Háát. . . úgy jellemző az ország mentális állapotára, meg a néplélekre - végignézve a lenti véleményeket, meg a vélemények véleményezését -, hogy mennyivel több "lájkot" kapnak a negatív értékelések, mint a pozitívak. De ez nem csak az ittjartamon fordul elő, más weboldalakon is szembetűnő.
Nem kétlem, hogy lehetnek egyeseknek negatív tapasztalataik, de hogy az emberek csak azoknak örüljenek, az azért egy kicsit. . . na, de sebaj. Ma voltam (sokadjára) a Patakiban, és megint nagyon kellemes volt. Én nem emlékszem rossz látogatásra. Végigálmélkodtam a sütiket, reklamáltam a kávés kardiálisomat, hogy hol van, kiderült, hogy megvolt, csak kisebb lett, és a sor másik végén van. A kiszolgálás nagyon barátságos, türelmes, udvarias. Végül ott helyben fogyasztottam a kardinálist két deci frissen facsart naranccsal, elvitelre meg kértem magammal ország tortáját meg ország mentes tortáját is. Vendég kevés violt és mindkét nő, aki szolgálatban volt, kifogástalanul tette a dolgát. Meg még csupa mosoly is volt mellé. Nézzük, miket vettem és mennyiért: narancslé frissen facsarva 2 dl 1200, kávés kadinális 750, mákvirág (Magyarország tortája 2024) 1590, Zöld málna (Magyarország cukormentes tortája 2024) 1690, szivás pite 590, Eszterházy torta 1350 Ft. Ezek kevésbé neves cukrászdában sem lettek volna sokal olcsóbbak. Estefelé járt már, a pultok részben már ürültek, talán a fényképeken ez látszik is. Továbbra is szeretünk, Pataki cukrászda!
Rendelésre vásároltam a cukrászdában. A kapott információk nem voltak hekytállóak, a sütemények egy része félig nyers, ehetetlen volt, vásárlást követően, állítólag a tulajdonos utasítására egyszerűen nem válaszoltak a levelekre, telefonon nem kommunikáltak. Ilyen negatív hozzáállást vendéglátó helyen még nem tapasztaltam.
A 6-os úton jöttünk hazafelé tegnap, és éppen kis idő telt el az ebéd után, amit a százhalombattai Halász csárdában fogyasztottunk, És nekem beugrott a Pataki, meg az, hogy méltatlanul régen jártam erre. Így aztán errefelé fordultam a körforgalomból. A régi formában, kínálattal, de járványügyileg szigorúbban prosperál, mint máskor.
Alapvetően kötelező bent a maszk, a fagylaltos fiú ránk is szólt, határozottan, de nem udvariatlanul, hogy ott nem vehetjük le, csak az asztalnál, ha eszünk. Süteményt vettünk elvitelre, fagylaltot meg helyben fogyasztottunk, most valahogy nem voltam annyira elragadtatva, a fagylaltok nem voltak igazán jók és a sütemények sem okoztak kirobbanó örömöt. Ezért az étel / ital négyes.
Patinás, közel fél évszázados cukrászda Érden, melynek sikerült országos hírnévre szert tenni. A kiszolgálás kiváló, a sütemények finomak. Nem az új hullámos vonalat képviselik, a hagyományos, fősodratú irányzat legjobbjai között vannak. Mi az országtortákra hajtottunk rá, megkóstoltuk az idei cukormenteset, a Szentivánéji álmot, nem volt rossz, de nem is volt átütő.
(900 ft) Mi tagadás, többet vártunk. Rendeltem továbbá olyan országtortákat, melyeket vagy nem kóstoltam, vagy kiment már a fejemből, hogy milyenek is voltak, de inkább az előbbire tippelek. A Boldogasszony csipkéje (750) és a Szabolcsi almás mákos (850) került ezúttal letesztelésre, de még maradt így is kóstolatlan. Ezek is úgy teljesítettek, mint az idei cukormentes. Ittunk frissen préselt narancslevet és ásványvizet. 3550 ft volt a számla. Négy és fél pont felfele kerekítve.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Már sokszor jártam Érden, de eddig még nem voltam ennek a cukrászdának a vendége. Mivel már celeb hely lett, igy betértünk megnézni és fagyizni. Látszik a berendezésen, hogy hozzáértő, vendégszerető tulajdonosé volt. A süteményeket túl drágának tartottuk. A fagylalt választék több is lehetett volna, 5 félét választottunk, amelyek ízletesek voltak.
Patinás érdi cukrászda, színvonalas termékválasztékkal, jó ízekkel, elfogadható/megfizethető árakkal. A személyzet lehetne kicsit barátságosabb és talán a nyitva tartáson lehetne kicsit változtatni, legalább hétvégén hosszabb nyitvatartási idővel üzemeltetni.
Idén volt egy-két jól sikerült akciójuk is, melyből szerintem érdemes lenne rendszert csinálni, így a kevésbé cukiba járók, vagy éppen alacsonyabb jövedelműek is eljut(hat)nának.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A cukrászda maga nagyon tetszett. Tiszta, tágas, szép a berendezés. Kellemes a hangulat. A kiszolgálás gyors és udvarias volt. A sütemények erős közepesek voltak. Szépek, de ettem már jobbat is! Ami nekem nagyon hiányzott, hogy a kávé mellé nem adtak egy kis pohár vizet. Ami szerintem egy ilyen nivójú helynél elvárás lenne!
Valamint, hogy a "gyerek részleget" lehetne még fejleszteni. Például a mellékhelyiségben simán lenne hely egy pelenkázónak ami szintén sokat dobna a komfort érzeten. Legalább is a pici gyerekeseknél.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Patakit sikk szeretni és szidni is, egy olyan cukrászdáról és vezetőjéről van szó, akit Érd határain kívül is ismernek, gyakorlatilg az egész országban, főleg mióta már a celeb világba is belekóstolt a tulajdonos. Én ezzel a vetülettel és jelenséggel nem szeretnék itt foglalkozni.
A cukrászda évek, sőt évtizedek óta működik Érd forgalmas főútja mellett, egy családi vállalkozásból nőtte ki magát. A cukrászda épülete egy hatalmas komplexum, több bővítésen esett át. A kínálat mennyiség tekintetében lenyűgöző. Fagylaltból, tortából, süteményből, kimért aprósüteményből is megszámlálhatatlan és bedfogadhatatlan a választék, azonban ha egy kicsit elidőzünk a részleteken, azt látni, hogy valahol egysíkú az egész, a tömegtermelés és tömegigény kiszolgálás felé mentek el. A cukrászda kialakításában és a hangulatában engem a budai Daubnerre emlékeztet. Az árak átlag felettiek, olyan 300 Ft-nál kezdődik a legolcsóbb gesztenyés golyóval, majd 600 Ft fölé is megy, az elég jó kinézetű csokis krémes ennyibe kerül. Az átlag 450-500 Ft körül van. Többségében klasszikus, jól ismert süteményeket, tortákat tartanak. Nagy számban van egész tortájuk is, nemcsak előrendelésre. Idény előtt is 16 féle fagyltot árultak, ez nyárra duplájára bővül. Újhullámos kézműves sütiket nem láttam náluk. Péksáruból tartanak prémium minőségű teljes kiőrlésűt (Vollgut) és bio rusztikus vekniket is (Bio Pannonier). A kimért aprókból vettem vegyesen rózsaszín és zöld marcipános nérót, diós patét, macaront és egy kávés Eclairt. Itt nem nehéz elkölteni rövid idő alatt több ezer forintot. A kiszolgálás érdektelen, közömbös. Sok ülőhelyük van, kényelmesen lehet sütizni, kávézni. Nehéz parkolni, mert nincs elég hely a sok autónak.
Rengetegszer jártunk a cukrászdában régebben. Mostanában ez ritkábban esik meg, mert egyre több a rossz tapasztalatunk. Legutóbb egy csokoládé tortát vettünk. Régen messze híres volt a Pataki csokitortája. Hát, a mostanitól nem lenne az. Száraz piskóta, a krémnek egyáltalán nem volt csokoládé íze, inkább csak vajas.
Pataki úr megcsinálta az utódok hazavágták. A névből még megélnek! Finom habos sütemények, torták, sajtos masni természetes anyagok felhasználásával. 30 kilométerről ide jártunk, megérte! Ez a múlt. A jelen a műanyagok világa. Mindent a szemnek semmit a szájnak, undor ízek! És a kiszolgálás is undorral történik!
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.