A Velence Resort és Spa négycsillagos, gyermekbarát wellness- és konferenciaszálló a Velencei-tó partján, Budapesttől 45, az M7-es autópályától mindössze 5 kilométerre, gyönyörű környezetben, csodálatos kilátással a tóra és a Velencei hegységre.
A nőnapi hétvégét töltöttük a szállodában, amelytől sokkal többet vártam. A szálloda kopottas, amit felújítottak rajta az sem igényes. A Spa elfogadható, sajnos sokat kell gyalogolni az épületen belül, nehezen megközelíthető.
Az ételről annyit, hogy ahhoz képest hogy 185 szobával rendelkeznek, a svédasztal választéka elég szűk, csak néhány fogás található, az étkezési problémával kapcsolatban nem voltak segítőkészek. A férjem van amit nem ehet, és van amit nem szeret, de eddig még sehol nem tapasztaltunk ilyen szintű elutasítást, hogy gyakorlatilag nem tudott vacsorázni. Annyit tudtak mondani, hogy ők nem tehetnek róla, hogy nekünk nem felel meg, és a másik éttermükben válasszunk lacarte az étlapról, ha nem felel meg a svédasztal, persze saját költségen.
Elsősorban kisgyerekeseknek ajánlom, szuper gyerekprogramok, és a csúszdák verhetetlenek! Ide minden évbe el kell jönnünk csúszni! A medencék is kiválóak, éppen jó a hőmérséklete mindnek, kora reggel és estefelé szinte egyedül lehet élvezni a wellnesst! A kilátás pazar, a szobák kényelmesek.
Mondhatnám, számomra csalódás volt. Maga a szálloda kívülről és a recepciós rész impozáns. Mi a főépületben kaptunk szobát, az első emeleten. Én úgy gondolom, hogy egy 4 csillagos szállodában, ne legyen a szobák falánál a folyosón, málló festék, salétrom. Elviselhetetlenül kényelmetlen, és recsegős nyekergős ágy, a műbőr fejtámláról málló festék.
Ami még apró, ámde bosszantó. Az étteremben, éppen csak melegen inkább langyosan tartó ételmelegítők. A leves kivételével, minden épp csak nem hideg. Pedig nem sokkal több energia kellene hozzá. Hozzáteszem: Lehet , sőt biztos van olyan szárnya a szállodának ahol tökéletes minden, de ezek az apró kis tüskék bennem maradtak. Nem vagyok "borsószem kisasszony" de ezek beárnyékolják, az amúgy szép helyen lévő intézményt. A személyzet segítőkész, barátságos, odafigyelő. A környezet is barátságos. Biztosan nem leszek törzsvendég.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Három éjszakát töltöttünk a hotelben és kicsit tartottunk tőle a számunkra szokatlan mérete miatt. Pénteken, szombaton már közel négyszáz vendég volt, ha jó információt kaptunk. Hamar beláttuk, hogy ez egyáltalán nem volt zavaró, ugyanis minden hibátlanul szervezetten működött, recepció, parkolás, extra szolgáltatások igénybe vétele, étkezés.
Utóbbiról külön is elmondjuk, hogy a kategóriájában is kiemelkedő színvonalú a választékot, az ízeket, a változatosságot, az átgondoltságot illetően is. Nagyon szeretnénk visszatérni!
Már szálltunk itt meg régebben és ezért választottam ezt szállást a nejemnek szülinapi ajándéknak . Nem csalódtunk,ugyan olyan szinvonalat kaptunk,mint régebben. Köszönjük !
Az unokáimmal szerettem volna eltölteni pár napot egy gyerekbarát szálláshelyen. /3és 7 évesek/. A szobánk 2 különálló és 1 db pótággyal volt berendezve. Az ágyak kopott műbőr borítással,rendkívül kényelmetlen keskeny matraccal voltak ellátva,a párna szivacsdarabkákkal volt bélelve a takaró nehéz.
Szerettem volna pihenni,de ez nem volt az igazi. Sok szállodában megfordultam már bel és külföldön egyaránt,de ilyet nem tapasztaltam! ! ! Az ételkínálat nem megfelelő/pl nem attól lesz gyerekbarát,hogy dínókat kínálunk ,egészségesebb hal,vagy hús helyett. Nagyon szegényes volt a reggeli is. Szerettem volna ,ha a gyerekek találkoztak volna Elefannival,de napközben erre nem volt lehetőség. Összességében ebben a kategóriában ár -értékarányban többet vártam ettől a szállodától! ! !
Fantasztikus a szemelyzet, a valtozatos programokkal jol le lehet foglalni a gyerekeket. A wellness es uszoda pedig egyenesen szuper! A szauna szeansz kotelezo! Mindent koszonunk
Évente legalább egyszer mindig eljövünk, most sem hagytuk ki, nagyon jó volt az ellátás, a reggeli és a vacsora is bőséges, változatos. A sze- mélyzet udvarias, segítőkész, a wellness tiszta a víz hőfok jó, sajnos a fenti gyógymedencéket éppen karbantartás miatt nem lehetett használni, és a lenti gyógymedence néha zsúfolt volt.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.