Kihagyhatatlan
2021. július 21.a párjával járt itt 55Még márciusban jártunk az arborétumban. Kellemes időtöltés volt, jó nagyot sétáltunk. Kialakított útvonalon haladtunk, friss levegőn - szabadon. Nagyon szép hely, tele különféle virágokkal, fákkal - csodás volt. A rom is érdekes látványt nyújt. Kapott térképpel közlekedtünk, mindent sikerült megtalálnunk és megnéznünk. Érdekes programokat nyújt a park egész évben!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2021. július 21.a párjával járt itt 55 Régóta szerettünk volna ide ellátogatni, most volt is rá alkalmunk. Ide is elsők között érkeztünk, mi voltunk az első látogatók. Automatából kellett jegyet vásárolni, így könnyű volt a bejutás. Belépéskor fantasztikus látvány tárult elénk, csodálatosan megépített várak fogadtak. Sok olyannal találkoztam, amikről eddig nem is hallottam.
Szépen sorban haladtunk, egyik - másik vár nagyon megtetszett. Fantasztikus, hogy kőből, fából, vesszőkből ilyen maketteket alkottak. Garantált történelem óra. A skanzen is tetszett, érdekes volt. Jó időtöltés számunkra.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. július 21.a párjával járt itt 45Vasárnapi kirándulás alkalmával jártunk a városban, nagyon éhesek voltunk és a környéken csak ezt a cukrászdát találtuk nyitva. Betértünk egy sütire, sajnos már olyan nagy választék nem volt, így maradtunk az egyszerű islernél és a kávézásnál. A hely hangulatos, a felszolgáló lány nagyon kedves és barátságos volt. Mivel annyira nem laktunk jól, tovább keresgéltünk.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. július 21.a párjával járt itt 45 Sajnos a Covid alatt jártunk pont Esztergomban, egy vasárnap. Sétálgatás közben elég nehezen találtunk bármit is nyitva, amin természetesen nagyon meglepődtünk. Ebédhez közel álltunk és a Bazilikához közeledve ezt az éttermet vettük észre, hogy nyitva van. Akkor még nem lehetett bent elfogyasztani az ételeket, így megrendeltük és elvittük.
Cakumpakk hamburgert kértünk, nagyon finom volt. Az a szósz hozzá isteni, a krumpli is. Jól laktunk, mert elég nagy maga a hamburger.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2021. július 21.a párjával járt itt 45 Párommal egy röpke kirándulást szerettünk volna tenni, ezért esett a választásunk a Várra. A vár aljában egy elég nagy parkoló van, ahonnan indulhattunk felfelé. Először az erdő irányába indultunk el, ahol egy elég meredek lépcsőn lehet feljutni. Ezt őszintén bevallom nem mertem megtenni.
:) Ezért visszamentünk és a rendes aszfaltos úton jutottunk fel a várhoz. Onnan a kilátás nagyon pazar, bár pechünkre bezárva találtuk a várat. Lent a büféknél isteni finom kürtöskalácsot ettünk, ezt ajánljuk mindenkinek!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. július 9.barátokkal járt itt 45 Megérkezésünkkor nagyon éhesek voltunk, egy hosszú út után érkeztünk a városba. A Friskó Vendéglőt néztük ki magunknak, hát betértünk. Még korán volt, talán épp nyitás, így nem voltak sokan. Kedves fogadtatásban volt részünk, gyorsan kiválasztottuk a kért ételeket, amiket hamar meg is kaptunk.
A leves ízletes, a második fogás szintén elnyerte a tetszésünk, finom volt! Kis beszélgetés után folytattuk utunkat, de kellemes időtöltés volt.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. július 9.barátokkal járt itt 45Három napot töltöttünk a Hotelben, így az ebédeket is itt oldottuk meg. Sok étel közül tudunk választani, amit nagyon ízlésesen tálaltak. Az adagok sem voltak kicsik, maximálisan jól laktunk. Itt fogyasztottuk el az üdvözlő italainkat is. A felszolgálók kedvesek voltak, hamar megkaptuk a rendeléseinket. Jól éreztük magunkat, ajánlani tudjuk az éttermet.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2021. július 9.barátokkal járt itt 35 Sokat hallottam már korábban erről a helyről, így mikor barátaink felvetették, hogy menjünk oda együtt, szívesen mondtunk igen-t. A Hotel belső tere első látásra tetszett, viszont nem volt egyszerű útvonal a szobánkig. De ezt vegyük a mi hibánknak. Első csalódásom már a szobánknál megtörtént, kopott volt - nem tetszett.
Nagynak viszont nagy volt. A második csalódás maga a wellness részleg. . . nekem nagyon egyhangú volt, picit fel lehetne dobni valamivel. A meleg vizes medencében sokat voltunk, talán nekem az tetszett ott a legjobban. A pezsgőfürdőt nem élveztem annyira, unalmas volt. Részt vettünk szauna szeánszokon és vízi tornán is - ezek tetszettek. A vacsoránál sokat nevettünk, a személyzet nagyon kedves és viccelődében is szívesen benne voltunk. Az ételek nagyon finomak a levesektől a süteményekig. Együtt kihoztuk a legjobbat ebből a 3 napunkból.
3Személyzet
4Tisztaság
3Ár / érték arány
4Kényelem
3Szolgáltatások
4Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2020. október 10.a párjával járt itt 55Jópárszor jártunk már Egerben, így a mostani látogatás alkalmával elsétáltunk a Minarethez. Egy kisebb csoport várt éppen a felmenetelre, szóval mi utánuk következtünk. A hölgy, aki felengedett minket kedves volt és tényleg nem nagy összeget kell fizetni ezért a csodás panorámáért. Felfelé jópár lépcső várt ránk, szűkös helyen, de mi nagyon élveztük! :) Fent nagyon szép a látvány. Szerintem megéri! !
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2020. szeptember 28.a párjával járt itt 55 Amikor a Bambarában töltöttünk el pár napot, az ebédeinket kint fogyasztottuk el a medencék melletti Beach Bárnál. Első alkalommal párom egy rákos specialitást kért, hát az nagyon gusztusosan nézett ki. Az ára picit drága volt, de az ízek fantasztikusak! Az ott dolgozó fiúk rendesek, illedelmesek, a felszolgálás is megfelelő.
Nap folyamán inkább italokért mentünk oda, azzal sem volt gond - gyors volt a kiszolgálás.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
270 értékelés / 27 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.