Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Hatalmas csalódás volt az étterem. Jókat olvastunk róla, ezért gyalogoltunk ki oda a gyerekekkel. Rossz döntés volt, ugyanis a kiszolgálás kritikán aluli volt. Érkezés után 20 perccel bukkant fel a pincérfiú, majd további 70 perc és több reklamáció után hozták ki az ételt. Pedig nem volt teltház, sőt. . .
Értem, hogy kezdő volt a srác és nyilván kevés a szakács, de ez nem lenne szabad, hogy a vendég problémája legyen. Az étel egyébként finom volt, a sörük is jó.
Sopron felé félúton ebédelési lehetőséget keresve az interneten találtunk rá a Nádasdy Vendéglőre, itt vasárnap is volt menü elfogadható áron. A leves finom is volt (húsleves tésztával), viszont a második fogás (párizsi szelet zöldséges burgonyával), hát hagyott némi kívánni valót maga után.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ezt az éttermet mindig is a város legjobbjának tekintettük. Volt olyan, hogy egy baráti házaspárt is megvendégeltünk itt. Most azonban a hatodik ittlétünk alkalmával azt kellett megállapítanunk, hogy sokat romlott az étterem. Valószínűleg lecserélődött a tulajdonos, a személyzet, vagy mindkettő.
Júniusban egy randit szerveztem erre a helyre. Beültünk a belső részre, 40 perc várakozás után úgy döntöttünk, hogy most már maradunk, ezért kimentünk a teraszra, ahol azonnal jött is a pincér. [moderálva - a szerk. ] Akkor a kiszolgálással, étellel és itallal meg minden egyébbel meg voltam/voltunk elégedve.
Csak azzal nem, hogy ki kellett szolgáltatnunk magunk. Nem rég egy céges rendezvény volt ugyanitt, ahol elég elkeserítő volt a helyzet. Cordon bleut ettem, de ilyen formában még nem. A sajtba volt belesütve a lila hagyma, és tudniillik a sült lila hagymának enyhén kesernyés íze volt, melyet úgy gondoltam, nem kellene megennem. Ezért második nekifutásként kértem desszertnek somlói galuskát. Felülről lefelé haladva: Tejszínhab, dzsem, csoki/csokipuding, dzsem, piskóta. Nem is kell mondanom, hogy finom volt a tejszínhab és a kedvenc desszertem ennyiben kimerült. Nem gondolom, hogy a somlói galuskába illik a dzsem. Egyik kollegina kért a vacsora mellé bort, melyet nem talpas pohárban, ahogy illik, hanem 2dl-es Rauchos pohárban hozták ki, az 1 dl bort. Minősíthetetlen szerintem. Másik kollegina pedig martinit kapott, sem cukorkörítés és sem citrom nélkül. Második nekifutásra már kapott bele egy citromkarikát. Nem tudom, hogy a céges rendezvény miatt, vagy mi miatt, de eléggé nem voltak a helyzet magaslatán. De azért ajánlom másoknak is, hátha nekik jobb tapasztaltuk lesz!
Párommal kerestük fel a helyet, sárvári nyaralásunk alkalmával, mivel többen ajánlották. Miután megérkeztünk, kedves, fiatal felszolgálók fogadtak, italainkat is megkaptuk egész rövid idő alatt. Párom hideg Barackkrém levest, én pikáns erdei gombalevest kértem. A baracklevesben sajnos a magjából is kerültek apró darabok turmixolva, amire ráharapva kellemetlen meglepetést tud okozni.
A pikáns, tejszínes, vargányás erdei gombalevessel nem volt gond. Ezután jött a főétel. Párom Konyakos meggyel és feta sajttal töltött csirkemell mandulabundában, vajon párolt zöldségekkel és burgonyapürével-t kért, én Sült füstölt csülök szeletek, párolt káposzta és pirított burgonya körítéssel, lyoni sült hagymával-t kértem. Nos itt jött a fekete leves. "Mandulabundát" se nem látott, se nem hallott, sima panír volt a csirkemellen, amely nem a beígért konyakos meggyel volt töltve a fetasajt mellé, hanem 1-2 elkóborolt szem sima meggy volt elrejtve benne. A "vajon párolt zöldség" pedig fagyasztó ízű, és savanykás volt. A füstölt csülök brutálisan sós volt, majdnem ehetetlen, nagy részét nem lehetett megenni, a lyoni sült hagyma pedig tocsogott a zsírban. A káposzta és a "pirított" (simán sült steak) burgonya volt, ami ehető volt az óriási adag ételből. Összességében csak annak ajánlanám aki a mennyiséget helyezi a minőség elé. . .
2012.nyarán voltunk ott vacsorázni.Az ételek drágák voltak,a salátámban pedig volt egy kis élő husi is továbbá ropogott a kosz a fogam alatt!Kicsit jobban oda lehetne figyelni az ilyen apróságokra! Ilyen árak mellett ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Zavaró volt az étterem közvetlen közelében a forgalom is!
Hazafelé tartottunk ,vacsora idő tájt értünk Sárvárra. Interneten kerestem rá Sárvári éttermekre. Így esett a Nádasdy vendéglőre a választás. Megvoltunk elégedve mindennel. Az ételek finomak voltak. A kiszolgálással sem volt gond, bár az tény,hogy annak az egyetlen pincérnek elege lehet. Mindent ő csinál nem irigylem.
Mi viszonylag olyankor érkeztünk mikor még nem voltak sokan. De nagyon hamar telt házas lett. Nekik szerintem már sokat kelet várni. Szerintem nem rossz hely ,árban is jó. Ha arra járunk még betérünk ide. (Minimum 2 pincérre lenne szükség. )
Kiesik a városközponttól, de érdemes mégis felkeresni. Finom volt a leves és a második is jóízű volt. Nagyon nagy adagot adtak, nem bírtuk megenni. Árban teljesen elfogadható. Egy pincér hölgy volt, kb. félig volt az étterem, sajnáltuk, ahogy fel-le szaladgált. Min. két pincér kellett volna, de igy sem kellett többet várni, mint máshol.
Nem először voltunk a Nádasdy étteremben, most sem okozott csalódást. Barátságos, kellemes hely, a kiszolgálás udvarias és gyors volt. 2 személyes tálat rendeltünk, amivel nem tudtunk megküzdeni, a maradékot (csaknem az étel felét) kérésünkre elcsomagolták. Az ételek ízletesek voltak, egyedül talán a sült krumpli minősége nem volt megfelelő. Ár/érték arányban kitűnő választás.
Hatalmas adagok barátságos áron. Hihetetlen mennyiség, és nagyon olcsó. Az ételek finomak, bár a pincér nem éppen azt a választ adja, ha rákérdezel egy ételre, ami a valóság. Nálunk amit friss zöldségnek határozott meg, az paradicsomsaláta és uborkasaláta volt.
Persze nem lenne semmi gond vele, ha valaki nem azért választotta volna, mert nem ehet cukros dolgokat, ezek meg agyon voltak édesítve. Ennek ellenére, ha valaki gyorsan, olcsón, jót akar enni, akkor csak ajánlani tudom.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.