A négycsillagos Thermál Park Hotel az egerszalóki gyógyfürdőtől található 300 méteres sétára, a Laskó-patak mentén. A vendégek nyugodt, erdei környezetben, kényelmes szobákban, apartmanokban kapcsolódhatnak ki, a közelben pedig háromféle termálvíz közül is választhatnak a gyógyulni vágyók (az egerszalóki fürdőn kívül a demjéni gyógyfürdő másfél kilométerre található).
Visszatérő vendégként voltunk aug. közepén. Minden medence működött késő estig, lehetett a kevésbé zsúfolt időszakban kellemesen pihenni. Villa ház kétszintes apartmanban volt csak hely, de két fürdőszoba és 2 tv kárpótolt a lépcsőzésért. A legjobb emlékek (főleg páromnak) a finom vacsorák, utána sütemények.
A reggelik is persze finomak, nem fogyott ki szinte semmi. A pincérek, recepciósok igen udvariasak. Ami nyáron kissé zavaró, a főleg kempingben lakó sok gyerek,(ugráltak a medencébe, páran leszedegették a z alsó mozaikcsempéket a gyógymedencében , ahol nem is lehettek volna. de nem zavarta az úszómestert, nem is látott oda. ) Év közben csendesebb a hely. A nagy melegben jól múködött a légkondi. Jobb lenne nagyobb zöldterület, főleg a kemping miatt. , ill. a Villa teltháznál nem elég a parkoló. Egyébként minden jó, könnyen megközelíthető.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajándékba kaptuk az utalványt, és itt volt az ideje a nyolc lehetőség közül végre választani. Egerszalókra évek óta járunk, de a "nagy" szállodába. Most lehetőség adódott a két **** szálloda összehasonlítására. A Thermal Park egy több féle szálláshelyet kínáló, családias hangulatú hely.
A medencék számában nem tudja felvenni a versenyt, de szerintem nem is ez a céljuk. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, barátságos. Éppen egy új medence építési munkálatai folynak, de ezt szinte észre sem lehet venni. A reggeli és a vacsora választék nem olyan széles, nincsenek "puccos" ételek, de sokkal sokkal finomabbak. Köszönet érte a szakácsnak,és köszönjük szépen az összes dolgozónak ezt a pár napot.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Most voltunk először Egerszalókon. A park hotel ár-érték arányban verhetetlen. Kiszolgálás, étterem-étkezés változatos, és bőséges, minden ízletes és meleg! A szobák elrendezése, és tisztaság is átlagon felüli. A wellness részleg minden igényt kielégítő, a masszázs is első osztályú.
A méltán híres Só dombnál(ami 10 perc séta) leánykérés történtéletünk meghatározó helyszíne volt Egerszalókszívből tudom ajánlani minden korosztálynak, akár gyerekes családoknak, akár szerelmes pároknak isvissza térünk ide!
Sokan voltak, de nem tűnt zsúfoltnak sem a medencénél, sem a szállás maga, az étteremben látszott, hogy teltház van. Apartmanban voltunk, ami gyönyörű, felújított, modern, kényelmes (még a vendégágy is). Bekészítve minden reggel tea, nescafé, kapszulás kávé. Fürdőszoba nagy, tiszta, piperecsomagokkal.
Csendes, erdőszéli környezet, hegyekre néző kilátással, kicsit kint van a városból, de nem is olt semmire szükségünk onnan. Közel van a sódomb, kellemes sétával. Remek az étterem, sőt, annál is jobb, félpanzióval reggel-este annyit ettünk, amennyit akartunk, változatos, nem szokványos ételekkel, nagyon finoman elkészítve, ízletes, puha húsokkal, mártásokkal, finom levessel. A szervezés, szobafogyasztás is remekül megoldva. Egyedüli negatívum a medencékkel kapcsolatban említhető, tiszta, de kicsit viseltes állapotú, így nem tűnik annak. Kisebb, mint ahogy a fotókon látszik.
Már második alkalommal költöttünk néhány napot február első felében...és tervezzük, hogy jövőre is el fogunk menni... A lakosztály kényelmes, a környezet kultúrált, az ételkínálat bőséges és ízletes. Pihenni vágyóknak ajánljuk!
A hotel az egerszalóki sódomb közelében található. Tágas, földszinti apartmanban voltunk. A személyzet kedves és segítőkész. A svédasztalos reggeli és vacsora nagyon finom volt. A pünkösdi hétvégén színes programok voltak a szállodában és Egerszalókon is. Sokat kirándultunk. Voltunk Egerben, a Szépasszonyvölgyben finom borokat kóstoltunk.
Egerszalóki Thermal Park kempingben töltöttünk pár napot. Rendezett parkban, tisztántartott mosdókkal, konyhával rendelkezik a kemping. A fürdője a parcelláktól pár méterre található, melyet bármilyen időjárási körülmények között tudtunk használni. Személyzet nagyon kedves és segítőkész. Alig várjuk, hogy megint ott lehessünk!
2011-ben nyitották meg ezt a szép hotelt és az első vendégek között voltunk. Most a Hotel ünnepel és ez alkalommal mi is visszajöttünk. A hely szépsége megunhatatlan. A személyzet barátságos, vendégszerető. 3 éve nagy étteremmel bővült, így a mostani járványügyi előírásoknak maximálisan megfelel. Az ételek finomak, változatosak. Remélem 10 év múlva ismét ünneplünk.
Nagyon megtetszett a hely, szeretnénk majd a gyermekeinkkel is visszatérni. :)Az ételek nagyon változatosak, finomak voltak. Az apartman teljesen jól felszerelt, kényelmes. Kedves gesztus volt a szobába bekészített tea, kávé, ásványvíz. Köszönjük! :) Igazából nekünk teljesen megfelelt minden, sajnos csak kevés időt tudtunk itt tölteni, reméljük még visszatérünk!
Szép környezetben, kellemes, kényelmes, könnyen megközelíthető. Szobák jól felszereltek, kényelmesek. A tisztasággal volt probléma. A zuhanyzó penészes és vízköves volt. Az erkélyen hamutartó koszos volt. Wellness rész nagyon jó, de itt is probléma a penész! Szezon vége volt, de azért a nagy medencének nem kellene penészesnek lenni.
Az étterem kulturált, a személyzet udvarias. A menü egy kicsit egyhangú. Mondom ezt, mivel visszatérő vendégek vagyunk és korábban változatosabb volt az ízvilág. Összességében ajánlani tudom.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.