szbeli adatlapja

De haladunk, először is: Kolodko szobrok nyomában, kezdjük: Nyugati téri Skála Kópé. Nosztalgia gépezet erősen bekapcsol:
A fiam: -Nézd, Anya. Van neki szíve. Anya: -Igen, mert ez egy régi reklámfigura anyáék gyerekkorából. Mindig azt mondogatta: Skála Kópé. Szívem a vásárlóké. Aztán Cat Cafe Budapest, cicaimádóknak erősen ajánlott. Már a bejáratnál welcome cica alszik édesen. Puha-bunda földi mennyország
A Deák téren bámuljuk az Óriáskereket. Nem is tudjuk megállni, ki kell próbálni. 5 kör alatt a város felett:felejthetetlen látvány+élmény, kár lett volna kihagyni! További Kolodko szobrokat keresgélünk: a volt Brit Nagykövetségen Mr. Bean maciját, aztán Breki, balta, végül a Hold utcában Holdjáró. Közben idegenként járunk sosem látott pesti utcákon és tereken: lenyűgöző utcák, házsorok. Ebben a szép, napos időben turisták voltunk: Budapesten.

Hadd aludjon, bőven van abból a téli álomból még. Valahogy amolyan Petőfiesen: "kiülök a dombtetőre, s onnan nézek szerteszét". Elláttunk egészen messzire. Ez még nem az Óperenciás tengerig, csak a Hármashatár-hegyig meg vissza. A gellért-hegyi Szabadság szobor környékét éppen sütötte a nap-ablak, miközben vaskos-sötét felhők jöttek-mentek. A vízügyi gyakornokok tavaszi medertakarítást és kotrást tartottak a Kucsera-forrásnál. Már csak a tavasz hiányzik hozzá.

A hó olvadása és az eső miatt lépten-nyomon kis erek, vízfolyások mellett haladunk, míg végül a patakkal egyesülve együtt rohannak tovább. Gülü hóemberünk azóta már lehet, hogy a tenger felé tart olvadt formájában. A sár megőrzi az ott járók nyomát. Így a fiam állati nyomozó nyomvadászata beindul, rekonstruáljuk az eseményeket: az őz, vaddisznó hol toporgott, merre ment tovább. Színre lép az idei első vörös bodobács és nünüke bogár is. Aztán hollófélét látunk körözni, széncinkékhez próbálunk közelebb lopózni. Az énekes madarak megállás nélkül mondják a magukét. Nincs más dolgunk: csak (meg)hallgatni, ahogy a patak csobogását is: erdei hang- és csendterápia . Végre megpillantjuk az első hóvirágokat! Onnantól már rááll a szemünk mindre. Vigyázó léptekkel térünk le az ösvényről,el ne tapossunk egyet se. Gomba kolóniák egymás hegyén-hátán, jószomszédi (v)iszony. . . Útközben a Szoplák Ördöglyuknál bámuljuk a mélységet és egy sikeresen felfedezett geoláda kincsével gazdagodunk. Éledezik már, éledezik. Jön a tavasz.

A gőzölgő tea beindítja a fantáziát. Ki mit fedez fel benne: szurikátát, sólymot, netán a jövőt is? Vagy csak szabadjára engedtük a tea szellemét. . . Kint, nincs mese: a mínusz 6 fokban mozogni kell, hogy ne fázzunk. A hó már porlik, firnes-jeges. Jéggé fagyott minden, kiválóan csúszik. Maradj talpon! Ha tudsz. A fiam bölcselkedik:
Anya, minden hóban van valami jó! A tapadós hóból hóembert lehet építeni. A jeges hóból építkezni. A sima hóban bújócskázni. De van itt minden állapot: fagy is, olvad is. Jégcsapok olvadoznak a napsütésben,
miközben jégkorszakot játszva hókunyhót építünk jégcsap-csákánnyal, hótömbökből. Szó szerint hetet-havat összehordtunk a hóvárhoz. Kiolvadni majd csak otthon fogunk.

A Nagymarosi Termelői Piacra látogattunk el. Szeretjük ennek a piacnak a "nagybetűs" emberi arcát:
a kis helyi kofák ízletes és ízléses portékai között már otthon vagyunk. Van itt minden, mi kedvünkre való:
enni- és innivalók, kézzel készült csecsebecsék tárháza. Itt nincs tucat holmi. A húsárusnál az illatokkal kígyózik a sor. Kedves "nagymama-forma" nénitől mézeskalácsot vesznek a gyerekek, a vásárlás mellé még ajándék is dukál:
hímzett illat zsákocska. Szívből jövő a mosoly, ahogy a kívánság is. Hideg van, Visegrád is morcos arcát mutatja, szürkébe burkolózik inkább. De a Duna partot nem lehet kihagyni ilyenkor sem. Hatalmas hullámokat vet a víz a szelektől és hajóktól. Hiába nincs nyár,
a kavicsdobálást és gyűjtést nem lehet kihagyni. Szeretjük a hideget is, hogy aztán nyáron még jobban értékeljük a hűsítő hullámokat. Voltunk márciusban és decemberben is. Ezért vannak különböző képek.

Békahadak kórusa énekel, vadrécék bújnak meg a nádban. Lencsevégre kaptam a régóta keresett hóvirágszerű Tavaszi tőzikét.

Útközbeni reggeli után átkompoltunk Visegrádra a Királyi Palotába és a Történelmi játszótérre. Nyájas-kedves kiscicával barátkozunk: Mit is mondhatna egy ízig-vérig macskabarát? P: Anya, hazavisszük Foltikának. A cica végül marad és pulival ismerkedik. Bár úgy tűnik, hogy ebből nem lesz örök barátság. . . . A Palota tele van látnivalóval: Oroszlános-kút és Herkules-kút, szobák, fürdő, konyha, kert, kőtár
Walkie-talkie-val még a felfedezés is sokkal izgalmasabb! A Királyi Palotában ingyenes szombati nap van.

A Rekettyés-tó varázsos erdei vízivilág, a kétéltűek, teknősök miatt még visszajövünk, most még alszanak leginkább. 4 geoládát találtunk meg és cseréltünk kincset: modernkori kincsvadászat. 1 páratlan kilátásban időztünk, csodáltuk a panorámát a Váci kőfejtőtől a Duna kanyarulataival. Kiülök a dombtetőre, s onnan nézek szerteszét. . . Vagy éppen a Vöröskő tetejére. Sokat mentünk felfelé, változatos volt a terep. Az erdő tele madárcsicsergéssel, kis fakopáncsot figyelünk hosszan, sokáig. A bogarak már szerelmesek, neonsárga pillangó röpköd, a gyíkok is élvezik a nap melegét. Hóvirág helyett mindenhol lila ibolya virít, ezért óvatos léptekkel keressük a geoládákat. Bátorságpróba ma is: gyerkőcünk kezdeményezte az egyik meredek oldal mászását, anyuka meg kösse fel a gatyáját, nincs mese. Bár odaát a bozóton túl nem volt semmi. Hazafelé 2 csokor, kertkapuban árusított, sárga nárcisszal viszünk haza egy kis tavaszt.