] úriember (aki ruházata tisztasága alapján egy építkezésről, de minimum festésből érkezett) jelezte, hogy nincs, de az étlapról bármit választhatok, sokkal jobban járok, mintha elmennék valahova "menüzni". Jó érzékkel belenyúltam: hagymás rostélyost kértem, mire az úr közölte, hogy marhahús nincs, de szívesen megcsinálja sertésből. Na, azt akkor nem, néztem valami mást. Végeredményben én parmezános brokkolikrémlevest ettem sertésflekkennel, feleségem májgombóclevest fogyasztott sajttal töltött pulykamellel. Amíg a leves "készült" (hangos mikrohullámú-csipogás a konyhából), konstatáltuk, hogy feltehtően az asztalt a héten még nem takarították le (vasárnap! ), erről árulkoakó pecsétek a terítőn, és keményen rászáradt maszatok a laminált tányéralátéten. A levest megkaptuk, gondosan ügyelve arra, hogy nehogy túlmelegítsék, éppen fogyasztható meleg volt, mintha magamnak mikróznék otthon. A brokkolileves nagyjából ehető volt, de brokkolit csak nyomokban tartalmazott. Olyan híg volt, hogy krémlevesnek nem lehetne még csúfolni sem. A feleségem májgombóckevese kb. érintetlenül került vissza a konyhába. Ekkor még reménykedtünk, hogy a hússal nem lövünk mellé, de amint a leves, azok is újramelegített, éppen csak langyos holmik voltak. Az ízük nem volt kifejezetten szörnyű, de semmiképp nem okoz maradandó (pozitív) emléket. Nagyon-nagyon marketingelte a tulaj az almáspitéjüket, ami elmondása szerint éppen most készült el, még friss. Én már nem szavaztam nekik biztalmat, de a feleségem igen, rendel egyet a friss almáspitéből. A tulaj újfent eltűnt a konyhában, 3 perc, néhány mikrohullámú csipogást követően felbukkant a "friss" almáspitével. Összeségében úgy summáznám, hogy ennyi mikorhullámú-csipogást még egy átlagon felüli agglegény-lakás sem hall. Ja, és emellett még aránytalanul drágának is találom.