A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Harruckern János György császári élelmezési főhadbiztos, magyar udvari kamarai tanácsos, későbbi Békés vármegyei főispán Kígyóspuszta földesura lett 1720-ban, ugyanis III. Károly király neki adományozta a gyulai váruradalmat, ami Békés vármegye területének egyik legnagyobb részét tette ki.
Tovább olvasom >>
Harruckernt csak később, 1722-ben honosította az országgyűlés, ekkor már nem volt semmilyen akadélya, hogy az uralkodó nemesi jogon is neki adományozza az uradalmat. 1729-ben emelték a földbirtokost magyar bárói rangra. Harruckern báró halála utána 1742-ben fia, Harruckern Ferenc örökölte meg a hatalmas uradalmat, egyben Békés vármegye főispánja is ő lett. 1775-ben történt halálával a Harruckern család férfiágon kihalt. Az örökösök a királynő engedélyével az uradalmat közösen hasznosították és csak a nyereséget osztották szét egymás között, egészen az 1790-es évekig. 1798-ban Bécsben osztályra bocsátották az öt részre osztott uradalmat. Ekkor került a békési kastély gróf Wenckheim I. József tulajdonába. Tőle két fia örökölte vagyonát halálakor és Kígyóspusztát III. József gróf kapta meg és emeltette fel a ma is álló kúriát 1808 és 1831 között, klasszicista stílusban. A kastély földszintjének északkeleti végén egy kápolna, délkeleti végén pedig egy télikert állt. A kápolnától nyugatra díszlépcsőház és galériás előcsarnok állt, a télikerttől nyugatra pedig egy faburkolatos ebédlő és könyvtár, majd a fogadószalon következett. A földszint nyugati részén egy folyosó futott végig, északra a gróf, délre pedig a grófné lakosztályaival. Az emeleten számos vendégszoba kapott helyet, az alagsorban pedig szobák, éléskamrák, boros- és veteményes pincék, gyümölcstartók és faszínek voltak. A melléképület a konyhának, valamint a vasaló- és cselédszobának biztosított helyet. A kastély mellett hatalmas angolpark is kialakításra került. A kastélyt a II. világháborút követően államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskola működött benne. 2019 és 2022 között a Nemzeti Kastélyprogram keretén belül a kastély műemléki helyreállítása zajlott.
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Kihagyhatatlan 2023. november 19.a párjával járt itt
55
Orosházi üdülésünk során kerestük fel a kastélyt, sokáig a felújítás miatt nem tudtuk megtekinteni. A parkolótól hosszabb séta maga a kastély, ami szép parkon vezet keresztül. A kastélyban levő kiállítás jól szerkesztett, érdekes videókat lehet látni,a kastély kívül belül impozáns , igazi főúri megjelenés.
A toronyba jó néhány lépcső vezet fel, de a kilátásért é a látványért megéri. A kávézó nagyon hangulatos, az eredeti ebédlőfélében lehet elfogyasztani a kávét vagy üdítőt. A környék legszebb és leghíresebb látnivalója, Békés vármegyében járva érdemes felkeresni.
Most csak átutazóban voltunk Szabadkígyóson, ezért csak egy sétát tettünk a kastélyparkban. Kívülről csodáltuk meg, hogy milyen szépen felújították az épületet, a parkban pedig egy állatos játszóteret találtunk. A kápolna nyitva volt, így oda is betértünk. Ha újra arra járunk a kastélyt is megnézzük.
Kihagyhatatlan 2024. december 14.a párjával járt itt
55
Mivel legszebb, egyetemi éveimet volt szerencsém az Ybl Miklós által tervezett Fővámházban tölteni, mint Közgázos hallgató, meg ugye az Operaház is a főváros emblematikus épülete, nekem Ybl Miklós építészete eddig maga volt a nagystílű, nagyvárosi neoreneszánsz.
Aztán megáll a látogató Szabadkígyóson a Wenckheim-kastély előtt, és elámul az országosan legjelentősebbek közé tartozó kastély szembetűnő eklektikáján, tipikus stíluskavalkád, inkább mint tiszta neoreneszánsz megjelenésén. És nem lehet nem elámulni, mert ez a magyarországi kastélyépítészet egyik műremeke, külső megjelenésében az egyik vagy talán a legszebb kastély az országban. Így van ez, így volt ez 150 évvel ezelőtt, amikor egy dúsgazdag házaspár finanszírozásában elkezdődött itt a békési végeken az építkezés, és a feleség, Wenckheim Krisztina azt kérte a tervező Ybl Miklóstól, hogy semmi ne legyen egyforma az épületen, mégis mutasson harmóniát. És a kor zseniális építésze megoldotta. Mai szemmel nézve is nyilvánvaló, hogy az akkori idők egyik legfényűzőbb vidéki főnemesi rezidenciáját látjuk magunk előtt. Hogy mindezzel együtt Disney-rajzfilmes, mesébe illő kastélykaraktert is mutat? Igen! Hiszen egyes stílusértékelések szerint historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusú az épület, és ilyenekben laknak a királykisasszonyok a mesefilmekben. Wenckheim Krisztina megteremtett magának és családjának a pusztában egy mesés palotát, hatalmas angolparkkal és káprázatos berendezéssel. Ami a belső berendezést illeti, ez minden magyar kastélyban nehéz kérdés, hiszen a háborús károk, a fosztogatások és az alkalmatlan célokra való szocializmusbeli használat szinte alig hagyott valamit ebből. De itt is, mint az általunk mostanában látott többi kastélyban is, az állami kezelő nagy szorgalommal és hozzáértéssel igyekszik az eredetihez hasonló interiort kialakítani. Itt ez a földszinti helyiségekre vonatkozik, a felső emelet ugyanis még nincs felújítva. A szokásos kastélylátogatáson túl mi még egy esti zongorakoncerten is élvezhettük a főúri környezetet, ami igazán ide és az adventi hangulathoz illő volt.
Kihagyhatatlan 2024. december 13.barátokkal járt itt
55
Ybl Miklós itt is remekelt a kastély tervezésével. Látványos reneszánsz épületegyüttes, amint a park zöldjéből előbukkan. Gyönyörűen berendezett, bebútorozott termek sora, közülük is kiemelkedik a faburkolatú, kazettás mennyezetű könyvtárszoba.Látni kell! Újra meg fogom nézni.
Kihagyhatatlan 2023. október 2.barátokkal járt itt
55
Gyuláról hazafelé vitt az utunk erre, nem is tudtuk, hogy van itt kastély. Nagyon jól tettük, hogy megálltunk megnézni, mert nagyon szép kívülről- belülről egyaránt és érdekes benne a sok interaktív ,,játék" lehetőség. Szuper érdekes és látványos volt a kávégép a kastély büféjében.
Kihagyhatatlan 2023. szeptember 30.gyerekekkel járt itt
55
Egy forró nyári hétvégén meglátogattuk a tőlünk 1 órányira fekvő Wenckheim-kastélyt. Gyönyörű parkja van , belül pedig minden szobában interaktív asztalok , táblák szórakoztatnak a kastély történetét beleszőve. 13 éves nagyfiúnk is élvezte. Felmentünk a toronyba is, ki ne hagyja senki, csodás a kilátás.
Ha nem olvastam volna előre a neten róla, az úton elhelyezett tábla alapján nem biztos hogy erre jöttünk volna. A parkolás fizetős, 1000 Ft/alkalom. A kastély tényleg gyönyörűen fel van újítva, de azért 3500 Ft/fő belépő nem olyan olcsó. Jó ötlet a jegyvásárláskor kapott kártya, melynek használatával mindenféle interakítv módon tudhatunk meg információkat.
A kastély kert nagyon szép, rendezett, igazán hangulatos. A kastély épületének is jó része szépen fel lett újítva. A berendezés gyönyörű. Van jónéhány interaktív dolog, amit a belépéskor kapott kártyával lehet használni. Az egyetlen negatívum, hogy mivel nem tudtuk, hogy lehet tárlatvezetést kérni, arra nem regisztráltunk.
Ám ott jártunkkor épp volt egy tárlatvezetés, a többi látogatót finoman kitessékelték mindig az aktuális teremből, és még az ajtót is becsukták, nehogy valaki véletlenül meghalljon valamit, ha már nem fizetett érte.
Kihagyhatatlan 2025. március 19.a párjával járt itt
55
Nagyon tetszett, érdekes és élményekkelteli kirándulás. Csak ajánlani tudom annyi segítség van, hogy vissza utazzunk az időbe, hogy valóban ott érezzük magunkat.
Kihagyhatatlan 2024. szeptember 24.barátokkal járt itt
55
Múlt hétvégén harmadik alkalommal látogattam meg a kastélyt barátnőm társaságában. Nagyon érdekes volt - sokadik alkalommal is - meghallgatni az idegenvezetőt. A kedves Hölgy - saját élményeit, elődei elbeszéléseit is beleszőve - igen csak színes vezetést nyújtott.
Sokáig vártuk, hogy felújítás után megnyiljon újra a látogatók előtt ez a csodálatos remekmű, de sajnálatos módon jelenleg csak kb. 40 %-a tekinthető meg, a többi kiállítóterem még várat magára. A kellemes őszi időnek köszönhetően a parkban tett sétával és a picike tó partján történt mélázgatással zártuk ezt a gyönyörű napot.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.