Július végén töltöttünk négy napot a szállodában, Császártöltésre a már korábban felfigyeltünk. A várakozásainkhoz képest a hely kicsit csalódás volt, néptelen pincesorok sok ápolatlan, düledező pincével a kétségtelenül szép pincék mellett. A helyiek valóban köszöntek mindenkinek, de ezt más falvakban is tapasztaltuk.
A személyzet kedves volt, de más szállodákhoz képest nem volt szívélyesebb a vendéglátás, a szobánkban elfelejtett ágyazni a takarítónő, amit gyorsn pótoltak. Két égő kiégett volt a szobában, ami nem zavart, mert vittünk égőt magunkkal korábbi tapasztalatainkra tekintettel. A wellness részlegre elfelejtettek öltözőt és mellékhelyiséget tervezni, így vizes fürdőruhában mentünk fel a szobába átöltözni. Az étkezés megfelelő volt, a reggeli a szokásos svédasztal, a vacsora is svédasztalos volt csirke és disznóhúsos ételekkel, átlagos választékkal. Kellemes napokat töltöttünk itt, de kiemelkedőnek nem mondanám sem a szállodát, sem Császártöltést.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Február közepén jártunk a szállodában a párommal. Annyira jól éreztük magunkat, hogy áprilisban megyünk is vissza a barátainkkal, pedig nem szoktunk egy szállodába kétszer menni, de ide érdemes visszatérni. A szálloda nagyon hangulatos, meghagyták a régi borospincesort és arra építkeztek. A szobák minimálisan de igényesen vannak berendezve.
A wellness ragyogó tiszta, kicsi, de igényes. Ami pici negatívum, hogy a fürdőköntöst külön, felár ellenében lehetett igényelni, szaunalepedő pedig egyáltalán nem volt. Az ellátás mind a reggelinél mind a vacsoránál kitűnő volt! A reggelinél finom, jó minőségű felvágottakat, sajtokat és joghurtot, valamint nagyon finom kávét kínáltak, ami ritkaság! Hiányoltam viszont a friss gyümölcsöket és péksüteményeket. A vacsora minden fogása isteni volt! Külön kiemelném a személyzet kedvességét és figyelmességét! A borkóstoló nagyon jó hangulatú volt, különleges borokat kóstoltunk. Külön köszönjük Attilának. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a szállodát!
Kimondottan kevésbé ismert borvidéket és települést kerestem egy születésnapi program kedvéért. Császártöltés, és a borhotel kiváló választásnak bizonyult. Igazán vendégbarát fogadtatással és kiszolgálással, minden tekintetben figyelmességgel találkoztunk. (Annyira, hogy a személyzet két tagjáról azt hittük, ők a tulajdonosok vagy az üzemeltetők).
A szoba kellemes, kényelmes, sehonnan semmi nem hallatszott át. A felső emeleti tágas, barátságosan berendezett terasz sokféle lehetőséget ad kisebb társaságok rendezvényeire is. A játszótér mellett grillbár, dézsafürdő, hangulatos ülőbútorok egészítik ki az elhúzható ajtajú medenceteret. A tetőtéri, teraszra nyíló szobákba állatok is bevihetők, két igen barátságos és jól nevelt kutyussal is találkoztunk. Az ételek és a tisztaság kifogástalan volt. Remekül kivitelezett, nagyon hangulatos borvacsorát is kaptunk ahol a kedvünkért még egy kicsit át is írták az eredetileg tervezett étlapot. Tervben volt egy kirándulás a Hajósi pincefaluba amihez kölcsönözhető kerékpár is, de mi inkább sétát válaszottunk. Felajánlottak hozzá transzfert is, vagy hogy bármikor értünk jönnek ha hosszúnak bizonyulna a gyaloglás. Nem kértük, mert nagyon szép az út a közeli Kék túra útvonala. Maga a település is szépen rendezett, barátságos, csupa (Bpesti ember számára sajnos szokatlan ) köszönő, közvetlen emberrel. Nagyon jól éreztük magunkat, szívből ajánlom mindenkinek, biztos hogy mi is vissza fogunk ide térni.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Október elején jártunk itt egy barát-házaspárral. Tetszett az épület, a fogadtatás, az "ügyintézés" gyorsasága, rugalmassága. Üdvözlőitallal köszöntöttek bennünket, a melegben jól esett a limonádé. Tiszta, kényelmes szoba, a hűtőbe bekészített meglepetés pezsgővel.
Külön kiemelném a másnapi borvacsorát, amit kellő "felvezetéssel" tálaltak, hozzáértőn kommentálva. hogy mit is kapunk enni-inni. Figyelmesség volt a felső fokon. Kis szállodáról lévén szó, a többi vendéggel is hamar összebarátkoztunk, már-már családias légkör alakult ki (bár valószínűleg nem volt telt ház). Aki csendre, nyugalomra, udvarias kiszolgálásra vágyik, itt megtalálja.
2018. júniusában 3 napot töltöttem a szállodában. A kedves személyzet családias légkört teremtett, minden tiszta volt. A félpanziós vacsorát mindig az általam kért időpontra készítették el. A medence enyhén sós vízét megunni nem lehetett. A település látnivalói igazi kis gyöngyszem volt. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a nyugodt, békés pihenést. Megközelítési lehetőség tömegközlekedési eszközzel ragyogó.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a helyet, maga a nyugalom és a béke szigete A szállás nagyon szép, kényelmes és tiszta volt. Az ételek fantasztikusak voltak, köszönet a szakácsnak A szálloda személyzete pedig nagyon kedves és segítőkész volt, amiért szinten nagyon hálásak vagyunk.
Nagyon sajnáljuk,hogy a jakuzzit nem lehetett használni egyik nap hideg volt a víz másik nap forró nem működött a program így élvezetlen volt 5 nap alatt nem csinálták meg. Nagyon hangulatos kis hely Császártöltés.
Kedves a személyzet szép tiszta környezet, szép-tágas szoba, reggelis ellátással voltunk maximálisan elégedettek voltunk az ételekkel jóllakottan távoztunk az étteremből. Egy negatívumot tudok említeni sajnos a welleness részlegen a jacuzzi egyáltalán nem működött abban a két napban amíg ott tartózkodtunk - bánatunkra. B. Beáta
Jól éreztük magunkat. Negatívumként két dolgot írnék. a jakuzzi nem működött, és nem is próbálták megjavítani.a másik észrevétel, a svédasztalos vacsorához kevésnek találtam a desszert választékot. De az ételek jó ízűek voltak, és a reggeli is kiváló.
Amit a hirdetésben olvastunk azt tökéletesen megkaptuk. Személyzet kedves, segítőkész, ételek bőségesek, a település lakói szeretik a vendégeket. Igazi "nyugalom szigete", és a borok is finomak:)
Nagyon jól éreztük magunkat a szállodában. Személyzettel ellátással és mindennel nagyon meg voltunk elégedve. Szívesen ajánlom másoknak is. Sajnálom, hogy nem hosszabb időre mentünk, mert nagyon gyorsan és kellemesen telt el az 5 nap. Köszönünk szépen mindent.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.