Kondorosi Csárda Kondoros

/ Nekem nagyon ízlett a kicsit csípős töltelékkel töltött karaj rántva / A csárda berendezése nagyon szép, az asztalok ízlésesen megterítve, a falon régi fényképek, a polcokon korabeli eszközök stb. A látványt igazából leírni nem lehet, oda el kell menni, megnézni, és enni egy finomat. Udvarias, kedves volt a felszolgáló, és az étel is hamar elkészült. Nagyon szép a Rózsa Sándor Múzeum /lehet nem ez a hivatalos neve! ! / épülete, benne sok régi, értékes, becses darabbal, a ház előtt egy gémeskúttal. Tetszett a halk háttérzene is, melynek stílusa a csárda hangulatához volt illő. Nem bántuk meg azt a kis kitérőt, jól éreztük magunkat, és elhatároztuk hogy legközelebb a Betyár napokon feltétlen eljövünk ide.

Az ételek is paraszti ételek inkább, birka, marha, borju és egyebek. A kihozott étel ugyan elfogyott, azaz nem maradt a tányéron semmi, ez azt jelzi, hogy finom volt, és épp elegendő. Maga az étterem hangulata is parasztos, a kék asztalterítővel, fehér kendővel. Viszont egyetlen egy nem tetszett. Bár volt víz kancsóban az asztalon, de számomra ihatatlan. Enyhén barnás, zöldes színű meleg lé volt, lehet, hogy nem is inni tették ki, hanem kezet mosni? Jó volt, hangulatos volt, fényképezhető volt, egy jó kirándulás végcélja is lehet.

Annak ellenére, hogy ingyenesen látogatható, nagyon színvonalas, érdekes kiállítást láthatunk, egyszóval gyönyörű! Nem csalódtam! Biztosan visszatérek még, és akkor enni is fogok, mert az étlapról tudnék mit választani!

Majdnem üres volt a hely, két asztalnál, ha ültek. Beültünk középre. Látták, hogy jövünk, de nem történt semmi. Ültünk és vártunk. Koradélutáni szieszta? Azután nagysokára odajött egy felszolgáló, étlap is akadt, én röviden böngésztem, nejem is választott valamit, az ember legyen stílszerű, ha már itt van, Rózsa Sándor kedvencét nekem! Lássuk, mit evett a hétpróbás gazember! De sokára láttuk meg nagyon. Feleségem elég meghökkentő módon tépett malacot kért burgerben, na, ez lett volna az utolsó, amit egy csárdában enni szerettem volna, azt hiszem. De szabadság van, mindenki azt eszik, amit akar. És akkor csak vártunk és vártunk. De kiderült, hogy nem csak mi, a többiek is. Amikor egyszer csak megjelent a konyhaajtóban a felszolgáló tányérokkal, pavlovi reflexeim működésbe léptek, de nem, nem ide hozták, hanem azokhoz, akik talán már fél órával többet vártak a másik asztalnál. Pfff. . . . közben ment valami elfogadhatatlan zene, nem népdal, mert azt szeretem, nem mulatós zene, mert azt meg nem szeretem, hanem valami amatőr faluszéli éneklés, műkedvelő bácsi egyik műdalról a másikra fakadt a hangszóróból, és nem volt hová menekülni előle. Ez lelohasztotta a hangulatot, nem elég a kánikula, még ez is. . . Közben elmélkedtem, hogy nincs kapacitása konyhának? Volt már hely, ahol valami rendezvény vagy mi miatt akadályoztatva volt a gyors felszolgálás, de egy normális helyen ötször odajöttek elnézést kérni, bíztatni, hogy csak egy kicsit kell már várni, mindent megtesznek, de itt nem. Úgy kell neked, vendég, minek jöttél ide. Végül megkaptuk persze, és a sok szalonnától alig ástam mélyre, de nem volt rossz, ehető volt minden, csak nagyon nehéz étel ez. De nem az étel volt itt a gyenge láncszem, az még egész rendben volt. hanem az egész. És például azért nem vonnám össze az éttermet a múzeummal, mert arról meg egészen jó véleményünk volt, ég és föld a kettő. Amúgy a számla szerint Rózsa Sándor kedvence 4550, tépett malac burger 1740, 4 üveg tonic 620/db, így aztán 8770 forint volt a végösszeg.

Ebéd után még körbenéztünk a Csárda környékén is, az is nagyon szép, rendezett volt. Az a nagy gond, hogy az ilyen kirándulásaink alkalmával általában Szarvason állunk meg a Holt-Körös parton halászlevet enni, így most majd a jövőben főhet a fejünk, hogy Kondoros vagy Szarvas. . . . :))

Az is abszurdum, hogy azért nem hoznak limonádét, mert elfogyott a cukorszirup. Hát akkor tegyenek cukrot bele és kavarják fel. Ugyanakkor viszont az ételek jobbak voltak, mint bármikor korábban. Ettünk egy tökéletesíthető, de azért élvezhető lazacot, továbbá egy egész korrekt pacapörköltet és túrógombócot. Az átlag megint három pontra jön ki, de legalább jót ettünk.

Az ételekre nem kellett sokat várni, ennek ellenére hideg volt szinte minden, kivéve a leves ( Sobri Jóska levese ) , amiben a kivetnivaló annyi volt, hogy nem volt benne kapor, pedig fel volt tüntetve és a párom éppen ezért rendelte. Hárman Rózsa Sándor kedvencét rendelték, elmondásuk szerint nem csak hideg volt az étel, de nagyon zsíros is. A kakastaréj szalonnát süthették volna még. Volt még egy óriás csikós szelet, ami tényleg nagy volt, és egy Csirkemell "borkereskedő" módra, ami nekem elég volt, másnak nem biztos hogy az lett volna. Az épületben található múzeum kellemes kikapcsolódást nyújtott a tárlatvezetéssel. Az már csak személyes csalódás, hogy sok más vendéglővel együtt a fogások közül nehezen választottam, mert többnyire csak pörköltek és sültek szerepeltek az étlapon, én mindig hiányolom a szószosabb vagy mártásos ételeket.

A kiszolgálókon érződik a szakképzés hiánya, a szakma és vendég szeretett hiánya. Egyszer meg kell nézni, de gasztronómiailag ne legyenek nagy elvárásaink.