Kiváló
2022. augusztus 22.gyerekekkel járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A nyaralásunk utolsó napján mindíg Tihany fele vesszük az irányt. Szinte mindíg meg kell hogy álljunk itt. Mint most is ha már itt jártunk akkor itt is ebédeltünk. Most a Kecskeköröm Csárdára esett a választásunk. Tbb bejegyzésben is azt olvastuk,hogy bőséges és finom ételeket szolgálnak fel itt. És nem is csalódtunk benne.
Nagyon finomak voltak az ételek és a limonádék és nagy adagok is voltak. És ropogós csárda csülköt kértem,a párom sült libacombot,párolt lila káposztával. A gyerekek roston sült csirkét sült almával,Kakukkfüves csirkét, és rántott csirkemellet hasábburgonyával. Italként áfonyás,bodzás-mentás,citromos és levendulás limonádét rendeltünk. Nagyon kedves volt a kiszolgálás és nem is kellett sokat várni a megrendelt ételekre sem. És ahogy olvastuk nagyon nagy adagok voltak és nagyon finomak is. Egyetlen egy kifogásolni való volt csak,hogy rengeteg darázs volt mindenhol és emiatt nagyon odafigyelve lehetett csak az ételeket és az italokat elfogyasztani,nehogy megmarjanak bennünket. :(
Nem bántuk meg hogy betértünk ide. Igaz nem éppen a legolcsóbb hely,de ahogy egy ismerősünk mondta: " Mit számít a pénz,ha az ember boldog ! "
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. augusztus 22.gyerekekkel járt itt 55 Balatonlellén a szökőkúttól 1 percre található ez a nagyon cuki kis cukrászda. Már többször elmentünk emelett a fagyizó mellett,mert alig volt választák a fagyik és a sütemények között. De most mégis megáltunk és kipróbáltuk. Amit nem is bántunk meg. Egy finom ebéd után voltunk és jól estt egy kis édesség.
A párom jeges kávét kért amit természetesen vanília fagylalttal szolgáltak fel. Kértünk még tripla belga csokitortaszeletet és Esterházy tortaszeletet illetve málnás tútótortaszeletet. Mind a háro édesség nagyon ízletes volt. Csak gratulálni tudok a cukrásznak mind a látványért mind az ízvilágért. Ha erre jársz térj be Te is ide. Meglátod nem fogod megbánni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. augusztus 22.gyerekekkel járt itt 55Ha Balatonlellén jártok mindenképpen próbáljátok ki az óriáskereket.Felejthetetlen élmény nappal és este is.
Csodálatos kilátás a Balatonra és a hajókra,a partra.Ehhez nem tudok többet hozzá fűzni.Magáért beszél.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. augusztus 22.barátokkal járt itt 55 Ahogy jöttünk Balatonlellére nyaralni már akkor kiszúrtuk magunknak ezt a csárdát. Gondoltuk valamelyik nap kipróbáljuk ezt is. És a 2. nap arra döntöttünk hogy ez lesz a befutó. Egy baráti társasággal érkeztünk és 7 gyerkőccel. Sajnos már az első pillanat illuzió romboló volt,mert egy olyan nagyképű pincér jött oda akit nem igazán erre a szakmára teremtettek.
Többször is volt szurkálódó beszólása. Lehet hogy neki poénos volt de nekünk nem igazán jött be. Ennek ellenére az ételek és a két család hangulata feledtette ezt a kis incidenst. Olyan szépen voltak tálalva az étele,amit nem sok helyen tapasztal az ember. És az ízek is nagyon el voltak találva. Volt iii málna krémleves,sörtésztás csirke rizzsel,áfonyás csirkemell roston, cigánypecsenye,roston csirkemell fokhagymás ubival és krokettel. Az ételek nagyon rendben voltak még úgy is hogy volt egy gluténérzékeny is köztünk. Összességében csak ajánlani tudom ezt a éttermet.
5Ételek / Italok
2Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. augusztus 22.gyerekekkel járt itt 45 Ha Balatonlelle akkor Lellei éttermek. A idei nyaralásunk első napján a szökőkúttól néhány méterre található Costa -Rica étteremre esett a választásunk. Hatan voltunk. Volt aki menüt evett volt aki mást rendelt. A választások között volt brassói aprópecsenye,tárkonyos pulyka raguleves,tejfölös gombaleves,bolognai spagetti,húsleves illetve sertésborda.
A menük nagyon ízletesek voltak és még egy felnőttnek is elég nagy adag. A menün kívüli ételek meg igazán hatalmas adagok. Kedves,figyelmes kiszolgálás. Pénztárcabarát étterem. Mindeféle képpen térj be ha erre jársz.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. augusztus 22.barátokkal járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Sümegi vártól lefele egy pár száz méterre található a THIRTY'S ÉTTEREM és PIZZÉRIA. Kívülről nem éppen egy bizalomgerjesztő helynek tűnik,de az értékelések alapján mi is kipróbáltuk. Egy nagycsaládos baráti társasággal jártunk itt. A gyerekek pizzát rendeltek.
Volt aki Pepperonis volt aki Qattro Stagioni ,volt aki szalámis kukoricást és volt aki szalámis kukoricást választott. Én Grilltarját választottam sült fokhagyma krémmel hagymás törtkrumplival. A pzzák gazdagon voltak feltéttel ellátva. A tarja isteni finom volt és a tálalása is gyönyörű volt. Az üdítő árak ,itt is mint sok más helyen a csillagos eget verték. Összességében nagyon jót vacsoráztunk. Meg voltunk elégedve a kiszolgálással. Már csak azért is mert volt köztünk egy tej és gluténérzékenyi s és neki is tudtak ajánlani finom ételt. Csak ajánlani tudom másoknak is.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. augusztus 22.barátokkal járt itt 55 Az idei nyár is tartogatott kevésbé meleg napokat és az egyik ilyen napon egy nagycsaládos baráti társasággal és mi a 4 gyerkőccel gondoltuk egyet és a Balatoni szállásunkról elmentünk Sümegre megnézni a sokak álltal látogatott híres várat,amit az utóbbi években elég rendesen restauráltak. Egy enyhe emelkedő a várkapuig és már bent is voltunk.
Nagyon szépen helyrehozták a várat. A várból csodálatos kilátás nyílik a környező falvakra. Volt itt várbörtön,fegyverbemutatók,ágyúk,borospince,páncél ruhák,felszerelések,korabeli szerszámok,kínzó kamra. Állatsimogatók,és még langyos tejet is lehetett kóstolni a kis lovagjelölteknek. Voltak játékok amiket ki lehetett próbálni,pl. :teke. Összefoglalva. Egy jó kis kirándulás volt,délutánra az idő is kivirult és mindenki jól érezte magát. Csak ajánlani tudom másoknak is ezt a helyet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. április 27.egyedül járt itt 45A Shemsi Albán Pizzéria Kunszentmártonban a Pennyvel szemben található.
Kapható itt Pizza (33 fél),hamburger (16 féle),gyros (6 féle),frissensültek (11 féle),saláták(6 féle),hot-dog ( 3 féle),melegszedvics(8 féle).
Finom ételek közül lehet válogatni. A pizzéria mellett található a Shemsi pékség ahol viszont rengeteg péksütemény kapható.
Ha megéheztél,térj be ide.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. április 27.gyerekekkel járt itt 45 A húsvéti hosszúhétvégén Egerszalókon a Vidám Harcsa Kisvendéglőben ebédeltünk,miután az Egerszalóki Páfránykertből a Húsvéti forgatagban végeztünk. Mivel megéheztünk úgy gondoltuk a Vidám Harcsát válasszuk,mivel a Demjéni szállásunk felé az út mellett volt. Itt korlátlan étel és italfogyasztás volt.
Volt 4 féle leves,a halászlétől,a babgulyáson át a húslevesig. És legalább 5-6 féle második fogás. A szürkemarha pörkölttől, a birkapörköltön ár a sült húsokig. Nagyon finomak voltak az étket és annyi félét próbálhattunk kiahányat csak akartunk. Volt még desszert is. Igaz abból már csak keveset ettünk. Az internetről néztük meg a kínálatot és sajnos az árakat nem frissítették mert jóval többet fizettünk mint amire számítottunk. Igaz még részéetes számlát sem kaptunk csak a végösszeget. Csak emiatt volt csalódás számunkra ez a hely.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. április 27.egyedül járt itt 55 Mivel buszsofőrként dolgozom így egyértelmű az ebédelés a Jopi Főzelékfalóban. Mivel A Nagysándor József úton van ahol a munkahelyem is így ha ott járok egy finom ebédet tudok elfogyasztani. Kapható itt 3-4 féle leves,illetve 10-14 féle másodok fogát. Egy komlett menü 1. 650 Ft. -ba kerül,de lehet csak leves,illetve másodok fogás enni.
És úgy válogatod össze ahogy Neked tetszik. Kedves kiszolgálás és nagyon finom ebédek. Ha erre jársz próbáld ki.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
171 értékelés / 18 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.