Böngéssz a legfrissebb maglódi értékelések között!

Nem tettem szemrehányást, kértem szerényen egy Toma alma üdítőt, és ha már bemegyek egy cukrászdába nem egy flakon Domestost kértem elvitelre, mint a jobbak, hanem akkor már eszem egy sütit is, ha már. . . szóval, kértem hozzá egy indiánert is. Gyerekkorom egyik kedvenc sütije. Az almalé 600 forint volt, az indiáner meg 900. Bevallom, eszembe se jutott "borravalót" adni. Ebbe maradtunk. Behúzódtam egy sarokba és csendesen megettem. Nem volt se jobb, se rosszabb az áltagnál, egyszerűen cukrászsütemény volt. Aztán visszavittem a kis tányérkámat, flakonkámat a pulthoz, és ettől talán megenyhültek, mintha még egy félmosolyt is kaptam volna. Na, de a puding és az indiáner próbája az evés!

Ezt a remek hadvezért eléggé eltérő módon szoktuk ábrázolni, van, ahol olyan mint egy kertitörpe, van, ahol olyan, mint egy mokány paraszt, na de itt egy nemes arcél, hosszú nyakú előkelőség, azután akkora nagy horgas ködvágó orra van, hogy bizton ő vágtatott a sereg élén, csökkentve a menetszél ellenállását. Egyébként Markoltné Gémes Katalin alkotása, és 2002 óta állja az évszakok változásának viszontagságait.

A délceg szlovák (mások szerint szerb) Petrovics István itt lengette bárdját és itt csontozta a húst, abban a boltban, ami az itt álló emlékhely melletti ház előtt volt itt (szóval,, azért gondolják hogy szerb, mert -icsre végződött a neve, és azért gondolják szlováknak, mert evangélikus volt, miközben húst darált) Én meg azért gondolom inkább szlováknak, mert simán megismerkedett darabolás közben a szlovák Hrúz Máriával, aki nem nagyon beszélt még akkor magyarul, tehát talán megörült egy nemzetebélinek. Hrúz Mária amúgy evangélikus cseléd volt az evangélikus papnál, ami szintén közös kapocs. Szép ez a fafaragás, eléggé idillikus párt mutat, szép arcéllel, eltökélt, nyílt tekintettel, viszont, ha Orlai Petrich Soma festménye igaz Petőfi szüleiről, háát, egy kicsit másképp néztek ki. De nem baj, nem kritika, jó ez így! A szobrot pergola veszi körül, és az egyik pardra rá van rögzítve Petőfi A vén zászlótartó című versének részlete, ami ugyebár édesapjára utal. Jó ilyen felszentelt helyeken járni ilyenkor, egy csörgedező patak partján, meg hát csak utána nézel a dolgoknak közben és művelődsz, igaz? Ez egy irodalmi emlékhely.

Egyébként egyiknél sem állt a pult előtt senki. Akkor majd én. Pirított tésztát kértem valami csípős marhával, a lányok részlegesen beszélnek magyarul, de éppen elég, a kiszolgáláshoz, simán működik. A szokásos csípős káposztámat is kikértem hozzá, szinte mindig azt eszem, jó összehasonlítási alap. Hát itt elég gyengére sikeredett. Ezt a fajta ennivalót, amiért itt ma bejöttem ide, szinte minden kínai gyorsbüfében egyformán készítik, itt nem, itt maglódi speciál van, valami nagyon vastag zselében reng a hús, kétszer annyi a tömege, mint amennyi még finom, és nem mondom, hogy keveset kaptam, mert bőkezűen megpúpozták a tányéromat, de nem igazi boldogsággal. Külön megdicsértem, hogy milyen rendesen, higiénikusan tartják az evőeszközöket, de ez nem érdekelte őket. Szóval, hagyott kívánnivalót maga után a főétel meg a savanyúság is, pedig amúgy pofás a pult, sok dolog van benne, láthatóan valami vendégrohamra készült a kínálat, csak az talán ma elmaradt. Egészen pontosan 3490 forintot fizettem, szóval még olcsónak se mondanám.