Kihagyható
2019. december 28.a párjával járt itt 25 Pár hónappal ezelőtt jártunk Siklóson, kipróbálva a fürdőt is. Rengetegen voltak, szinte alig találtunk üres napozóágyat a nagyobb medencékhez közel. Egy hátsó részen sikerült lepakolnunk, de ott pedig hatalmas poloska invázióval találkoztunk. Vissza a medencékhez. . .
ki szerettem volna próbálni a pezsgőfürdős részeket, de vagy egy órát kellett várnom, mire újra beindult. Katasztrófa volt. . . élmény nuku! A szaunáknál, senki nem szólt rá a gyerekekre, akik ki - be járkáltak, és ugráltak a merülő medencébe! :(
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2019. október 12.a párjával járt itt 35 Nagyon messziről érkeztünk Siklósra a Hotel Castelloba. Megérkezésünkkor nagyon tetszett a szálloda és egy szép szobát is kaptunk az első emeleten. Ízléses volt és tiszta, teljesen elégedettek voltunk. Aztán jött a "fekete leves", a wellness részleg. Nos, mint már előttem többen írták, ez bizony össze van kapcsolva a Gyógyfürdővel és egyáltalán nincs wellness hangulata.
Pénteken, szobafoglalás után mentünk át a fürdőbe, az a hangzavar és tömeg, nagyon nagy csalódás volt. Egyáltalán nem éreztük jól magunkat. És ami sajnos még rátett, hogy semmit nem mertünk magunkkal vinni. . . a fürdő 75-80%-a biztosan nem szállóvendég volt. De próbáltuk maximálisan kihasználni, szombaton korán lemenni, este visszamenni, elkerülve a tömeget. Visszatérve a Hotelre, a reggeli, ebéd és vacsora fenséges volt. Le a kalappal a szakács előtt. Repetáztunk mindig! ! Ami nagyon tetszett az ÉLŐ zene, a srác nagyon tehetséges, ügyes - nagyon JÓ ötlet, hogy Ő ott van! Bármilyen zenét kértünk, teljesítette. ;) Minden egybevéve jól érzetük magunkat, de azon a wellness részlegen valamit javítani kellene.
4Személyzet
4Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
3Szolgáltatások
5Étkezés
3Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2019. október 12.a párjával járt itt 45 A Hotel minden része nagyon ízlésesen berendezett, nem kivétel ez alól a bár rész sem! ! A délutáni süti kínálatkor mi is mindig odamentünk, nekem például ez külön tetszett az ott tartózkodásunk alatt. Még a sarokban lévő sakkozást is kipróbáltuk :) Kipróbáltunk 1-2 italt itt, amit aztán a szobaszámlához irattunk.
A kiszolgálás gyors volt, a pultos pedig kedves. Nekünk jó tapasztalataink voltak minden nap.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. augusztus 23.a párjával járt itt 55 A szállodában töltöttünk 3 napot, ezalatt félpanziós ellátásban részesültünk. Reggelink bőséges volt, kétszer is végig kellett mennünk, hogy választani tudjunk a sok-sok étel közül. Külön tetszett, hogy amikor teázni szerettünk volna, a teafű mennyiségét mi állíthattuk össze, irtózatosan finom volt.
Vacsoránál kedves felszolgálók vettek minket körül. Szintén ételek sokasága sorakozott, mindenki kedvére válogathatott. Finomak voltak a levesek, a főételek. Desszertnek a sütinyalóka nyerte el a tetszésem. :)
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. augusztus 3.a párjával járt itt 55 Idén a Caramell Hotelre esett a választásunk. Pénteki nap érkeztünk a szállodába, 1 órával azelőtt, hogy elfoglalhattuk volna a szobánkat. A recepciónál nagyon kedves volt a hölgy és a papírok kitöltése után már el is foglalhattuk a szobánkat. Egy kellemes hangulatú, első emeleti szoba lett a miénk, amivel teljesen elégedettek voltunk.
Egyből mentünk a wellness felé, elkérni a köntöseink, ezután ki is próbáltuk a nagy medencét. Majd szépen sorban a szaunákat, kinti medencét. Este a vacsoránál finomabbnál finomabb ételek sorakoztak, alig tudtunk választani. Második napon nálam a céklaleves nagyon betalált, sosem ettem még ezelőtt. A sütik közül volt ami elnyerte a tetszésem, volt ami nem. De számomra most nem is ez volt a lényeg. Visszatérve a szállodára tetszett a stílus, amit képviselt. . . a kialakítás, szobrok, színek. . . Hangulatos volt teljes mértékben!
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. július 21.a párjával járt itt 55 Már elutazásunk előtt otthon kiválasztottam ezt az éttermet. Így mikor az ebédre készültünk, egyből arra vettük az irányt. A Hotel éttermében mindenki bátran bemehet ebédelni. A felszolgáló lány nagyon kedves, segítőkész. Én egy szezámmagos csirkét kértem, salátaágyon. Párom pedig lazacot, fekete rizzsel. . .
kíváncsian vártuk. :) Nem csalódtunk, nagyon finom volt minden fogás. Ár - arány értékben is megfelelőnek tartottuk. Ja és bejáró vendég volt egy macska, nagyon cuki, kis nyávogós. :D
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Írottkő Hotel étterme válasza
Kedves Vendégünk!
Nagy örömünkre szolgál, hogy már elutazásuk megkezdése előtt is megtiszteltek minket bizalmukkal. Kedves szavait, gondolatait örömmel továbbítjuk kollégáink felé. Várjuk Önöket legközelebb is!
2019. július 23., Írottkő Hotel étterme
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2019. július 20.a párjával járt itt 45 Direkt a fürdő miatt érkeztünk Sárvárra, már nyitásra odaértünk, így aránylag hamar bejutottunk. Egész napos jegyet váltottunk. . Az emeleten kerestünk fekhelyet magunknak, ezután kezdtük a fürdő felfedezését. Nagyon nagy részen terül el, kezdésnek a kinti gyógyvizet próbáltuk ki. Kellemes volt áztatni magunkat.
Azután jöhettek a sima medencék, kint a vízben tornáztunk is, naponta többször tartottak ilyet. A strand rész, csúszdákkal, hullámmedencével, gyerekeknek homokozókkal, játékos medencékkel várnak mindenkit. :) Ebédkor sok - sok büfé közül tudtunk válogatni, fagyi kínálat is teljesen korrekt. Mi egész nap elvoltunk!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. július 18.családjával járt itt 55 Már többször jártunk az étteremben, most is egy szülinapot jöttünk ünnepelni a családommal. Szép időnk volt, egy kinti asztalt kaptunk, tetszetősen feldíszítve. Nagyon vegyesen kértünk ételeket, kezdve a levesekkel. Személy szerint egy hagymalevest kértem, nagyon finom volt, jó sok sajttal.
Ezután szépen sorban kikértük a főételeket, mivel 10-en voltunk, picit azért várnunk kellett. De pillanatok alatt eltelt az idő. Választásom füstölt sajt, grillen sütve volt. . . ízlett ez is. Jóllakottan tértünk haza (most is).
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2019. július 7.a párjával járt itt 55 Tavasszal látogattunk el a Vadasparkba, már nyitásra ott voltunk. A picit távolabbi parkolóban hagytuk az autót, így pár perc séta után érkeztünk a bejárathoz. Már ott a hölgy nagyon kedves volt, beszélgettünk pár szót. Belépés után készítettek rólunk egy fényképet, amit meg is lehetett venni (azt azért megjegyezném, hogy 1500 Ft-ért - de az üzlet az üzlet) :P Elkezdődött a sétánk, nagyon kellemes volt.
. . szépen rendezett a park, látszott hogy az állatoknak is tágas, karbantartott helyük van. Aranyosak voltak egytől egyig. Délben a büfénél ebédeltünk, fagyiztunk. Majd tovább folytattuk az utunk. A madaraknál a csóka APA-APA kiáltásain annyit nevettünk, fantasztikus volt. :D Azt tanácsolnám az idelátogatóknak, hogy időben érkezzenek, mert ha nem, nagyon hosszú sor vár rájuk a bejutásnál. :)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2019. július 1.a párjával járt itt 25 1 napos 3 fogásos ebéddel egybekötött wellnessre érkeztünk ide. Azért választottuk a helyet, mert korábban nagyon jókat hallottunk a helyről. Hát ezért csalódtam én ekkorát. . . Odaérkezéskor még nagyon pozitív voltam, tetszett a kártyás beléptető rendszer, az öltöző. Aztán jött a wellness. . . nem is tudom mit mondjak?
! Először is már belépésnél furcsa állott víz szagot éreztünk. . mindegy menjünk tovább. . . A nagy medencével szerettünk volna kezdeni, de olyan hideg volt (kint is, így jólesett volna picit melegebb), hogy nem tudunk benne maradni. Jó akkor próbáljuk ki a mini pezsgőfürdőt. Ez legalább jó meleg volt, de KICSI! A szaunáknál délelőtt csak egyet tudtunk használni, mert a többi csak később lett bekapcsolva. Ami az ebédet illeti, egyszerű szinte menüs étkeztetés. Finom volt, de itt is többet vártam. Kedvesek voltak a pincérek, de kb. ennyi. Estig szerettünk volna maradni, de kb. 3 óra után meguntuk és inkább más program után néztünk.
3Személyzet
3Tisztaság
2Ár / érték arány
3Kényelem
3Szolgáltatások
3Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
270 értékelés / 27 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.