Hamisítatlan erdei hangulat várja a Háromforrás Étterembe érkezőket. A hegyekre néző ablakokon a fák közül sejtelmesen beszűrődő fények, a faburkolatok, a díszítések, a faragott bútorok azt sugallják, hogy a vendégnek itt a tájjellegű ételekből érdemes választani.
Tovább olvasom >>
Valami olyan finomságot, jó falatokat, amilyet még nem kóstolt, amit évszázadok során gyűjtött receptek alapján készítenek a helybeli szakácsok.
Július elején 4 fős baráti társasággal tértünk be az étterembe. Kialakítása szép, ízléses. A teraszon sokan voltak, mi bent foglaltunk helyet. A pincér hamar felvette a rendelést, s az ételeket is viszonylag hamar megkaptuk, annak ellenére hogy elég sokan voltak. az ételek mindegyike finom volt, meg voltunk elégedve.
Étlap, itallap is rendben volt, azonban borok nem szerepeltek az itallapon. Bort szerettünk volna inni, így felsorolt néhány bort a pincér, amiből rendelhettünk. Később másik asztalon láttuk, hogy volt külön borajánlat is, de azt nekünk nem hozta ki a pincér.
A vélemények többsége régi. Most valamit nagyon elrontottak! A magyaros ételekhez semmi köze. Választás csak az étlapról, semmit sem lehet változtatni rajta. Pl. :a gyerek nem szereti az édesburgonyaát, sültkrumpli nem lehet? ? ? ? ? Kis adag nincs, legfeljebb megfelezve tálalják. Árak az egekben, (nem is volt más az étteremben csak mi)!
Egyébként, amit ettünk az gusztusosan tálalt és finom volt, csak a kisgyermek miatt mást szerettünk volna. Már a pincér eldöntötte, hogy nem lehet! A bejáratnál lévő étlapon más árak voltak, mint a kovácsoltvas asztalán, ami szintén a bejáratnál van? ? ? ? Az étterem koncepciója így nem vonzó, szerintem bukásra van ítélve! A korábbi sokkal, de sokkal jobb, és vonzóbb volt. Ali lehetett helyet kapni, most pang az égés! Én szóltam! ! ! !
Nagyon túlárazott. Sem mennyiségben, sem minőségben nem indokolt az árszínvonal, egyedül a gyönyörű helyszín miatt érdemes idejönni. Vadragu gyümölcsökkel: az ötlet kiváló, csak kicsit lehetne omlósabb a hús. De még az erdőben is elvárható lenne, hogy ne bolti gnocchi-val szolgálják fel. A desszert és a kávé nem volt rossz.
20 éve voltam itt, a berendezés azóta sem változott. A minőség sem. Nem is akartam itt enni, de nagyon éhesek voltunk. Szerintem a vendéglő is erre épít: éhes turistának, kisgyerekeseknek jó lesz ez is.
Családtagokkal és barátokkal érkeztünk meg Kőkapura egy kis vonatozás után. Tettünk egy rövid sétát is, de már mindenkinek korgott a gyomra, így betértünk a Háromforrás vendéglőbe. Mi, a hét felnőtt,6 különböző korú gyerekkel az étterem teraszán telepedtünk le. Rajtunk kívül talán még 4-5 vendég ült az asztaloknál.
Nem lehet tehát azt mondani, hogy zsúfolásig megtelt volna a vendéglő. Az étlap láttán és az árak alapján azt gondoltuk, hogy biztosan finomakat fogunk enni. A fogások neve elég hangzatos, az áruk pedig elég borsos volt ugyanis. Néhányan közülünk csak levest kértek, mások csak főfogást. Nem nagyon értettük, hogy pl. a Kőkapu leveshez, a káposztaleveshez,a gyümölcsleveshez , a halászléhez miért kellett több, mint egy óra, hiszen ezek bizonyára nem frissen készültek. A 13 éves unokám a harcsapaprikást kettő, azaz kettő óra várakozás után kapta meg. Mellesleg ő volt az utolsó, aki ételhez jutott. Az egyedüli étel, amiről nem tudok rosszat mondani, az a Hutai sztapacska volt. Persze, ez is másfél óra után érkezett az asztalhoz. Többször feltettük a kérdést a pincérlányoknak, hogy mi az oka ennek a lassúságnak, de a mosolygáson kívül más választ nem kaptunk. Na most ehhez képest az árakat kissé túlzónak találtuk. Az a bizonyos későn jövő harcsapaprikás 2700 forintba került. Az, hogy nem álltunk fel az asztaltól és nem hagytuk ott az egészet csak annak köszönhető, hogy a gyerekek előtt nem akartunk veszekedni és ők nagyon éhesek is voltak. Nem mondom, nehéz volt őket türelmes várakozásra bírni. Lehet, hogy már innen is külföldre ment a szakács? Mindenesetre, ha az étlapon minden nap csak egy-két készétel szerepelne, de jó minőségben, talán kevesebb türelmetlen, bosszankodó vendéggel találkoznának. A személyzetről csak annyit, hogy a kedves mosoly nagyon fontos, de a szakértelem sem ártana.
Gyenge 2016. július 12., üzleti partnerrel járt itt
25
Hatalmas csalódás: 3 éve: remek konyhája volt, a gesztenyepüréhez vaniliasodóból készült a hab, a vadhús zamatos és puhára sült volt. Külföldieket vittünk oda pár napja akiknek áradoztunk, miért érdemes 60 km-es kitérőt tennünk ezért a helyért. Most: délután 3-kor már üres az étterem de igy is 50 perc mire kihoznak kettőt a négy rendelt fogásból.
Egy perc múlva rohan a pincér, hogy bocs ez nem a maguké és átviszi a tányérokat egy másik asztalhoz. Végül a kihozott pörkölt NAGYON elsózva, a többi elég zsiros. Gesztenyepüré már nincs csak a szokásos palacsinta. Kerülendő hely lett belőle.
2013. október 12-én jártunk Kőkapun, ahol úgy döntöttünk öten, hogy szívesen ennénk egy jó meleg levest az étteremben. A nagyon szép környezetben lévő étterem berendezését, tisztaságát rendben lévőnek találtuk, a felszolgáló is hamar érkezett. Megkaptuk az étlapokat, választottunk, majd kezdtük sorolni a rendeléseinket.
Itt kezdődött el az a folyamat, ami miatt nem jó emlékkel jöttünk ki később az étteremből. Az étlapon szerepelt kb. 5-6 féle leves, azon kívül a bejárat előtt kitett táblán a nap ajánlata a sütőtök krémleves. A felszolgáló szépen sorban mindegyik rendelt levesre közölte, hogy na, az pont nincs. Még a nap ajánlata sem. Kicsit csalódottan, de rendeltünk a maradék 3 fajtából, plusz 3 adag lapcsánkát. Vártunk, vártunk, szokatlanul sokat, mire érkeztek a leveseink. A húsleves Károlyi módra igen felejthető volt, sem az ígért tárkony, sem a gyömbér ízét nem tudtuk felfedezni benne, ellenben nagyon sós volt. A babgulyás és a gombaleves jó lett volna, ha nem lett volna az is túlsózva, valamint az egyik gombalevesben nem talált volna a megrendelője egy szép hosszú hajszálon lógó babérlevelet. A 3 adag lapcsánkához nem kaptunk sem evőeszközt, sem szalvétát. A külön kérésünkre a felszolgáló hozott evőeszközöket, amit letett az asztalra egy kupacban, osszák szét maguknak a vendégek. Szalvétát továbbra sem kaptunk. A három adag közül az egyik tányér közepén az étel között állt egy kis üvegtálban tejföl a lapcsánkához. A másik kettőn nem. Ismét szóltunk a pincérnek, hogy kettő adaghoz nem hozott tejfölt. Közölte, hogy az az egy adag van, ott az egyik tányér közepén, osszuk szét. Na itt már végképp elképedve néztünk egymásra és a pincérre. Nagyon csalódottan jöttünk ki az étteremből, és megfogadtuk, hogy ide többé nem jövünk.
Minősíthetetlen az egész. A pincér eleve türelmetlen volt,mikor mondtuk,hogy csak levest eszünk / 5 fős társaság / , vágott egy pofát. A csapolt Kozel barna sör / 780 ft /pohár / savanyú volt, szóltunk,visszavitte,de már azt nem kérdezte ,hogy helyette mit hozhat ! ! ! !
A fácánleves / 1890 ft/adag / 4 adag úgy jött, hogy a mélytányér alján kiporciózva a kínai átlátszó rizstészta / ! ! ! / , foszlányokban 2 dkg. hús, pár szelet répa, majd egy vizeskancsóban / ! ! ! / a húsleves,amit kitöltött a tányérokba. Ilyet ki látott még ? ? ? A hőfoka enyhe langyos volt,mivel a hideg kancsó,majd hideg tányér lehűthette. Pocsék az egész,ennyi pénzért, de még kevesebbért is ! ! ! Elkerülni ! ! ! !
A belső kellemes kialakítású, hangulatos. A személyzet kedves volt, de lassú, 15-20 perc alatt vették el a rendelést. A leves ízetlen volt, és féladagnyi, a főétel nem volt kellően átsütve, inkább nyersebb volt a hús, a kert finom volt. Az árak elképesztően magasak.
Kettős értelemben is rossz szájízzel távoztunk a helyről: egyrészt a csalódás, másrészt a kellemetlen ételek miatt. Ráadásul a választék is szegényes, az árak pedig aránytalanul magasak. A felszolgáló hölgy barátságos, vendégszerető volt, de az ő kedvéért csupán nem éri meg oda visszamenni!
Ízetlen,a vadhús kövèr zsíros,hányinger keltő,a vadhamburger, keserű,èdes kitudja milyen ízű,a csirke fúj de rossz.ha jót akarsz ne egyèl itt.hiába az udvarias kiszolgálás ha az ètelek ehetetlenek.Kifizettünk egy csomó pènzt ès nem tudtuk megenni egyik ètelt sem.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
3994Nagyhuta, Kőkapu u. 2.
06 47 370 032
Szolgáltatások
vegetáriánus ételválaszték csoportokat szívesen fogad étel elvitelre napi menü parkolási lehetőség rendezvényhelyszín széles borválaszték zártkörű rendezvény lehetősége