A 4 csillagos szálloda képgalériája is erős motivációt jelentett, s ott tartózkodásunk alatt nem is csalódtunk. Miután évekkel ezelőtt az első nyaralásunk első kánikulai napja után további hetet a parton dideregve vagy a balatonlellei vendéglátóhelyeken töltöttünk, azóta elsődleges szempont, hogy rossz időben is csobbanhassunk, aminek a szálloda feszített víztükrű uszodája maximálisan megfelelt. Az élvezetet természetesen csak fokozta a wellnes részleg, melyet azonban inkább csak esténként vettünk igénybe, mert az időjárás most öt napig hozta nyári formáját. Egész nap süttethettük magunkat a napon a hotelhez tartozó strandon (ehhez jár az ágy és a napernyő, de telt háznál nem mindenkinek jut), s ha megszomjaztunk csak néhány lépest kellett tenni a Beach bárig, melynek árait a nevéhez szabták, igaz senki nem verte ki a kezünkből a partra magunkkal vitt hűsítőket sem. Azt viszont külön élveztük, hogy ugyanott a kulcsunk felmutatása ellenében, naponta akár többször is kaphattunk tiszta törölközőt úgy, mint a wellnes részlegben. A parton és a kikötőben vacsora után is érdemes egy rövid sétát tenni alkonyatkor, a látvány megéri. Sok szálloda hirdeti „gyermekbarátságát”, ez a Marina-Port esetében tényleg nem puszta üzleti fogás. A kinti trambulinozás, asztaliteniszezés, mászókázás és hintázás – sőt előre egyeztetéssel a pedálos gokartozás - után bent igazi gyermekparadicsom várja a kicsiket. A játszóház már önmagában egy reggeli vagy vacsora utáni program lehet, de ezt megfejelve a fiatal animátorok vezette kézműves foglalkozásokkal, egész sok idő kiszakítható a szülőknek a kettesben maradásra is, ha erre lenne igényük. A svédasztalos félpanziós ellátás a négy csillaghoz méltó, a választék bőséges, az ételek ízletesek bár a magyaros konyhához szokott gyomornak néhány nap után kicsit „külföldi”. A szobák erőssége a panoráma, mert a fák lombja fölöttiekből csodálatos kilátás nyílik a kikötőre és a tóra. Így talán érthető az a másfél - kétórás nézelődés, melyet alvás helyett iktattunk be egy viharos éjszakán a túlpartot és a vízet csapkodó villámokban gyönyörködve. Nyaralásunk élvezeti értékét azonban jelentősen lerontotta a 30-35 fokos meleg levegőt csak kavaró, de le nem hűtő légkondicionáló, melyhez a hét nap alatt négyszer próbáltunk szerelőt hívatni, aki végül csak megérkezett, és megállapította: „hideget fúj az”. Csakhogy addigra már kint is csak 24 fok volt a hőmérséklet. Ehhez képest elhanyagolható apróságnak számít, hogy kétszer is csontkukacot találtunk a negyedik emeleten a fürdőszobánkban. Mivel egy előttünk megszállt lusta horgász önthette a padló-lefolyóba a feleslegessé vált csalit, nem csináltunk ügyet belőle, csak jeleztük. Azt meg csak később tettük szóvá, hogy a „fürdőköpeny bekészítésnek” hét nap alatt nyomát nem láttuk. Nyaralásunk végeztével már útra készen a recepciónál vártunk az elszámolásra, amikor jött az igazi hidegzuhany, ami az újra felmelegedő időjárásban még jól is esett volna, de félórás sorban állás után kiverte a biztosítékot. A recepciós nem találta az előleg befizetésről szóló igazolást. Aki tudhatott volna róla, az meg szabadságon volt, a telefonját sem vette fel. Így folyt az alkudozás, miközben egyre nőtt a kijelentkezésre váró vendégek sora, mi meg bizonygattuk, hogy még 10 százalék kedvezmény is megilletne bennünket, mert a fele összeget a megadott időre és SZÉP kártyával átutaltuk. Mi vesztettünk, a teljes árat kifizettük, s közben lekéstük a hajót, amellyel még egy utolsó kiruccanást akartunk tenni a tavon. Maradt a fogadkozás: szép volt, (majdnem) jó volt, de ide többet nem jövünk! Ami egy udvarias, de határozott hangvételű levél elküldésével a szállodának, s a nem kevésbé udvarias, elnézést kérő, az engedményt még öt százalékkal megfejelő korrekciót tartalmazó válasz után így módosult: (lehet) jövőre veletek ugyanott.