erősségek: profi személyzet, jó wellness, jó megközelíthetőség és parkolás, bőséges reggeli, modern tévé. Negatívumok (a panzió részen): használhatatlan wifi, vízköves zuhanyfüggöny, vízköves (alig folyó) csap, hiányzó zuhanyrózsa, hiányzó ventilátor vagy klíma,rossz párna.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az érkezésünkkor egy fiatal hölgy fogadott bennünket,kedvesnek látszott,de valójában az volt az ember érzése, hogy nem érdekli amit csinál, ő csak úgy ott van mert éppen nincs más munkája. A foglalásban odaírtam, hogy nem szeretnénk tetőtéri szobát,rá is kérdeztem, és ő azt válaszolta, hogy ez nem tetőtéri.
Amikor felmentünk a szobába volt rajta 2db tetőtéri ablak. Jeleztük továbbá, hogy a szobaszéf nem működik, de nem történt semmi. A második nap egy fiatal ember megoldotta minden problémánkat, készséges volt, egy plusz kártyát adott, amivel tudtuk a légkondicionálót működtetni, mivel a szoba igen meleg volt, és jeleztük, hogy nem tudtunk aludni, még egy másik szobát is felajánlott cserére,de egy éjszakára már nem akartunk átköltözni. Az első napon nem volt meleg víz igaz ezért nem szóltunk mert úgy is jó idő volt. Meg kell még említeni,hogy az ajtók rendkívül hangosan csukodnak, a falak vékonyak és áthallatszik minden. Az nem baj ha valahol hibáznak, de az már igen, ha azt nem ismerik el és nem akarják kijavítani. A reggelinek nagyon szűkös volt választéka, és ami volt az sem volt a legjobb minőségű, gondolok itt a virslire meg a felvágottakra, pékárura, lekvárra. Ami tetszett az wellness részleg, a medence hőfoka megfelelő volt, és a mérete is rendbe volt. A távozáskor valószínűleg a tulajdonossal beszéltünk,jó humorú intelligens embernek tűnt, de azt ő is elfelejtette megkérdezni, hogy éreztük magunkat.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A személyzetet én is csak dicsérni tudom, sajnos manapság ritka az ilyen segítőkészség. A tulaj fogadott, akitől kaptam egy térképet és elmondta, mutatta a környék látnivalóit. A reggeli bőséges és változatos volt, kár, hogy ebéddel nem tudtak szolgálni! A wellness részleg gyönyörűen ki volt alakítva (+ tisztaság!
), akárcsak a hotel és panzió környezete (kifejezetten tetszett a csordogáló patak! ). A parkolással sem volt probléma. A szobákra valóban ráférne az újítás. Negatívum a papírvékony ajtók, falak. Zavaró volt hallani, ahogy a szomszédjaim "jól érzik magukat". . .
Kedves tulajdonosok, igényes wellness részleg és kinti medence rálátással a várra. A panzió részen jól felszerelt konyha van. Közel van a központ, bolt, éttermek. Ha légkondi lett volna a szobában tökéletes lett volna!
A Fellegvár miatt választottunk szállást Visegrádon. Az apartmanunk kényelmes és tiszta volt,a környezet gondozott,hangulatos. Minden olyan volt mint a képeken,nem okozott csalódást egyetlen pontban sem. Megelégedésünkre a szolgáltatások színvonala is megegyezett a leírtakkal,welness illetve reggeli tekintetében.
Kellemes, normális szoba, ugyanakkor az ajtóval nem csak nekünk akadt problémánk, a folyosóról behallatszott, hogy mások is szenvednek, amikor bent van a kártya és anélkül kell nyitni (például kifelé menet a szobából, ami azért gyakran kell). A recepciós elmondása alapján pár éve tértek át, fura, hogy vagy nbem jelezték mások, vagy jelezték, de még nem foglalkoztak vele.
Ahogy olvasom, ezzel nem csak nekem volt gondom. A Wellness teljesen jó volt. Kifogtuk a 2 napos esős, hűvösebb időt, de legalább senki más nem merészkedett ki a kültéri medencébe, nyugodtan lehetett úszni. :) Sajnos csak 10-től lehetett használni este 8-ig. Mivel az étkezőn keresztül vezetett az út, ezért a reggeli miatt nem nyitott hamarabb. Azt nem értem, miért nem lehet nyitva tovább, igaz, ez más szállodáknál is előfordul (minimum este 9-10 órás zárást tartanék jónak bármilyen wellnessnél). A személyzet rendben volt, a reggeli meg sima reggeli, nem volt problémám vele, még úgy sem, hogy vegetáriánusként ettem. A nem vega rokonoknak se okozott traumát. Összességében bőven megfelelt egy 3*-os szállodával kapcsolatos elvárásnak.
A hotelrészben töltöttünk pár napot, kivételesen kedves személyzet volt a segítségünkre, a reggeli ízletes és minden igényt kielégítő. A wellness rész is kellemes, a hotel elhelyezkedése is jó, parkolás szempontjából sem volt gond. A vacsorát külön étteremmel oldják meg.
1 éjszakára szálltunk meg a hotelben. A személyzet, kedves és előzékeny volt. A szoba tiszta és jól felszerelt. Sajnos a várat nem láttuk az erkélyről, lombosak voltak a fák. A pezsgőfürdője kellemes volt, az úszómedence elég hideg, nyáron biztos jobban esett volna. A reggeli svédasztalos, bő választékkal, finom friss ételekkel. A környék szép, a közelben minden megtalálható.
Nagyon jól éreztük magunkat, 5 éjszakát töltöttünk el a panzióban. Bőséges reggeli választék volt. A wellnesz részleg minden igényünket kielégítette. Felújított, klímás szobák. Plusz pont, hogy minden szobának volt saját ruhaszárítója. :) Maga Visegrád városa is kíváló választás volt a családi pihenés eltöltéséhez. Hamar elérhető Esztergom, Szentendre. Ide még visszatérünk. :)
Szívből ajánlom mindenkinek a szálláshelyet, kellemes, klímás és nagyon tiszta szoba, kedves személyzet, a wellness is jó, a víz bent és kint is kissé hideg volt, de mindent összevetve, nagyon nagyon jól éreztük magunkat. A reggeli sokrétű, mindenki találni fog magának számára tetsző ételt. Még biztosan visszatérünk.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.