Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

A hely berendezését a skandináv minimalizmus fémjelzi, tisztaság, letisztultság, egyszerűség sugárzik belőle, de mindezzel együtt egy kicsit steril is az összhatás, túlságosan fehér. De ez csak ízlések és pofonok benyomás. A kávéscsésze kézműves termék, csinos picike. Az eszpresszó finom, újhullámos pörkölésű
a hazai Bagira Pörkölőtől. 800 Ft, számlát, blokkot nem kaptam. Az ételek kínálata jó minőségű, szolid, nem mondanám különlegesnek, vagy izgalmasnak, viszont drága. Avokádós croissant 2500 Ft, Chorizo grill szendvics minibagettben 2300 Ft, csokis tekercs süti szelete 1600 Ft, a cookies keksz darabja 600 Ft. Tartanak alkoholos italokat is, estefelé koktélbárrá alakulnak át. Lehet, hogy benézünk majd később is. Nyári szezonban Cloud9 prémium kategóriás fagylaltot is kapni náluk.

Én meg nagyon megütköztem ezen, hogy mi a fene itt olyan szupertitkos, és morogva távoztam. De aztán mindenféle egyéb csatornán mindenféle egyéb kommunikáció zajlott később, hogy hú, nem így volt ez, meg félreértés volt, meg nem kéne elhamarkodottan ítélni. . . aztán beszóltunk egymásnak back office szinten, én meg azután, jobb a békesség alapon ellátogattam az üzletbe és minden engedélykérés nélkül ettem, máskor is voltam már ott, aztán felfedtem inkognitómat és teljesen normálisan megegyeztünk, tisztáztuk a dolgokat, a lényeg az. hogy abszolút ajánlható hely, emlékeim szerint itt a Dukata pékség volt pár héttel-hónappal ezelőtt, aminek a megszűnését őszintén sajnálom, de ez a mostani sem egy rossz kezdeményezés, legközelebb talán ötöst is fogok rá adni. Szívesen veszem a baconos csavartat, (650 forint), a tejfölös csavart is nagyon jó, ugyanannyiba kerül, a meggyes-túrós papucs 590-ért szintén nagyon jó, a szilvás-fahéjas párnáról (590 ft), ne is beszéljünk. . . szóval, jó ide benézni, frissek, melegek a sütemények, csak hajrá! És akad még itt kóstolni, kipróbálnivaló bőven.

2025. április 13-ig még megtekinthetőek a sötétbe burkolózó terem tárlóiban csillogó ékszerek. De mi azért választottunk egy eheti időpontot, mert így részt vehettünk Kiss Erika művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora és Spengler Katalin, a kortárs ékszerművészetet ismert gyűjtője által vezetett csoportos tárlatlátogatáson. Érdekes volt így látni a mintegy 40 000 év az őskőkortól napjainkig tartó időszak ékszereit, hogy magyarázatot is kaptunk általában az ékszerviseletről és egy-egy tárgyról is. Igaz, ezenközben nem volt idő és alkalom minden tárgyat aprólékosan megcsodálni, viszont amelyekre felhívták vezetőink a figyelmet, azokról jóval többet megtudhattunk, mintha csak magunkban nézelődtünk volna. A kiállítás címe szerintünk meglehetősen sután hangzik: Ragyogj! Ékszerek ideje. Az ismertetőkből azonban megtudhattuk, vezetőnk is elmondta, hogy a kiállítás címét Benczúr Emese, kortárs képzőművész Ragyogj című munkája inspirálta, amely a Magyar Nemzeti Múzeum felkérésére készült 2017-ben, a reformáció 500. évfordulójára rendezett kiállításra. És most is ott függ az előcsarnokban, mintegy címlaptárgyként, mi is ott kezdtük az ékszerekkel való ismerkedést. Bevallom, ez a mű nekünk csalódást okozott, mert valójában eloxált alumíniumnak látszó láncok tömege csak, mívességben köze nincs a többségükben drága anyagokból, sok munkával készült valódi ékszerekhez, amelyek a kiállítás anyagát képezik. Az ékszerek mai tapasztalásaink szerint elsősorban a női viselet részei, a nők szeretik a csillogó csecsebecséket. A tárlókban lévő súlyos aranyakból és a szakvezetésből azonban visszaidézhettük a korábbi századok férfijait ábrázoló festményeket, és el kellett ismernünk, hajdan a férfiak viselték a drága, nehéz ékszereket, öveket, csatokat, láncokat. Mi, nők csak később vettük át tőlük az ékszerviselés szokását. De vannak a kiállításon olyan darabok is, amelyek különböző vallások használati tárgyai, mégis majdnem ugyanolyanok. Az ékszerek tehát sokkal többet elárulnak annál, mint amit pusztán ötvösművészeti alkotásként jelentenek. Ha kellő ismerettel közelítünk hozzájuk, megmutatják mélyebb jelentéseiket, mögöttes üzeneteiket és társadalmi összefüggéseiket. Röviden ekként tudom hát leírni ezt a kiállítást, és amit a vezetett látogatás jelentett. Hogy mindeközben mennyire értékelhető a Magyar Nemzeti Múzeum látogatóbarátnak, abban azonban szereztünk egy-két negatív tapasztalatot: Információt teremőrtől nem érdemes kérdezni, mert mogorvák, és úgysem tudnak semmiről semmit, pontosabban csak a szabályokat tanulták be, azt ismételgetik. Az ékszerkiállítás a pinceszinten helyezkedik el, ahová a régi építésű helyeken szokásos hosszú lépcsősor vezet le. Aki nehezen mozog, annak talán van valami liftféle, de ezt senki nem ajánlotta lelkesen, csak úgy ímmel-ámmal említették. Nem is jöttünk rá, hogy hol van, és miként lehetne használni. . .

Próbáltam rájönni, hogy mi volt itt előttük, ha nem tévedek, akkor a Semmi Extra bisztró, akik a szomszédos, nagyobb helyen vannak most már, de lehet, hogy itt mindegyik bérlemény hasonló felépítésű. Az utcaszintről lépcső vezet le az ablaktalan szuterén vendégtérbe és a pulthoz, nem akadálymentesített és összességében elég szűkös a hely, 4 asztalkával. Az utcaszinten a bejárat mellett vannak még további asztalok, de a rendeléshez mindenképpen le kell menni az alsó szintre. A pultnál kell rendelni, s ahogy észrevettem, a többség elvitelre vásárolt, illetve futárcégek is szállítanak ki innen. A 30 féle hagyományos kerek nápolyi pizza mellett az étlapon szerepel még tucatnyi olasz tészta (3090-3490 Ft), 4 saláta, 6 féle snack, 4 desszert. A legolcsóbb pizza 3090 Ft, a legdrágábbak 3890 Ft, és lehet szabadon választott, személyesem összerakott pizzát is kérni. Az általam választott Cotto e Mais, azaz sonkás-kukoricás pizza 3290 Ft-ba került. A tészta nem volt átütő, és nagyon hiányzott róla a paradicsom alap/szósz, nem is értem, ezt miért kellett róla lehagyni, lespórolni? Így elég száraz lett az összhatás. Az üres pizzaszéleket meg sem ettem volna, de aztán jött az ötlet, hogy veszek pluszban egy adag házi pizzaszószt (400 Ft), és ezzel feldobva már egész jó lett volna. Jelzem a szakácsnak, ezt kellett volna eleve gazdagon rátenni a pizzára. Kérésre kaptam egy pohár vizet. Kötelező szervizdíj nincs. Árban átlagos, itt tart ma a piac. Össz-élmény 3 és fél pont, de felfelé kerekítettem.

Ez az üzleti stratégia be is jött, jelenleg Magyarországon 34 pizzázójuk van, nemcsak Budapesten, hanem több vidéki nagyvárosban is jelen vannak, sőt, 2022-ben megnyitották első külföldi egységüket Szlovákiában is. Viszont a bővüléssel egyidejűleg csökkent a színvonal, a minőség is, értem ezt a pizzákra és a kiszolgálásra is. A Móricz Zsigmond téri pizzéria az ikonikus Gombában, pontosabban a Gomba II. építményben kapott helyet, a tér közepén. A pult feletti étlap szerint 11 féle szeletes pizzát kínálnak, 3 árkategóriában (899/1099/1199 Ft), immáron teljes kiőrlésű tésztával is, de ezekből itt csak 4 féle volt elérhető. Az olcsóbb kategóriában csak a Margherita található. Az én választásom a Popeye fantázianevű spenót-paradicsom-mozzarella-ricotta-parmezán feltétes pizza lett (1099 Ft), amely már ott volt a pultban kihűlve, de a kemencébe betették pár percre, hogy átmelegedjen. A melegedés sikerült, de sajnos nem lett ropogós a hajszálvékony szeletke. A feltétek nekem tetszettek. A kiszolgálás semleges, gépies volt. Tálalás papírlapon, evőeszköz nincs, a szalvétát magam vettem le a pultról. Nem igazán tetszett, hogy a pultban legnagyobb betűkkel a "Tip Me" azaz "Adj jattot" felirat olvasható, őszintén, mégis mire? Nincs szerviz, a pultnál önkiszolgáló rendszerben zajlott minden. Lehet helyben enni, van pár asztal. De összességében üres, lélektelen a hely. Össz-élmény: 3 pont.

Nem egyszerű az élet, és rögös a pálya, hát a neten jelentkeztem be időben, azután egy teljesen idétlen kommunikáció zajlott a távoli gép és köztem, termék-et vettem a neten, a tételek ilyenek voltak, hogy Valentin-napi vacsoraest 2 db, felszolgálási díj 2 db, elektronikus visszaigazolás 1 db de ez még semmi, van számlázási cím meg szállítási cím is. Aztán értesítettek, hogy rendelésemet sikeresen feldolgozták. Szóval, tiszta Rejtő Jenő volt az egész, be is telefonáltam a rend kedvéért, hogy biztos, hogy mi vacsorázni megyünk a Jardinette-ba vagy küldenek valami csomagot, vagy mi ez a marhaság? Első körben kissé fölényes volt a beszélgetőpartner, de mondtam, hogy ne próbálkozzon ezzel, kifizetem egy rakat pénzt látatlanba, és ők meg ilyen hülye terminológiát használnak de erre észbekapott, és sűrűn bocsánatokat kért, ismert a probléma, már sokszor jelezték, rendszergazda, mindenki, de nem tehetnek róla, ilyen a rendszer sajnos, nem lehet megváltoztatni. Később sokkal emberibb és udvariasabb leveleket kaptam tőlük, eddig négyet is. Na, de ma voltunk vacsorázni nagy szerelemestéken mindig ilyen kis páros asztalok vannak a legtöbb étteremben, csak ketten lehet ülni minden asztalnál, és párhuzamosan. Időben mentünk, nem autóval, inni is illik, tényleg mindenhol ketten ültek, még egy kerekesszékes pár is volt. Vendégfogadásként az etyeki kúria pezsgőjét kaptunk valamennyien, azután sorra jöttek a fogások, közös előétel volt minden asztalra, első pillantás címmel, kacsamáj terrine, cognac, lilahagymalekvár préselt csülök, torma, burgonyasaláta avokádósaláta, méz, mustár, pirított dió. Később a hölgyek mást kaptak, mint az urak, nemek szerinti elkülönülés volt gasztronómiailag, a nők citrusos zöldborsókrémlevest, aszalt paradicsom, pirított fenyőmaggal, a férfiak vargányakrémlevest, konfitált apró gomba, szarvasgombaolajjal. . . nagyon finom volt! Elfelejtettem borpárosítást kérni, egyszerűn nem vettem észre, hogy a sok papír között az asztalon van a leírás, így aztán a borlapról kértünk és 2-2 deci Sabar kéknyelűt ittunk, nagyon derék bor. A második fogás nőknek (Egyéjszakás kaland néven) branzino filé, parmezán kruszta, burgonyapüré, ruccola, férfiaknak: Iberico szűz, Serrano sonka, zeller gratin, tökmagos jus. Kiváló volt ez is. Elárulom, megkóstoltuk egymásét is. Végük a desszert (Édes végzet) egységesen uniszex, hibiszkusz, mascarpone pohárkrém, gyömbéres morzsa, gránátalma hát valahogy így, ez volt a Valentin napi eszegetés 2025-ben. Élőzene volt, Fekete Mátyás nagyon kellemes dalokat adott elő gitárral, és volt még aranyos meglepi is, a férfi WC egy szinttel lejjebb van, mint a női, és az ajtaja előtt egy nagy halom rózsaszál volt, hogy vigyél bátran egyet a kedvesednek és így is történt. Ez így összeségében messze átugorja az öt csillagos mércét az ittjartam éttermei közül. Az előlegbe elutalt pénz kb. 40 ezer forint volt, a helyben fizetett számla kb. 10000, osztottam-szoroztam összevetve más éttermekkel, ez nem volt nagyon drága. Viszont élmény volt ez is.

Kellemesen berendezett helyiség és rendkívül kedves, szolgálatkész fiatalember fogadott bennünket, amikor egy csúnya, nyálkás téli napon betértünk ide ebédelni. Mondtuk, hogy át vagyunk fázva, szívesen innánk egy pohár vörösbort. Az nincs. Illetve van, de csak egy egész üveggel lehet rendelni, pohárral csak fehérbort. Mert hát ők amúgy is inkább koktélban erősek. Nem tudjuk, a mexikóiak miként vannak ezzel, de mi ebédhez nem kívántuk a jellemzően tequila alapú koktélokat. Rendeltünk hát az ételhez csapolt Hübris sört, amelyről megtudtuk, hogy kisüzemi termék Székesfehérvárról. Kategóriájában erős középkategóriás minőségűnek mondanám, mert van jobb is a piacon. Majd igyekeztünk tájékozódni, mit is lehet itt enni. Az étlapot azonban fekete alapra nyomtatták, amelyen például a zöld színű betűk csak a telefonnal megnézve olvashatóak, szabad szemmel nem. Jó ideje tart már ez a fekete alapra írni mindent divat, majd csak lecseng, és ott használják, ahol érdemes. Nekünk viszont segítettek a felszolgálók eligazodni a kínálatban. A párom Birria Tacost rendelt. Kapott három kicsi, nem túl gusztusosan kinéző tacot tépett marhahússal töltve. Azt mondta, nem volt rossz, de íze se nagyon volt az ételnek. Én Burrito csirkét ettem, ami szintén nem volt rossz, de nem volt elég meleg, amikor megkaptam, és az is kicsit íztelen volt. Ráadásul kis kosárkában szolgálják fel, de hoznak hozzá kést, villát is, mert nyilván más sem tudja a vaskos csomagot kézből megenni. A kis kosárkában viszont nem jó evőeszközzel enni, mert folyvást billeg. Ennyi volt. Drágának nem mondható a hely, de nekünk nem érte meg.