A négycsillagos Thermál Park Hotel az egerszalóki gyógyfürdőtől található 300 méteres sétára, a Laskó-patak mentén. A vendégek nyugodt, erdei környezetben, kényelmes szobákban, apartmanokban kapcsolódhatnak ki, a közelben pedig háromféle termálvíz közül is választhatnak a gyógyulni vágyók (az egerszalóki fürdőn kívül a demjéni gyógyfürdő másfél kilométerre található).
Nagyon kényelemes apartmanok vannak,ami fel van szerelve. Amikor érkeztünk szép tiszta volt, de hét közben sajnos csak a kukánkat ürítette a takarító, takarítást nem kaptunk. Bár nem is kértünk azt hittük ez alap. A félpanziós ellátásnál nagyon finomak voltak az ételek, de a választék szinte minden nap ugyan az. 4. -5.
nap már untuk. A szálloda vendégeit két részre osztották vacsinál, hogy kényelmesen legyen helye mindenkinek. Ez nagyon jó, de mi a második turnusban ettünk, helyünk mindig volt de a kaja sokszor kihűlt, vagy már nem volt csak a tepsi alján egy kis maradék. Erre sokkal jobban oda kellene figyelni a szállodának, ha szétbontják a vendégeket a második turnusnak is biztosítani kell a vacsora teljes választékát. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat.
Júniusban másik nyugdíjas házaspárral együtt nyolcadszor voltunk a szállodában. Minden hagyományosan jó volt, nagyon kellemes élményeink voltak. Még sokszor szeretnénk oda menni. Egy hiba volt, ami javítható. A nagymedence látszatra nagyon tiszta, azonban a víz alatt úszva látható, hogy a csempék igen nagy része algás, sőt a lépcső közelében a medence alján tömegével úsznak az algadarabok.
A vízbe vezető lépcső is szinte fekete(sötétzöld) az algáktól. Ezt egy egyszeri erős gőzös kefével el lehetne távolítani. A koszt választékos és bőséges, a személyzet nagyon kedves, udvarias, az épület nagyon tiszta, ápolt. A kert igen kellemes sétákat biztosít. Már gyűjtök a következő látogatásra! ! ! !
3nap/2 éjszakát töltöttünk családdal és szintén családos barátainkkal. Szép, tágas apartmanok, közepesen finom ételek, és fennséges termál víz - 3 medence, babáktól a nagyokig mindenkinek:) A közelben finom borok kaphatók (olcsóbb és drágább, de mind jó minőségben); pár utcányira termelői méz, és a legszebb: a mésztufa domb és a termálforrás! Csodálatos és egyedülálló!
Ami a teljes kikapcsolódáshoz és pihenéshez szükséges, azt itt megtaláltuk. Viszont a három szauna közül a nap nagy részében csak a finn szauna működött. Ezeket a hibákat a vendégeknek kellett jelezni a recepción. Nagyobb odafigyelést, ellenőrzést vártunk volna e téren.
A fedett medence tetőszerkezetében bebábozódott molylepkék és gubók rossz látványt mutattak és a vízbe is belehullottak. A medence vize tiszta, de a medence közepén lévő kőr tisztátalan, nagyon vízköves. A szobában lévő éjjeli lámpák egyike sem működik. A fürdőben egy lámpa legyen borotválkozáshoz megfelelő fényerősségű.
A környezet csodálatos. A személyzet átlagos. Az ágyak kényelmetlenek,rossz ötlet franciaágyra 2db egyszemélyes matracot tenni! A konyha hiányos. pl nincs merőkanál. konyharuha, éles kés. Az ételek minősége jó. Várni kell hogy újratöltsék a kávégépet. vagy a meleg tejet. Az eper elfogyott, mi már nem kaptunk. yébként jól éreztük magunkat.
A személyzet kedves volt, bár az kicsit fura, hogy néha tegezik az embert néha magázzák. A szoba tágas, kényelmes, viszont csak egy ablak volt, így nem túl világos és szellőztetni sem a legkönnyebb. Az étel választék bőséges (különösen a reggeli) és többnyire finom is.
A wellness részleg alapvetően szép és jó, de igazán adhatnának többet a karbantartásra: sok a letört mozaik darab a medence falán és a víz pedig tele van algaszerű maradványokkal. Ez utóbbit nagyon egyszerűen lehetne orvosolni, ha medence porszívóval hajnalban -amikor ezek leülepszenek az aljára- kitisztítanák.
Két éjszakát töltöttünk el félpanziós ellátással. A szálloda néhány perc sétára található a sódombtól. A személyzet kedves. A szobánk tágas és kényelmes volt, erkéllyel. 2 gyógyvizes medence van, amiben jól esett egy kicsit lazítani. Az ételek finomak voltak.
Eger néhány kilométerre található csak, így oda is ellátogattunk, bebarangoltuk a várost és megkóstoltuk a Szépasszonnyvöly finom borait. Nagyon jól éreztük magunkat.
Tavaly novemberben jártam itt kedvesemmel egy hosszú hétvége alkalmával. Két éjszakát voltunk, félpanziós ellátással. Nagyon meg voltunk elégedve mindennel, az előzetes ajánlat alapján körül-belül azt kaptuk, amire számítottunk. A szoba kényelmes volt, az ételek finomak voltak, nagy volt a választék, a pihenésünket semmi sem rontotta el. Lehet, hogy máskor is visszatérünk ide.
A szálloda tiszta és hangulatos volt. A szoba is jó nagy. Kellemes meglepetés volt a lift, ami a csomagokkal jó szolgálatot tett. A kiszolgálással is minden rendben volt. A vízben igazán kellemesen ellazultunk. Sajnos a szaunák nem működtek és a pihanő ágy kevés volt. Furcsa volt, hogy nem a lakott területen volt a szálloda. Az ételek is finomak voltak, bár nem volt túl nagy a választék.
Nagyon klassz a szálloda saját thermal fürdője a 38 fokos vízzel. A víz hőfoka miatt egyáltalán nem hiányzott egy bennti- fűtött fürdő. A nyitvatartási ideje is kiváló az este 10 órával. Napközben kirándultunk és mindig este mentünk fürödni. Az egyik nap háromnegyed 11-kor (éjjel) jöttünk ki magunktól, senki nem zavart ki minket.
:-) A leggyengébb láncszem számunkra a svédasztalos vacsora volt. Január 1-én egy olyan étel sem volt amit egy átlagos kisgyerek, na meg egy válogatós férj megenne. (iszonyat zsíros oldalas, még zsírosabb malac, velővel töltött rántott husi), és sajnos ez a többi napon sem volt sokkal jobb. Egyébént a fürdőben sokan panaszkodtak az ételre. Összefoglalva: Máskor is eljönnék, mert a szoba kényelmes, tiszta és tágas volt, a saját thermál pedig magáért beszél. :-)
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.