Bols Cafe Gyula

Ebéd közben tájékoztatást kaptunk a helyi feketerigó-populáció szokásairól, illetve egészében az volt a benyomásunk, mintha afféle mediterrán találkozóhelyként funkcionálna a hely, tehát a főpincér/tulaj minden második járókelőt ismert, a kedvenc ételéig bezárólag természetesen.

Nagyon sok helyen jártunk már és étkeztünk, de ilyen kellemes kiszolgálást, figyelmességet az utóbbi időbe nem igazán tapasztaltunk. Ráadásul olyan jó nagy adag menüt kaptunk, hogy jócskán le kellett sétálnunk. Csak halkan jegyzem meg, hogy a feleségem nagyon jól főz, tehát van összehasonlítási alapunk. Az biztos, hogy Gyulai tartózkodásunk ideje alatt még többször vissza térünk ebédelni. A Kávézó és Pizzéria Vezetője még abban is segítségünkre volt, hogy helyi Gyulai térképpel szolgált, hogy könnyebben megtaláljuk a helyet, ahova indultunk. Nagyon köszönjük a figyelmességüket, kedvességüket. Bátran fogjuk ajánlani ismerős köreinkben.

A pincér szólt, hogy az én ételem elkészítése tovább fog tartani, de majd egyszerre hozzák ki a menüvel, és a fiam krumplijával. A nagy sürgés-forgásban a főnök is részt vett, 3-4esével hordták ki a tányérokat. Nagyon jó kollektíva volt, a hangulata a helynek nagyon közvetlen. Nem kellett külön kalimpálni, hogy kiszolgáljanak, nagyon gördülékenyek voltak. Amikor végeztünk a főnök odajött hozzánk, hogy mindennel elégedettek vagyunk-e. Ez a kedves gesztus úgy láttuk rendszeres és nagyon jólesett. Összességében egy egyszerű, de nagyon kompakt hely, az ételek letisztultak, finomak, és gyorsan elkészülnek, a kiszolgálás pedig gördülékeny és figyelmes a végletekig. Csak ajánlani tudom.

A Bolsban zavarba ejtően kedvező árú a menü, a minőséggel sincs különösebb baj, az a la carte menüvel sincs gond, más kérdés, hogy néha olyasmire is vállalkozik a konyha amit nem tud teljesíteni. A helység nem túl hangulatos, inkább olyan semmilyen, a kiszolgálás kedves, gyors, az ár érték arány rendben van. A Bols azt adja amit, ígér menza áron menza minőséget menüben, továbbá kedvező árfekvésben átlagos ételeket a la carte. A menü főétel kis adag, a levesek gigantikusak. Erénye a megbízhatóság ezért is vált a hely rokonaim törzshelyévé.

A közös kempingezést sem vállaltuk be a Balatonon. Persze kis hazánkban nem csak mi gondolkodtuk így, ezért számunkra megfelelő paraméterekkel szállást, programokat találni az „utolsó pillanatban” nem volt egyszerű. Egy baráti beszélgetés fordította figyelmünket Gyula városára. Az itt eltöltött majd’ öt nap minket ért hatásait, úgy gondoltam egy sorozatban írom le, hiszen minden napra akadt valami megosztani való. Negyedik rész: „Én nem tudom, maguk tudják …”

A harmadik nap volt a strandolásé. Az egész napot az élményfürdőben töltöttük, ebédre ott ettünk lángost az egyik pavilonban, majd hazafelé vásároltunk felvágottat és péksütit vacsorára. Ám ez nem bizonyult elégnek, hiányzott a meleg étel, így anyósom nélkül, elég későn és kellőképpen éhesen indultuk portyára az esti órákba. Sok minden már nem volt nyitva, vagy közel volt a zárás, és nem is találtunk négy szabad helyet. Így csöppentünk vissza a Bols pizzériához. Sajnos csak kint volt hely, így mi éheztünk, nem úgy a majd 100 szúnyog, aminek mi voltunk a vacsorája. De sebaj kitartottunk azalatt a 15 perc alatt, amire végre a főnök odalépett hozzánk. Elfoglalt volt, mert előtte a haverokkal beszélgetett. Az éhség nagy úr, kivártuk. Ám ebben sem volt köszönet, mert bár megkaptuk az étlapokat, folyamatosan azt hallgathattuk, milyen rengetegen vannak és biztosan közel egy órát kell várni a megrendelt ételekre. Mondom a kopogó gyomor sok tekinteteben felülírja a józan eszet, mi összenéztünk, flegmán legyintettünk, mit nekünk az a „pár perc”, csak ehessük. Kiválasztottunk két pizzát, egy adag milánóit és egy adag rántott sajtot. És vártunk, közben újabb adag szúnyog érkezett. Igen sokan zsörtölődtek e miatt, de talán mi a leghangosabban, mert kiderült a belső helyiségben éppen van egy szabad asztal négy főre. Még jó, hogy bementünk. Ami meglepett, hogy bent négy szabad asztal volt, tehát kb. 20-25 ember is elfért volna … És ekkor ért a második meglepetés. 20 perc elég volt az ételeink elkészítéséhez. Na persze nem véletlenül. Egy pizzériában csak van kéznél pár adag bekevert tésztaalap, és egy-két alap hozzávalót is könnyű rádobálni. A milánói szósz is többet látott fólia sátrat és üveget, mint kertet és napfényt, bár a gombaszeletek, talán a piacról valók voltak. A legnagyobb csalódás a sajtom volt. Vékony, kemény és hideg. A rizs pedig mellé talán nyitáskor készült, így elég száraz. Se lekvár se tartár, csak egy kis csészényi majonéz. Csalódottan lapátoltuk be a „vacsoránkat”, fizettük és távoztunk. Ide sem jövünk többet, az biztos.

De mégse. Helyet foglaltunk és rendeltünk. Amíg vártuk a vacsorát volt időnk jobban szemügyre venni a helyet. Lehet hogy felújítás alatt állhatott a hely,mert össze-vissza volt gipszelve és az ablakon csak úgy süvített be a hideg szél,lengetve az enyhén megszürkült pókhálót. Még a plafonon is mozogtak. Na de eztán jött a meglepetés. Szépen tálalva a vacsora. Ízletes és nagyon bőséges volt. És még az ára is barátságos volt. Ennek ellenére nem mennék oda többet.