No de végre sikerült ezt is abszolválni. Mikor bementem, már nagyon sajnáltam, hogy az autóban hagytam a fényképezőgépet. Olvastam, hogy önkiszolgáló rendszerben működnek egy ideje, gondoltam akkor elviszek némi rusztikus ételt, leginkább pacalt, mert arról híresek. A beltér nagyon barátságos, rusztikus, szívvel-lélekkel megtervezett, a falra rögzített, dekorációs funkciót ellátó régi népi használati tárgyak egy szebb, letűnt kort idéznek s csodás atmoszférát teremtenek. Az is tetszett, hogy a Szent András sörfőzde termékeit tartják. Mert tarthatnák a szarvasiakét is, de ha el tudnám zongorázni a két főzde közti minőségi szintkülönbséget, én lennék Szakcsi Lakatos Béla. Vannak házi szörpjeik is, ami szintén impozáns. Az étlap a klasszikus magyar konyha fogásait kínálja, úgyhogy csomagoltattam fél adag pacalt és fél adag halászlevet, amit itthon melegítettem meg, s miután alaposan megkóstoltam őket, ültem le írni e sorokat. (A kijavításra csak később került sor. )
A halászlé leve remek, a hal állaga benne kiváló, a mennyisége lehetett volna nagyobb, akkor is, ha fél adag, de sebaj. A fél adag pacal ezzel szemben beillett egész adagnak is, íze ennek is remek volt. Erős négy pont mindkettő, az összélmény vitathatatlanul öt. Mondtam is a kedves pultosoknak, akik, ahogy néztem, egyben tulajdonosok, hogy állandóan felfedező üzemmódban működöm, így mindig új helyeket keresek, de ide előbb-utóbb eljövök úgy, hogy helyben egyem meg, amit kínálnak. Én ugyanis azt várom egy hagyományos magyar vendéglőtől, csárdától, amit a Régimódi vendéglő nyújt: rusztikus, meghitt, elvarázsoló belteret, kedves kiszolgálást, jó ízeket, megfizethető árakat és barátságos kiszolgálást. Ez itt mind együtt van.
