Mindezt azért tartottam fontosnak leszögezni, mert nem tartom magan a bölcsek köve birtokosának, nem tartom a vendég státuszt mindenek felett valónak, észrevételeimet igyekszem jóindulattal, tárgyszerűen megtenni és nem a hibát keresem. A tárgyhoz tartozik, hogy több mint negyed évszázada tudatosan, a felfedezés szándékával járok éttermekbe, kocsmákba, kávézókba és cukrászdákba, azóta írok róluk értékeléseket. Igen nagy adatbázisra és élményanyagra támaszkodom, összehasonlítási alapom meglehetősen széles. Jóval több, mint 10. 000 helyen fordultam meg, 20. 000 felé járhatok, évi átlagom az utóbbi évtizedben 800-1000 hely. Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, hogy a Hodosi cukrászda nevű, gasztronómiailag tökéletesen érdektelen hely reakcióját az olvasó megfelelőképpen értékelhesse. Miután idén kénytelenségből ismét meglátogattam a Hodosi cukrászdát (egy másik [moderálva - szerk. ] zárva volt, a párom meg a nagyobbik lánya viszont szívesen evett volna egy sütit) és megkóstoltam egy karamelles süteményt valamint a szilvagombóctortát (amit itt szilvásgombócként emlegetnek, hibásan) annyit írtam erről a helyről a google-mapsre, hogy „átlagos cukrászda”. Mert az. Ma erre képes magyar átlag. Nem volt rossz, de messze állt a kiemelkedőtől. Azt a választ kaptam a tulajdonostól a webes felületen, hogy „nem voltál még átlagos cukrászdában”. Ezt. Így. Tegezve. Ezek tartják magukat üzletembereknek. Nem is ismernek, fogalmuk nincs, hogy hol jártam és hol nem, bár, ha rákeresnének a nevemre talán rájönnének, hogy mind kocsma, mind cukrászda, mind étterem műfajban jártam pocsék, gyenge, átlagos, jó és kitűnő helyeken egyaránt. Átlagosból volt a legtöbb. Hát ennyit a Hodosi cukrászdáról, melynek süteményei átlagosak, számomra kifejezetten unalmasak, az üzletvezetés kommunikációja, viszont messze átlag alatti e beszólás alapján.
