A négycsillagos Thermál Park Hotel az egerszalóki gyógyfürdőtől található 300 méteres sétára, a Laskó-patak mentén. A vendégek nyugodt, erdei környezetben, kényelmes szobákban, apartmanokban kapcsolódhatnak ki, a közelben pedig háromféle termálvíz közül is választhatnak a gyógyulni vágyók (az egerszalóki fürdőn kívül a demjéni gyógyfürdő másfél kilométerre található).
A szálloda kiválloan alkalmas akikapcsolodásra,pihenésre.A szolgáltatás kivállo étkezési vállasztéknagyon jo.KIrándulási lehetöségek akörnyéken szuperek. Athermálviz minösége kiválló Aszobák tiszták ésrendezettek,az ajtonyitokártyával gondok voltak de aszemélyzet pillanatok alat helyre állitotta ahibát.
Nyáron játunk Egerszalókon, a lányom születésnapján, meglepetés volt számára, nem tudta hová visszük. Nagyon elégedettek voltunk a szállással, kiszolgálással. Este csodálalosan megterítettek egy külön asztalnál, tortát sütettem, tűzijátékkal hozták ki a vacsora után.
A felszolgáló a kertben rózsát is szedett és a személyzet nevében felköszöntötte az ünnepeltet. Jól esett ez a figyelmesség is. Nagyon szívesen visszamegyünk, ahogy lesz rá lehetőségünk.
Többször jártunk itt a férjemmel, legutóbb 2013. őszén, és mindig visszavágyunk. Nagyon kényelmes szobák, tökéletes kiszolgálás, udvariasság a jellemző. A svédasztalos étkezés mindenki számára olyan választékot biztosít, hogy nem lehet vele senki elégedetlen. A víz pedig isteni. Az úszás, majd az ellazulás teljes pihenést nyújt a szaunával együtt. Csak ajánlani tudom ezt a kiváló helyet.
Március hó közepe táján voltunk itt! A kései havazásnak köszönhetően a havas táj igazán hangulatossá változtatta az egyébként is szép tájat. A szálloda szép, a személyzet nagyon udvarias, az ételek finomak, a gyógyvizű medencék jók és felüdítőek. A környék nagyon alkalmas kikapcsolódásra, pihentető sétálásokra és mindezt tetőzi a környék híres és finom borai.
A családdal egy nagyon kellemes 3 éj 4 napot töltöttünk el a karácsonyt megelőző hétvégén, visszajáró vendégként teljes megelégedettséggel és fájó szívvel távoztunk. Az elhelyezés, a kiszolgálás, a személyzet kedvessége, készségessége, a fürdőház szolgáltatásai tökéletes kényelmet biztosított. 2014-ben is fogunk találkozni! A személyzetnek itthonról is Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk !
Párommal töltöttünk el itt egy csodálatos három napot. A személyzet kedves,udvarias segítőkész. A szobák kényelmesek,tágasak. A félpanziós ellátással is elégedettek voltunk,bár lehetne egy kicsit nagyobb választék. A wellness részlegük csodálatos. Sok wellness hotelba jártunk,de ilyent sehol nem találtunk. Tervezzük,hogy ismét visszatérünk a családunkkal együtt!
Születésnapi meglepetésként utaztunk a Párommal Egerszalókra. Kellemes környezet,jól felszerelt modern szálloda. Kényelmes szobák ,csendes nagyon szép környék . Nagyszerű a termálvíz gyógyhatása ami elsősorban döntő volt a választásunkban. Hatalmas sétákat tettünk a környéken és a faluban,természetesen a sódombot is megcsodáltuk minden alkalommal.
Az étterem ben az ételek választéka,minősége ,változatossága nagyszerű volt,ízletes és új tájjellegű fogások is voltak. A szálloda tisztasága ,a medencék megközelíthetősége jó volt . Hiányzott pl. fodrász ,pedikűr . ki lehetne próbálni a Magyarországon is egyre jobban terjedő halpedikűrt. Az is nagyon tetszett ,hogy közel van Egerhez ahol szívesen barangol az ember a történelmi színhelyeken. Mi Nagyon jól éreztük magunkat ,szívesen visszamegyünk akár gyermekeink és unokáinkkal is.
Októberben utaztunk a férjemmel és két gyermekünkkel Egerszalókra, a szállásunk a termál park hotelben egy nagyon tágas apartman volt, ahol kitűnően elfértünk, a gyerekek tudtak játszani, nagyon szép és kulturált a hely. Az ételek elegendőek voltak és finomak, a szálloda fürdő részlege nagyon kellemes volt.
Sokfelé jártunk már, de ez az első hely, ahova biztosan vissza fogunk menni. (Akár télen is, mert a fürdő bár kinti medencékből áll, a víz nagyon meleg. Hóban különösen hangulatos lehet. . . :-))
Szuper hely,bár 3 gyerekesként hiányolom a kültéri játszóteret,a fürdőzés a szállóban kitünő A szaunák nagyon jók. Az ételek finomak,bár estére a svédaztalnál szívesen láttam volna valami light-os női kaját. A szobák tiszták, modern berendezésűek, a környéken rengeteg látnivaló van. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom
Értékelés a szívecskék szerint. válszték csekély, válasz a kérdésünkre: csak ennyit rendeltünk; rossz időbe csak az éttermen keresztül közelithető a medence; nagyon jó helyen van, mely elöny; ajálom másnak; recepció, vendégfogadás, dícséretes, udvarias.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.