Kocsi Csárda Hévíz

A hely hangulata és kinézete maradt,nagyon szépen díszített fa munka van,igazi vidékies csárda hangulat.

Értem én, hogy nem az ő asztaluk - már ha ténlyeg erről van szó -, de azért azt gondolom egy jó vendéglátós nem hagyna egy vendéget sem malmozni miközben ő egy helyben áll, és elméletileg a vendégek igényeit figyeli. A hölgy pincérrel - aki végül kiszolgált minket - amúgy nem volt gond, kedves volt és mindent megtett, amit tehetett, és az étel is elég finom volt, de maradandó élményt nem nyújtott. Az úriember, akinek fizetni kellett, na ő tényleg üde színfoltja az étteremnek, de kb. ennyi. Szerintem ennél sokkal jobb éttermet is lehet találni Hévízen, ezért nem ajánlanám.

Mondja Ő, hogy azzal, 17 óráig lehet , de megkérdezi , mi van még a menüből . Visszajött , és mondta , hogy kétféle menü van, ha jó lesz kihozza . Nekünk megfelelt. Így ettünk húslevest palacsinta metélttel , és spenótos halfilét , penne tésztával . Kiváló volt . Mivel nagyon meleg este volt, kinn ettünk a teraszon , finom bort (sárga muskotályt), illetve , csapolt sört ittunk . Olyan kedves volt a pincér , hogy a menühöz tartozó fagylaltot is megkaptuk .

Valamilyen szúnyogriasztót esetleg beszerezhetnének,mert például a teraszon esélytelen megmaradni. Illetve ami nem szimpatikus, hogy csak egy embernél lehet fizetni, így elég sokat kell várni. Viszont az ételek bőségesek és finomak. Félpénzes kupont mindig elfogadják. Bátran ajánlom mindenkinek, vannak napi ajánlataik is, viszont arra számítani kell, hogy a drágább helyek közé tartozik.

Esténként élőzenével szórakoztatják a vendégeket. Bőséges a választék, mi adtunk az élvezeteknek, vegyes kacsatálat választottunk libamájjal. A képet mellékelem, magáért beszél :)

A pincérek viselkedése kicsit változott de van még mit csiszolni rajta. Az ételek finomak voltak. A menü ára megfizethető de az étlap továbbra sem pénztárca barát!

Most azt láttam a pincér arcán, hogy - na,még egy menüzabáló magyar. Igaz, hogy csak menüt kértem, de ezzel sem volt baj eddig. Most úgy nézett rám, mint egy trágyadombból előhúzott gilisztára. A frankfurti leves fél méterről landolt előttem. Jó dobás ( gondoltam ) csak egy kicsit löttyent ki. Aztán megbékéltem, mert úgy láttam, hogy egy szép, nagy darab kolbászt kaptam a levesbe. Na, egye fene, nem bánom a szervírozást. Aztán, ahogy kevergettem a levest, a kolbász egyre kisebb lett, kezdett szeleteire szétesni. Egy barna, egy normális színű, még egy barna és így tovább. Rájöttem, az összefagyott virsli kezd a levesben felmelegedni. Szép sormintát tudtam a színes és színtelen virsliből kirakni, amit meg is említettem. - Nem kell itt enni, ha nem tetszik-jött a válasz. No, nem tetszett. Így fizettem ( mert így nevelt az anyukám )és amilyen gyorsan lehetett elhagytam a fedélzetet. Nagy felindultságomban három leszúrt Rittberger és két nagy málna után a központban találtam magam. A sétáló utcán legalább három helyet találtam, ahol kétharmad áron ( "k"ocsihoz képest )lehetett menüt enni. Nem beszélve arról, hogy a többféle levest és második félét össze lehetett válogatni kedvemnek és ízlésemnek megfelelően. Éhem múlásával dühöm is elpárolgott, mint szememről a köd. Az arra járóknak ajánlanám, hogy nézzék meg, kérdezzék meg, hogy volt-e nagy szervizen a kocsi. Ha nem, vigyázzanak vele, mert menet közben gyorsan lerobbanhat.