnőek, különösen az alhokoholosak (van tokaji csúcs, cabernet sauvignonos hordócska, málnapálinkás bonbon, whiskeys praliné meg még vagy 40 féle ínyecség. ) Ha Gyulán járunk nem szabad kihagyni!
Nagyon vágytam erre a helyre. Ha már éppen Gyulán járunk, mindenképpen beugrunk. Először csak szerettem volna látni a helyet. Végül mennyei ízeket is a számba toltam. Mondtam is mindenkinek, hogy ahhoz képest, hogy ez a "Százéves torta", egész tűrhető állaga van. :) A kiszolgálás nagyon kedves és készséges volt, a bútorok kellemes hangulatot árasztanak.
Kis cukrászati múzeumlátogatással is egybekötött nagyszerű élmény. Főleg, hogy az asztalokon, az üveglapok alatt helyes kis üzenetek lapulnak meg a cukrászda szalvétáin, melyeket korábban ott járt vendégek hagytak az utókornak. :) Rögtön találtam egyet a szülővárosomból, a jelenlegi városomból és egy vicces kis német nyelvű üzenetet is. Ajánlom mindenki számára. A süteményeket ne hagyja ki senki! ;)
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.