Érdekes
2021. szeptember 2.gyerekekkel járt itt 45 Családommal szombat kora délután érkeztünk a kastélyhoz. Eső elől menekülve mindenki a bejáratnál sorakozott, ahol a kosztümös idegenvezető már belekezdett a mondanivalójába. Jegyet váltottunk, picit megrökönyödve közel 20. 000 ft-ot fizetve (7 felnőtt és egy diák) indultunk felfedezni a kastélyt. Nagyon túlárazott! ! !
! ! ! ! És szombat lévén sima jegyvásárlásra nem volt lehetőség, csakis a kosztümös idegenvezetésre. Végülis vele tényleg élvezetesebb, de sokalltuk - mert akkora látványt sajnos nem nyújt! Mindenesetre jól éreztük magunkat, a vezetés végén még a kertben sétáltunk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. augusztus 27.gyerekekkel járt itt 45 Az Étterem melletti Apartmanban szálltunk meg és láttuk, hogy mindig elég sokan ülnek az Étteremben. Mi is így tettünk és beültünk ebédelni a családommal. Semmi extrára nem kell gondolni, egyszerű étterem, egyszerű étlappal. 2 nagyon kedves, szerény és illemtudó fiatal felszolgálókkal találkoztunk - hozzáállásuk csillagos 5-ös.
Egyből jöttek, kérdezték mit szeretnénk inni, majd elmondták, hogy az étlapról sajnos már nem minden kapható. Mondtuk, hogy semmi baj - mit tudnak ajánlani? ! Ilyen menüs étkezdének mondanám, de finoman elkészítve. Vasárnap sajnos zárva volt, de szívesen visszamentünk volna akkor is. Ár - érték arányban szerintem teljesen korrekt.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. augusztus 27.barátokkal járt itt 45 Barátainkkal minden évben együtt nyaralunk, idén sem lett ez másképp. Megérkezésünkkor kissé nem éreztem a barátságos fogadtatást, egy perccel sem léphettünk be hamarabb a szobánkba. Sőt akkor is már kínosan vártuk, hogy hozzánk szóljanak, akik épp ott takarítottak. Nem mutatták meg az emeleten melyik a mi szobánk, hát választottunk egyet.
:D De mivel kétségünk támadt így felhívtuk a tulajt, akivel addig nem is találkoztunk. Miután ezt elrendeztünk, kipakoltunk. . . mi fedeztük fel, hogy mit merre találunk. Az apartman tágas, de picit a takarításnál jobban oda kellene figyelni, mert pl. az ágyneműt nem mondhattuk tisztának. . . furcsa szaga volt. Bár mi fel voltunk erre készülve, saját kispárnával utazunk. Hátul a kertben grillezési lehetőségünk volt, amit ki is használtunk. Nagyon szépen karban van tartva az udvar. Ami az elhelyezkedését illeti, picit távol van a Balaton parttól, de simán lesétálható.
3Személyzet
4Tisztaság
3Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. augusztus 27.gyerekekkel járt itt 55 Idén családi nyaralás helyszínéül Egert választottuk, ezen belül is a Kókusz Apartmant. Utazás előtti nap felhívtuk a hölgyet, szerettük volna megkérdezni, hogy a velünk utazó cicát bevihetnénk-e a szobánkba már délelőtt? ! Nagyon kedvesen áll a dologhoz, természetesen megengedte, sőt mi is maradhattunk volna.
Emeleten 2 majdnem egymással szemben voltak az apartmanok, gondosan felszerelve, minden igényt kielégítve. A családos apartman kifejezetten tetszett, tágas volt és modern! A másik szobához egy nagy bútorozott terasz is tartozott. Ajándék csokik, kávé bekészítve várt minket. Az udvaron lehetett sütögetni, gyerekeknek játszani. Egy zárt kerthelyiségről van szó. Ez is tetszett nekünk. Ami az elhelyezkedését illeti, kb. 40 perc alatt könnyű sétával eljutottunk a Szépasszonyvölgybe. :) Egyáltalán nem volt megterhelő a séta. Közelben van kisbolt és közvetlenül az apartman mellett egy étterem. Kipróbáltuk, teljesen megfelelő és finomak az ételek. Mi csakis ajánlani tudjuk! Szuper hétvégénk volt! !
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. augusztus 21.a párjával járt itt 55Véletlenül találtam rá erre a Hotelre, mikor az utazásunkat szerveztem. Mindenképpen szerettünk volna Hollókő közelében maradni, így tökéletes választás lett a Castellum. Megérkezéskor nagyon - nagyon kedvesen fogadtak minket, és ez a kedvesség mindennap megmaradt. Csillagos 5-ös a személyzet hozzáállása, MINDENHEZ! ! Bárkivel találkoztunk barátságot, mosolyt kaptunk! Ezt köszönjük! !
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2021. augusztus 7.gyerekekkel járt itt 35 Előre is szeretném megjegyezni, hogy a Hotel részlegen nem jártunk, egy napos wellnessre érkeztünk csak ide. Nyaralásunk alatt sajnos nagyon rossz időt fogtunk ki, így esett a választásunk a benti medencézésre. Előzetes egyeztetés után érkeztünk meg, a recepción nagyon kedvesen fogadtak minket. Minden információt megkaptunk, mit hol találunk.
Maga a wellness részleg elég kicsi, (főleg az árhoz képest, amit kifizettünk érte) de mivel 2 kisgyermek is volt a társaságunkban, ez is elegendő volt számunkra. Ebédeltünk is, ami isteni finom volt. . . kinézetre nem számítottunk nagy durranásra, de végül pozitívan csalódtunk. Délutánra picit kisütött a nap, akkor a teraszon található jakuzzit használtuk. Ez nagyon kellemes, úgy állítod be, ahogy szeretnéd.
4Személyzet
4Tisztaság
3Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. augusztus 3.gyerekekkel járt itt 55 Idén Gyenesdiáson is eltöltöttünk pár napot, első esténken óriási viharba keveredtünk és a Móni Sütiző lett a menedékünk. Már szinte zárásra futottunk be oda (szó szerint), de nagyon kedves volt a hölgy, aki azt mondta, maradjunk, amíg el nem múlik a vihar. . . üljünk le, segít is fuvart szerezni haza.
Egy jó fél órát biztos eltöltöttünk így ott. Másnap már jó időben visszamentünk és fagyiztunk, sütiztünk egyet. A fagyik nagyon-nagyon finomak, én a csoki - pisztácia párost kóstoltam meg. A sütik is nagyon jól estek! :) Köszönjük még egyszer ezt a fogadtatást.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. augusztus 3.gyerekekkel járt itt 45 Hévíz közelében nyaraltunk, így az egyik napunkat a városban töltöttük. Előzetesen már hallottunk erről a csárdáról, ismerősöktől, így erre esett a választásunk. Kipróbáltuk. . . a felszolgáló Úr nagyon kedves volt, beszélgettünk is. . . már ez jó benyomást keltett. Az ételek kiválasztása után, ahhoz képest gyorsan meg is kaptuk.
Én személy szerint roston csirkemellet kértem, ez nagyon finom volt - a fiúk a társaságból halételeket kívántak és elmondásuk szerint szuper volt. Mi mindent egybevéve elégedettek voltunk. A Csárda szép és tiszta.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. augusztus 3.gyerekekkel járt itt 55 Gyenesdiáson már több alkalommal is jártunk, mindig megálltunk ennél a fagyizónál megenni egy fagyit. A választék nagyon bőséges, alig tudtunk választani, mert mindegyik annyira gusztán nézett ki. Picit a fagyik árán mostanában megrökönyödöm, de ez van - nem tudunk mit tenni. Viszont megéri, mert valóban finom, nem jeges, finom krémes a fagylalt!
A pultosok gyorsak, kedvesek. . . a kiszolgálással nem volt gond egyik alkalommal sem.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2021. július 28.barátokkal járt itt 35 Közös szülinapozásra választottuk a Hilltop Éttermet, előzetesen netes oldalukról tájékozódva, képeket elnézegetve tökéletes választásnak tűnt. Telefonon foglaltunk asztalt, de akkor azt a választ kaptuk, hogy csak kinti asztalt kaphatunk és azt is csak bizonyos ideig, mert esküvőre készülnek. Elfogadtuk.
Szerencsétlenségünkre pont szeles idő lett, nem épp kellemes egy kinti ebédre. Az étlap számomra nem volt nagy durranás, krémlevest és csirkét ettem édesburgonyában. A főétel sem ízlett annyira, mint vártam, az ára viszont horror. Amit elfelejtettem leírni, hogy nagyon sokat kellett várunk az ételekre! Idegesítően sokat! ! ! ! Végigolvasgatva az itteni értékeléseket, sajnos sok mindenben egyet kell értenem az előttem szólókkal. Fültanúi voltunk, amikor is egy család, előzetes foglalás nélkül szeretett volna itt ebédelni. . . ők azt a választ kapták, hogy csak 45 percig lehetnek ott. Érdekes módon miután elmentek, nem ült oda senki. . . . Nem igazán értettük ezt a hozzáállást.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
270 értékelés / 27 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.