Böngéssz a legfrissebb értékelések között!

De hát az erdélyi művész így látta őt a lelkében, hogy így néz ki öregen, fehér márványba őszülve.

Először odamentem, késő délután volt, bejártam a terepet, esélytelennek látszott, hogy ezt kinyitja valaki, Pedig mögötte van egy ifjúsági elvonulóhely, hát talán ott akadna valaki, aki kinyitja. Bebolyongtam az ifjúsági elvonulót, aztán a gyerekek, inkább kamaszok éppen az ebédlőben vacsoráztak, vidám baráti csevej közepette, nem volt szívem zavarni őket. Napok múlva megint jártam arra, hát csak bemegyek most már Isten fényes ege alatt valami illetékeshez, tárgyaltam egy atyával, aki a gyerekeket terelgette, az bevitt néhány irodába, aztán csak találtunk valami emeleten egy kedves hölgyet, aki ment a templomkulcsért és hozta. Kiderült, hogy még a gyerekek se látták, pedig már napok óta ott voltak. Egyből tutultak a pedagógusok, hogy nosza gyerekek, át lehet menni, meg lehet nézni a templomot! Jéé, én intéztem el nekik? Hát, átjöttek páran, aztán tipródtak zavartan két-három percig és ügyesen elszivárogtak. Rohadtul nem érdekelte őket a templom. Én meg maradtam a kedves hölggyel, meg egy másikkal, aki csatlakozott hozzánk és bejártuk a szentélyt. Jobb is volt ez így.

Egyébként kedves volt a srác, aki ott a cerberus, amint lepengettem a csengő MNB pénzeket, eljött velem, megmutatta, mi van lent és fent, mert kétszintes cucc ám ez, csak kintről nem nagyon látszik, Hát a puszta van, azaz információk a pusztáról. Elég igényesen kidolgozva, szórakoztatóvá téve. Azért ez nem egy múzeum ám, csak amolyan kisbemutató-féle. De ha már fizettem, igénybe vettem a mellékhelyiséget is, aki messziről jött, az érti ezt, meg egy kicsit közelebb is került hozzám a puszta.

A tartalmas étlapból végül a kacsamáj mellett döntöttem, mely rántva kínálta magát, áfonyalekvárral. Azután kértem még hozzá a ház savanyúságából is, káposztasaláta hagymásan, mert elég jól hangzik. Ne hallgassatom rám máskor, biztos nem értek hozzá, ezek az ízek nem igazán passzolnak egymáshoz. Hangsúlyozom, hogy nekem. Sülteket megkenegetni jóféle lekvárral, az igen! De a rántott kacsamájhoz ez sehogy sem jön, plusz még a káposzta, szóval volt ebben azért zavar. A krumpli úgy volt összetörve, hogy azért maradtak benne egész nagy töretlen darabok is itt-ott. Ennek ellenére, egészen jól megebédeltem, kitűnő a szolgáltatás, van színvonal, az árak meg olyanok, hogy 6450 forint a kacsamáj rántja burgonyakrémmal, és áfonyalekvárral, káposztasaláta csípős hagymával 750, rostos üdítő 3 dl 600 forint. Összességében nem volt ez rossz gasztrokaland.

Telefonszám van, hívom is. Ember felveszi, hát, nem úgy van az, nincsenek mindig nyitva, jöjjek máskor. De ha egyszer nem szoktam naponta erre járni, nem itt lakom a közelben. Sajnálja. Én is. 5 perc múlva megdobbanthatott a szíve, mert visszahívott, hogy várjak, tud valakit, aki segíthet. Aztán visszahív megint, hogy áá, az se ér rá. Hát maradt a terep, a nyílt tér, ami ebből látható, az az enyém. Pongrátz Gergely meg az 56-os hősök a szívem hősei, tehát csak nagy tisztelettel, A tankon és ágyúkon kívül van az út túloldalán egy emlékkápolna, ide tartozik az is, ezek is be akarják maszatolni a vallással a forradalmat, nagy divatja van most ennek. Egyébként Pongrátz Gergely Kiskunmajsán halt meg, innen hát a kötődés. A kápolnán lőtt sebek, a történelmen is.

2 adag borzas csirkemellet és 1 adag zúza pörköltet rendeltünk. Nagyon nagy adagok voltak és az árak is jók. Persze finomak is. Rendeltünk még 1 db. nutellás palacsintát, hát az sajnos semmilyen téren nem volt jó. Kihozatalkor olyan forró, hogy nem lehetett enni, ahogy hűlt kezdett száradni, ez azt jelenti, hogy nem akkor sütötték és ami benne volt az a nutellára még csak nem is hasonlított. Ez a fiataloknak nem az első desszert volt, amit előző alkalommal ettek az sem volt finom. Azt állapítottuk meg, hogy az ételekben jelesek, de a desszertben eddig csalódás volt. Szerintünk, ha nem volt nutella akkor azt jelezni kellett volna és nem mással helyettesíteni. Ettől a bakitól eltekintve nem az utolsó alkalom volt, hogy ott érkezünk.

Többszázezer ember erőszakos halála népírtás vagy sem? Hogy megoszlanak erről a vélemények. . . hogy van ország, amelyik elismeri, van, amelyik nem. Amelyik nem, az mit gondolt? Hogy náthában haltak meg ilyen sokan? De hát elismerni meg nem elismerni politika ízlés, nem emberi. Az örményeknek nincs nagy szerencséjük a történelem során. Sokszor a zsidókkal egyszinten üldözték őket szerte a világban, az azeri-örmény háborúról, Hegyi-Karabahról meg mindenki tud. Olykor nagy mellel kiabálunk, mint egy kangorilla, hogy kiállunk, megvédjük keresztény testvéreinket világszerte, az azeri baltás gyilkost meg simán kiadtuk az azerieknek, és azóta is hallgatunk az esetről. (Ott dolgoztam akkor, ahol ez diplomáciailag zajlott, szóval minden igaz. ) Csak a szégyen a miénk. De ha a törökök kurdokat irtanak, vagy benyomulnak Szíriába, akkor is pislogva hallgatunk, mert diplomácia. . . Ha finoman szeretnék szólni, hát, nem egy jellemes kor ez. Béke az örmény áldozatok poraira!

Hogy árvíz, meg mi köze ennek a külhoni fővárosokhoz? Hát persze, hogy van köze, jobban bele kell élni vagy ásni magunkat. Volt itt az 1879-es pusztító katasztrófa, romba dőlt egy város, nagyon sokan meg is haltak akkor. És a világ lelkiismerete valahogy feltámadt akkor, piszkos nagyhatalmak, amik idáig ütötték-verték egymást, hirtelen egy magyar város segítségére siettek. Osztrákok, franciák, oroszok, románok, szerbek, törökök és mások igyekeztek valahogy tenni valamit a károk enyhítésére, az élet visszateremtésére. Szép is ez, ennek emlékmű jár, ezeket lángbetűkkel kell felírni a memória falára, fájdalmas is, de példaértékű is az utókor számára.