A közös kempingezést sem vállaltuk be a Balatonon. Persze kis hazánkban nem csak mi gondolkodtuk így, ezért számunkra megfelelő paraméterekkel szállást, programokat találni az utolsó pillanatban nem volt egyszerű. Egy baráti beszélgetés fordította figyelmünket Gyula városára. Az itt eltöltött majd öt nap minket ért hatásait, úgy gondoltam egy sorozatban írom le, hiszen minden napra akadt valami megosztani való. 5. rész:
Beszámolóm végére egy olyan éttermet tartogattam, ahol az egy hetes nyaralás alatt kétszer is csillapította kis családunk az éhét. Azt gondolom, ez sok mindent elárul a helyről, az ételekről, a kiszolgálásról, az árakról. De kezdjem az elején. A harmadik nap egy kis hajóúton vettünk részt a Kőrösön. Elektromos busszal döcögtünk végig a városon, míg elértük a kikötőt. Azt gondolom, hogy aki megteheti, fizessen be, ugyan nem hosszú a program, de a látvány csodálatos. Városi (pesti) gyerekként azonnal megrohantak a tüskeváras érzések. A folyó közepén félúton egy hatalmas kanyart véve indultunk vissza Gyulára. Közeledve a túra végéhez hasunk korgása nem csendesen jelezte, ideje megtölteni. Most, akár csak az első nap, hiszen idén ez az egyetlen nyaralásunk, ismét bátrabban választottunk helyet, hogy csillapítsuk az éhünket. Így jutottunk a Sörpincébe. Vagyis, az étterem teraszára. Bár egy körforgalom van a szomszédságban, mégsem zavart az autók zaja, mert azt elnyomta a gyönyörű szökőkutak folyamatos csobogása. Az italok megrendelése után vettük csak kezünkbe az étlapot. Semmi extra, nem gurman fogások, semmi street food életérzés, nincsenek fine dining kostoló költemények. Egyszerű, hagyományos éttermi étlap pörkölttel és galuskával, húsokkal és köretekkel, előételekkel és levesekkel, savanyúsággal és tésztákkal, desszertekkel és kész ételekkel. Anyósom mégis tudott olyat kérni a pincértől, ami nem volt: főzeléket. Pontosabban kelkáposzta főzeléket. Eddig pompásan alakuló napunkra a most mi lesz? kellemetlen érzése vetett árnyékot, és a taposó aknáról lassan lelépő katona minden mindegy, de mégis reménykedő arcával vártuk a reakciót. Jómagam egy vendéglátó középiskola padjait koptattam négy évig, ahol megtanultuk a legfontosabbat: A vendégnek mindig igaza van. Ám azt nem oktatják, hogy az adott helyzetből hogyan kell okosan kivágni magunkat. Ezt ösztönből lehet csak jól csinálni. Ez volt az a pillanat, amiért valószínűleg a búcsú ebédünket is itt fogyasztottuk A felszolgáló fiatalember derűs mosollyal elnézést kért és cserébe meginvitálta a Mamát magukhoz, mert az édesanyja holnap ebédre pont ilyen főzeléket készít, fasírttal és az ő anyukája főztje a legjobb. A Mama mosolyogva biztosította a pincért, hogy ő is istenien készíti el a kelkáposztát, a fasírtja egyenesen mennyei (Ezt jómagam is megerősíthetem. ) és szívesen elfogadja a meghívást. Ám a holnap még messze van, így akkor egy jó pörköltet választana az étlapról húslevessel és egy pofa frissen csapolt sörrel. Az eddig benntartott levegőnk megkönnyebbült sóhajként szállt tova és mi is csatlakoztunk a felsoroláshoz. Amit akkor nem azt a második látogatásunkkor kóstoltuk, így húsleves, babgulyás, rántott sajt krokettel, sült hús burgonyapürével és rizzsel, milánói sertésborda, túros csusza és egy csülök landolt végül egymás után az asztalunkon limonádék, sörök, szódavizek és pohár rosé borok társaságában. Egyik nap sem távoztunk éhesen. Mondhatom, hogy az itt fogyasztott étkek voltak a nyaralásunk csúcspontjai és a megérdemelt búcsúajándékok az egy hetes nyaralás végén. Még soha nem jártam Gyulán. Csodás a város, gyönyörű látnivalókkal van tele, de enni csakis itt a Sörpincében érdemes. Köszönjük, hogy itt járhattunk.
